2013. 09. 21.

Első Fejezet

Sziasztok Olvasók! Meghoztam az első fejezetet, ami remélem elnyeri tetszéseteket, hiszen még nagyon az elején vagyunk, de ígérem, jobban elfognak indulni a dolgok a következő részekben! Bármi kérdésetek van, nyugodtan írjatok!:) Pipáljatok, szóljatok hozzá, iratkozzatok fel, bármi. Jó olvasást!:) ps.: Néhol trágár beszédért elnézést!




Összeszedtem magam, és felálltam a padlóról. Új ember lettem, és ezt mind neki köszönhettem. Az iskolában nem szellemként jártam-keltem, s nem hatottak a volt barátommal kapcsolatos kérdések. Csak Harry létezett, és az a kötelék, amit kialakítottunk pár hét alatt. Sokkal jobban szeretem, ha mosolyogni látlak - motyogta mindig, és én fülig elvörösödve hajtottam le a fejemet. Megszerettem, hisz képes volt nekem mindenben segíteni, de mégsem afféle vonzódás alakult ki, sokkal inkább egy mélyebb, ám annál biztosabb lábakon álló barátság. A mi barátságunk. Előtte sosem hittem a fiú-lány barátságban, ám miután Harry sosem érzékeltette velem, hogy többet akarna, egyre jobban hittem benne. Eleinte titokban találkozgattunk, majd az egész iskola azt gyanítottam, hogy járunk, de én csak nevetve megráztam a fejem. Mindenki holtig állította, hogy nincs ilyen barátság, de én hittem benne. Mindent megbeszéltünk, és az utolsó cseppig képes voltam kiönteni a szívem. Mindig volt valami téma, és noha Harry nem is tudott hozzászólni, becsületesen végighallgatta, miképpen epekedek egy s másról. Nem látod, hogy néz Rád? Szerelmes beléd! - Mondogatta legjobb barátnőm, én viszont mégsem figyeltem Rá, csak megráztam a fejem. Nem, mi barátok vagyunk - ennyi volt mindössze a tömör válaszom, ám egy kis idő után, egyre jobban ellepték ezzel a gondolataimat. Gyanakodni kezdtem, és volt olyan, hogy egész nap nem beszéltünk. Nem tudtam eldönteni, hisz ezt annyiszor megtárgyaltam magamban. Harry vonzó volt, sőt mi több, szívdöglesztő, de egyszerűen mégis olyan furcsa érzéseim voltak, és ott voltak azok a fránya elvek, a miért nem-re. A kételyek viszont napról-napra felemésztettek, amikor nem volt velem. Hiányzott minden percben, hiába beszéltünk minden nap. Más volt. Egy év után a kapcsolatunk aranykorát élte, és jobbat el sem tudtam volna képzelni. Eszméletlenül szerettem, és végre valaki éreztette velem azt, hogy fontos vagyok. Reggel együtt jártunk suliba, délután együtt lógtunk. Én tizenegyedikes voltam, míg ő végzős napjait élte. Két tizenéves srác, együtt lóg, és noha sokáig tartott a szüleinknek bemesélni, hogy igenis van ilyen barátság, egyre jobban kételkedtek, míg végül megszokták. Minden szabad percünket együtt töltöttük. Harry korrepetált matekból, segített a leckékben, miközben én érettségi napján ott voltam támaszként. Minden a lehető legjobb volt, ám amikor kimondták számukra a végszót, ezzel valami mást is halálra ítéltek. A barátságunkat.

**visszaemlékezés**

Ünnepeltünk, és ez valamilyen szinten kicsit más irányba ment. Ittunk, buliztunk, táncoltunk, mint akik utoljára látják egymást. Minden végzős, és alsóbb éves ott volt Dawson, a végzős szövetségi kapitány házibuliján. A szülei elutaztak, ő pedig így látta legjobbnak lezárni azt a négy felejthetetlen évüket. Dawsont mindenki szerette az iskolában, hisz menő volt, ám mégsem szállt el magától, mindig mindenkinek segített, legyen az menő, vagy éppen stréber, így rengetegen összegyűltek. Széles mosollyal az arcomon néztem a táncoló tömeget, a vodkámat "nyalogatva". Fáradt voltam, így éppen csak pihenni ültem le, amikor valakinek a meleg leheletét éreztem a nyakamon. Ismerős illat volt, majd ahogy hatalmas kezét derekamra tette, rögtön tudtam, ki ő.
- Harry mit csinálsz? - kuncogtam, ahogy a nyakamat csókolgatva kóstolgatta azt. Meleg lehelete csiklandozta bőröm, én pedig sóhajtva próbáltam nevetésemet elfojtani. Kezeimet ráraktam az övéire, majd szembe fordulva vele, eltoltam magamtól.
- Jössz? - kérdezte. Szemei buján kutatták az enyéimet, száján játékos mosoly ült ki. Leheletén éreztem az alkohol bódító illatát. Mit sem törődve válaszommal húzott végig a táncoló tömegen, egészen az egyik emeletei szobáig, majd becsapva magunk után az ajtót, nekilökött a falnak, és hozzám préselődött.
- Harry ez fáj - motyogtam, és mindhiába próbáltam eltolni magamtól, kezeimet lefogva tartotta. - Mit művelsz? Megijesztesz, Harry - suttogtam félve, és erre a szóra felkapta a fejét. Tágra nyílt szemekkel meredt rám, mintha most szembesült volna azzal, amit tett.
- Az istenit, Lena. Sajnálom - lazított szorításán, ám nem lépett távolabb. Kezeit fejem mellett támaszkodva tartotta, lehajtott fejjel sóhajtozott. - Tudom, hogy amit most mondani fogok, azt megbánom holnap - szólalt fel hirtelen, majd kis idő után folytatta. - Istenem, nem bírok tovább a közeledben lenni. Szerelmes vagyok beléd, Lena. Szeretlek, jobban, mint bármi mást - zöld szemeit - melyek most a kelleténél sötétebbek voltak -, rám emelte, én viszont nem tudtam a szemébe nézni. Olyan hirtelen jött minden, annyira váratlan ez az egész. - Mondj valamit, kérlek - kényszerített, hogy nézzek rá, én mégsem tudtam megszólalni. Nem akartam megszólalni. Lomhán nyitottam a számat, ám mikor közelebb hajolt, benn akadt a levegőm. Harry Styles megcsókolt. Küzdött, hogy válaszoljak, de képtelen voltam. Erőt véve magamon löktem rajta egyet, ezzel hátrébb tántorítva őt.
- Harry, mi barátok vagyunk.
- Hagyd már ezt a faszságot! Hihetetlen, hogy azt hiszed, ez csak barátság. Ja barátok, akik egyszer-kétszer csókolóztak, állandóan együtt vannak, ölelgetik egymást, minden. Szerinted csak a barátod akarok lenni? Ne hülyéskedj már Lena.
- H-harry - remegtem meg, de ő csak idegesen felnézett, és beleverte az öklét a falba, miközben ismét közelebb húzódott hozzám. Egyik kezemet mellkasára tettem, míg másikkal arcán simítottam végig, hisz tudtam, ez megnyugtatja.
- Ne csináld ezt -  lökte el. - Tudod mit? Ne mondj semmit. Nem beszélek a barátaimmal, mert hátba szúrtam őket azzal, hogy veled vagyok. Nem bántam, mert tényleg veled lehettem. A közelemben tudhattalak. Büszke voltam, mert velem voltál. Velem. De én többet akartam, és te észre sem vetted, néhány érintéseddel mit váltottál ki belőlem - csípőjét finoman meglökte, ezzel kiszorítva tüdőmből az összes levegőt. - Nem néztem más lányokra, mert csak téged láttalak. Egy fiúnak vannak igényei, de én minderről lemondtam érted. Az istenit Lena - a kintről beszűrődő zene, eltompult Harry ordibálása mellett. - Meghallgattam az unalmasabbnál unalmasabb sztorijaidat, még... Atyaég. Még pasikat is néztem veled, miközben azt hittem szétvet az ideg, amiért mindig mást láttál rajtam kívül. Kibaszott féltékeny voltam minden fiúra, aki a közeledben volt. Azt akartam, hogy az enyém legyél. Csak az enyém - hangsúlyozta ki, de mielőtt megszólalhattam volna, folytatta. - Nem akarok többet a közeledben lenni. Nem akarom tovább ezt a színjátékot csinálni. Vagy istenigazából velem leszel, vagy elfelejtesz mindörökké - a szoba néma csendbe burkolózott szavai után, ám fülemben még mindig visszahangoztak. Keze ismét lendült, és engem  ismét félelem kapott el, ahogy a fal megremegett mögöttem. Egy könnycsepp buggyant ki szemeimből, miközben minél kisebbre akartam összehúzni magam, vagy inkább meg nem történté tenni ezt az estét. Harry nem sokat ivott ezelőtt, de így még sosem láttam soha.
- Az istenit, válaszolj már! Mindent megtettem érted, bármit megadtam volna. Neked kevés? Remélem találsz egy nyomi srácot, akivel megelégszel, de engem felejts el. Örökre - hátrébb húzódott, én pedig nem találtam meg a hangomat. Egy lámpa csapódott le az éjjeliszekrényről, majd ezt egy éles rúgás követte az ágykeretbe. Harry teljesen kikelt magából, ami miatt szörnyen megijedtem, mégis közelíteni akartam felé. Nem hagyhattam itt egyedül.
- A francba. Ne közelíts! Takarodj el innen, mielőtt olyat teszek, amit megbánok, Lena. Gyűlöllek - köpni-nyelni nem tudtam, mindössze elakartam tűnni a világból is. Sírva rohantam végig a házon, nem törődve semmivel, és senkivel. Gyűlöllek - szavai sokáig csengtek a fülemben, és egyre inkább felemésztett a tudat. Elvesztettem.

**visszaemlékezés vége**

Mindez több, mint egy éve történt. Az volt az első, és utolsó veszekedésünk. Harry nem keresett, és noha az én szívem majd megszakadt, én sem. Sok időt töltöttem a twitter előtt, miközben üzeneteket próbáltam összehozni.
"Sajnálok mindent, kérlek bocsáss meg. Egy hülye vagyok, de ne hagyj el. Nem akarlak elveszíteni. L." - DELETE - nyomtam meg e gombot a billentyűzeten, ám újrapróbálkoztam.
"Kérlek, írj rám. Kiabálj, mondd el, amit gondolsz, de ne tedd ezt velem. L."
"Tudod mit? Nem érdekelsz. Ha nem keresel, én sem foglak. Viszlát. L."
Hülyébbnél hülyébb üzeneteket fogalmazódtak meg bennem, hangulatomtól függően. Amikor mérges voltam, durvább üzeneteket írtam, amikor csalódott, érzelmeseket, ám mindbe az volt a közös, hogy csak piszkozatként maradtak meg, egyikhez sem volt merszem elküldeni. Egy idő után tudatosult bennem, elvesztettem, és minden szava igaz volt, amit az alkohol hatására kimondott. Minden. Nem tudtam elfelejteni, és már nem is szomorú voltam, csak üres. Amikor kiléptem abból a szobából, ott maradt egy részem Harryvel. Hiába voltak barátaim, mégis valami ürességet éreztem, egy szorítást a mellkasomban. Annyiszor jutott eszembe, és mind ahányszor rá gondoltam, be kellett látnom, hiányzott. Hiányzott a tudat, hogy velem van, a mosolygós arca, a gödröcskéi, a göndör fürtjei, a zöld íriszei. És a legrosszabb az egészben, hogy nem csak lelkileg hiányzott, hanem fizikailag is. Mindenféleképpen. Nem tudtam nélküle istenigazából mosolyogni, és nem is akartam. Nem volt még egy olyan ember, mint Ő. Ő, aki többet jelentett nekem, mint egy barát, és így visszagondolva igen. Ha akkor hagyja, hogy végigmondjam, tudta volna az igazságot. Én szerettem, de féltettem annyira a barátságunkat, hogy nem mertem belevágni. Féltettem minket. Megrémített a tudat, hogy egyszer elveszíthetem azt, aki miatt, noha boldogan éltem tovább, mégis ott volt a hiányérzet, és az a mérhetetlen nagy űr, amit maga mögött hagyott.

Most, hogy újra láthatom, valami furcsa érzés fogott el.
- Kicsim, nyugodj meg. Nem lesz semmi gond - fogta meg biztatóan a kezem anya, majd tekintetét visszaszegezte az útra.
- Nem, nem fog menni.
- Lena, ugyanezt mondtad a jelentkezési lapod fölé görnyedve, és az érettségiden is. Azóta felvettek a Harvardra, ami nagy dicsőség. Minden rendben lesz.
- De, ott lesz Harry. Semmi sem lesz rendben - sóhajtottam fel, viszont anya csak elmosolyodott.
- Minden rendben lesz - ismételte magát, és véglegesen elfordult Tőlem. Mindig ezt tette anya. Biztatott akkor is, amikor mindent feladtam volna, így bármit eltudtam neki mondani, mindig volt jó ötlete rá.
- De ti apával Londonban lesztek, én pedig Amerikában. Ez így nem jó. Forduljunk vissza - törtem ki, és hirtelen nyomasztott a tudat. Amióta az eszemet tudom, a szüleim mindig mellettem álltak, legyen szó bármiről. Az életem részeként nőttek fel, és mindig eszméletlen jó kapcsolatban voltunk, a legtöbb tinédzserrel ellentétben, én nem éltem az "utálunk mindent korszakomat" még tizennyolc évesen sem. Hiányzott a tudat, hogy ott legyenek velem.
- Ez nem volt jó ötlet. Londonban is vannak jó Egyetemek.
- Kicsim, amióta tudsz beszélni, a Harvardra akarsz menni. Apád is ott végzett, és mindketten szörnyen büszkék voltunk, hogy felvettek. Semmi gond nem lesz, ne aggódj folyton. Néha már úgy érzem, te vagy az, aki jobban aggódik. Mi megleszünk, te pedig ideje hogy éld egy kicsit az életed egyedül - szavai visszhangoztak a fülemben. Egyedül.

4 megjegyzés:

  1. Mindenképp ITT maradok ! :) Tudtam hogy ez a sztori is fantasztikus lesz. Ha könyvben írnád, én lennék az első aki megvenné, ebben biztos vagyok . Sok sikert és várom a következő részt !! :) #ily

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thankies lovely!:) És azért még attól messze állok, viszont te sem panaszkodhatsz az írásoddal kapcsolatban!:):- #ily

      Törlés
  2. Remek sztori, imádom. Csak így tovább, már nagyon nagyon várom a következő részt.Mindent remekül összehoztál ezen a blogon, manapság kevés ilyet látni, és ez nem is olyan sablon sztori. Ez annál sokkal különlegesebb. Eddig egy sztorit sem tudtam teljesen végig követni, de tudom.. hogy ezt a legutolsó részekig olvasni fogom, és kommentelni!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eszméletlenül aranyos vagy, és köszönöm! Annyira jól esik ezeket olvasni! Próbálok nem csalódást okozni!:)

      Törlés