2013. 12. 26.

Hetedik Fejezet

Sziasztok Drága Olvasóim! Először is Kellemes Ünnepeket, Eseménydús szünetet!:) Másodszor, mint látjátok megérkeztem az új résszel, remélem tetszeni fog. Nincs sok hozzáfűznivalóm, nem lett valami eseménydús, de ezt döntsétek el ti!:) Előző fejezethez köszönöm egy kedves "névtelen" olvasómnak a megjegyzést, és a +egy rendszeres olvasót. Imádlak titeket! Jó olvasást!xx

Az egyetemen hamar lángra kapott a pletyka, többen bámultak meg, mindhiába próbáltam eltakarni arcomat. Futótűzként terjedt a hír, együttérző pillantásokkal jutalmaztak a folyosókon, az előadókban, mindenhol. Próbáltam nem törődni a ténnyel, elfeledkezni mindenről, azonban valaki tekintete mindig égetett. Szerettem volna megszűnni, a kíváncsi szempárok elől elmenekülni. A mese, mellyel Harry etetett be mindenkit, számomra rosszabb volt, mint a pokol, saját bőre mentésére viszont tökéletesnek bizonyult. Mi több: miután elterjedtek a hírek, Harry egy hősnek tűnt minden lány szemében, a közelében akartak lenni. Azonban én ismertem az igazságot. Nem akart rám nézni, tudta, hogy túl sokat láttam, amit nehéz volt feldolgozni. Miután megfenyegetett, hogy senkinek sem mondhatom el titkát, nem törődött velem, elfelejtett mindent. Ugyanolyan gúnnyal nézett rám, mint az elmúlt egy hónapban, szemeiben játékos csillogás helyett a düh dominált. Féltem, hogy elveszítettem azt a fiút, akit mindig is szerettem. Sosem hittem volna, hogy valaki így megváltozzon. Ha bárki azt mondta volna több mint egy évvel ezelőtt, hogy ilyenné válik Harry, valószínűleg kiröhögtem volna. Mindig is ő volt az a srác, aki mindig ott volt, ha szükséged volt rá, megvédte a barátait, kiállt az igazáért, nagyra becsülte az embereket, megértő volt. Most egy gyűlölettel teli személy nézett vissza rám, szöges ellentéte mindannak, aki volt. A kép sosem fog elmosódni, amikor a szuszt is kiveri a férfiből, aki nem tudta hol a határ. Az ökleinek csattanása akárhányszor lehunytam a szemem, hallottam. Nem tudtam elhinni, mivé vált. Egy erőszakos, dühvel teli szörnyeteggé, akinek nincsenek érzései. El akartam ezt felejteni, csak a jóra emlékezni. Mától nem az a cél vezérelt, hogy minden ugyanolyan legyen, mint régen. Csak magamért éltem tovább, az én jövőmért. Hosszan hunytam le a szemem a gondolataim elfeledéséért, amikor leültem a padsorok közé, nagy sóhaj szökött ki a számon. Hajam függönyként omlott le, ujjaimat tördelve vártam, hogy leüljenek mellém "padtársaim", azonban oldalra fordulva jeges kék szemekbe ütköztem.
- Szia Gyönyörű - vigyora szélesebb lett mikor belebökött nevetőráncaimba. Tipikus Matt. Elmosolyodtam játékosságán, őszinte mosoly ült ki ajkaimra.
- Ez a hely foglalt - ajkaimat beharaptam, próbáltam visszafogni előtörni készülő mosolyomat.
- Az a valaki majd keres egy másik helyet - mondta határozottan, tollát füzetével együtt a padra hajította.
- Nem is tudtam, hogy van közös óránk - ráncoltam össze a szemöldököm.
- Tudod, ritkán járok be - vonogatta a vállát. - De most muszáj volt, hogy találkozzunk. Hallottam dolgokat, Lena. A saját szememmel kellett, hogy lássam. Mielőtt bármit is mondanál, tudom, hogy hazudsz, szóval hagyjuk a rizsát. Harry nem ilyen önzetlen ember, főleg nem veled. Ismerem a történeteiteket, szóval halljam. Mi történt? - hadarta egy szuszra, szemei kíváncsian vizslattak, várta, hogy megszólaljak, azonban hangom elnémult.
- Nem akarok róla beszélni, Matt - nyögtem ki, tekintetem a hatalmas kivetítőre terelődött, mely előtt a professzor akkor helyezkedett el. Elővettem a füzetemet, ujjaimmal idegesen doboltam az asztalon, Matt nem szólt többé hozzám. Nem akarta erőltetni, a rám törő emlékeket azonban nem tudtam megállítani. Éreztem, ahogy a szívverésem felgyorsult, légzésem nehézzé vált, pánik tört rám, mígnem egy meleg kezet éreztem ujjaimra csúszni. Kézfejeink lágyan érintették egymást, fürkészve néztem a jeges kék szemekbe, melyek nyugodtságot sugároztak.
- Semmi gond. Lélegezz mélyeket. Ki, be. Ki, be - suttogta, hangja lágy volt, légzésem kiegyenlítődött.
- Köszönöm - zavartan néztem le a padra, figyelmemet az óra további perceiben a tanárra szegeztem.

Fogalmam sincs mi történt velem, még sosem volt pánikrohamom, mely most mindennél szörnyűbb volt. A félelem, a bezártság, az emlékek hirtelen csaptak le rám, soha többé nem akartam azt a szorítást érezni, mint akkor. Reszkettem, a sokk hatása alatt voltam.
- Rendszeresen pánikolsz? - egy kéz fogta meg a vállam, hangját felismertem az illetőnek. Összevont szemöldökkel fordultam felé, nem értettem, mire céloz, végül leesett az órai incidens.
- Eddig még nem fordult elő - suttogtam, hangomban érezhető volt a nyugtalanság. - De te honnan tudtad? Mármint, érted... - hagytam a mondat másik felét a levegőben lógni.
- A nagybátyámmal rendszeresen előfordult. Pánikbeteg volt, a doki valamilyen gyógyszerrel kezelte.
- O, sajnálom - nem tudtam igazán mit is mondhatnék.
- Nem, semmi gond. Mára már egészséges, mint a makk - vigyorgott, fehér fogai kivillantak ajkai között, mely engem is mosolygásra ösztökélt.
- Tudod, megyünk reggelizni a közeli kávézóba. Jössz? - kérdezett rá rögtön, amint kiértünk az épületből, és a kollégium felé vettem az irányt. Aprót bólintottam, testemmel felé fordultam, buja mosoly játszott ajkain. Némán léptük át az egyetem kapuját, egyikünk sem tudta, hogyan kezdeményezzen, mígnem Matt szólásra nyitotta a száját.
- Tudok Harry harcairól - törte meg a köztünk fennálló csendet.  A levegő bennrekedt, fogalmam sem volt róla, mégis mit mondjak. - Tudok róla mindent, amit te tudni akarsz. Aranyos lány vagy, Lena, de ne keresd többé azt a srácot benne, aki volt. Megváltozott, és nem való hozzád. Te túl jó vagy, ártatlan. Ő veszélyes, Lena. Azért mondom, mert a barátja vagyok, és úgy érzem, már te is közénk tartozol ennyi idő után. Gondjai vannak, és nem akarom, hogy rajtad is rágódjon. Olyan hamar kijön a sodrából, szüksége van a nyugalomra, amit nem talál meg - szavai felzaklattak, mérgesen meredtem rá. Össze-vissza beszélt, nem értettem, hogyan jutott mindez eszébe.
- Elég Matt - szakítottam félbe, hangom erőteljesebben csengett, mint szerettem volna. Egy percig csendbe burkolóztunk, amikor végre feltűnt a kávézó, ahol a társaságunk már bent ült.
- Csak ne akarj minden áron a közelébe kerülni Lena, mert a végén következményei lesznek - suttogta, aprót biccentettem jelezve, hagyjuk a témát. Kissé zavartan intettem a kezemmel El felé, aki közelebb hívott magukhoz egy sarki boxba, ami már-már törzshellyé vált számukra. Nem sokszor volt alkalmam velük jönni, de így is többször elkísértem már őket, legyen szó bármilyen étkezésről. Több egyetemista gyűlt itt esténként össze, rengeteg ismerős arccal találkoztam, akiket az óráimról ismertem, vagy esetleg a folyosókról, akikkel egy-egy gyengéd mosolyt váltottam. Kedves gesztus volt, hogy mindössze egy hónap elteltével olyan kedvesen viszonyulnak az emberekhez, mint még senki. A váltás a gimnázium után hirtelen jött, mégis úgy éreztem, mintha ezer éve már egyetemista lennék, körülvéve barátokkal, kik vegyes érzelmekkel bírnak. Körbepillantottam az asztalunknál, ahol egyik szélen megvillant Rose vörös haja, míg a sort zárta a sötét fürtökkel rendelkező harcos. Harry tekintete lyukat vájt arcomba, nem mertem ránézni. Halkan köszöntem mindenkinek, míg Matt egy másik asztaltól egy széket hozott nekem, és magának. Értetlenül próbáltam kivenni a beszélgetés részleteit, szemeimmel segítségkérően fordultam Eleanor felé, azonban Adam megelőzte.
- Este egy kis partit tartunk a szobában. Egy kis pia, baromkodás. Csak a szokásos - legyintett. - Gyere el, ha gondolod - mondta jókedvűen, mielőtt igent mondhattam volna, egy mély köhögés szorította belém a szót. Félve néztem Harryre, kiknek szemei rám szegeződtek, de ez mind csak egy pillanatig tartott, míg a monoklira nem esett a figyelme, arca eltorzult. Lehajtottam fejem, zavartan kémleltem az asztalt. Senki más nem bámult meg ilyen látványosan, pedig tudtam, a smink ellenére is ott van az a seb, mely emlékeket őrzött magával. Tudták, hogy rosszul érint, nem hozták fel, de amikor Ő rám nézett, ködös tekintetem alatt egy könnycsepp készült feltörni pusztán a nézésétől.
- A-azt hiszem nem jó ötlet. Nem érek r-rá - dadogtam, minden bátorságomat összeszedve rájuk néztem, érzéseimet próbáltam elnyomni.
- Ne hülyéskedj már, Lena - mondta jókedvűen Rose, próbálta a hangulatot oldani. - Jót fog tenni egy kis kiruccanás - vigyorgott, kezemre egy kéz fonódott, gyengéden rámosolyogtam Mattre, aki rám bólintott. Zöld szemeit magamon éreztem, egy láb súrolódott az enyémnek, férfias illata megtöltötte érzékeimet, ahogyan felállt az asztaltól. Összerezzentünk a hirtelen hangra, kíváncsian nézett mindenki Harry irányába,. Egy "bocsánat"-ot motyogott, hatalmas alakja a mosdó felé indult. Valami furcsa érzelem csillant szemeibe, ahogy visszanézett, tekintetét rám emelte, majd Mattel egymásra tett kezünkre, de azonnal el is fordult, mielőtt bárki észrevehette volna. Mintha dühös lett volna.

2 megjegyzés:

  1. Áháááááááá!!!!!!!!!! Hát én ezt a sztorit annyira szeretem. Nem találkoztam még ilyen sztorival, de Jézus isten!!!!!!! Awwwwwww, Matt olyan aranyosan bánt Lenával. Harry meg......hát Ő Harry. :D Fantasztikus vagy......... :D
    Skys :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oo de drága vagy, ismételten:D nagyon köszönöm!:)xx

      Törlés