2013. 12. 28.

Kilencedik Fejezet

Jó estét, Drága Olvasóim!:) Lehet kicsit untok már, de újabb nap, újabb rész. Nincs hozzáfűzni valóm, örülnék majd egy kis visszajelzésnek! Remélem tetszeni fog, jó olvasást!xx

ps: Köszönöm az előző fejezethez a pipákat, a két kommentet Abi-nek, és Gii-nek! Plusz a +1 feliratkozót. Fantasztikusak vagytok.:) xo

Hogy éreztem már e ilyen ramatyul magam? Meglehet, de soha az életbe nem kapott a becsületem ekkora csapást. Úgy éreztem magam, mint akit földbe döngöltek. Harry szó szerint egy senkinek tartott, akinek nincsenek erkölcsei. Minél többet gondoltam erre, egyre inkább elfogott a düh. Az emlékeimbe kutakodtam, jó pár fiú próbálkozott gimnáziumba, de nem sok mindenkivel jártam, inkább haverok voltak. Valamiért jobbnak tartottam egy fiúbarátságot, mint sok kétszínű lány társaságában lenni. Nem szerettem a kényes önteltséget, a fiúk humora megnevettetett, így a velük töltött szabadidőm megnőtt, ellenben a lányokéval. Sosem volt igaz barátnőm, mindössze egy embert hívhattam annak, aki gimnázium második évében elkötözött a családjával, és onnantól kezdve nem kerestem a lányok csapatát. Nem egyezett az ízlésünk, a humorunk, nem bírták elviselni a kritikát, kiközösítettek, viták dúltak közöttünk, nem tudtuk féken tartani az indulatainkat. Szükségem volt olyan emberekre, akikkel mindenféle gond nélkül cukkolhattuk egymást, szükségem volt rájuk, szinte a testvéreimnek tekintettem őket, köztük Harryt is. Nagyon jól tudta, ismerte a történetemet, miért is kerültem el az osztálytársaimnak nőnemű egyedeit, és töltöttem az időm nagy részét velük. Tudta, és mégis felhasználta ellenem. Tudta az összes titkomat, megosztottam vele mindent. Az Isten szerelmére, még az első komolyabb kapcsolatomat is egy fiúval, vele beszéltem meg! Mindent! És ő görény módjára felhozta, amivel a szívemet darabokra tépte szét. Sosem hittem volna, hogy olyan ember lesz, aki ezt megteszi. Sosem gondoltam, hogy ilyenné válik. Olyan döcögős múltunk volt, csak mi számíthattunk egymásra a káoszban. Amikor problémáink voltak, csak átugrottunk a másikhoz, és a szobában gubbasztva vidítottuk fel egymást. Amikor a szüleink veszekedtek, megfogadtuk, hogy mi sosem fogunk. Minden egyes pillanatra emlékszem, amit átéltünk. Minden egyes helyszínre, ahol esküket tettünk a barátságunkra. Minden rohadt emlék ott lebegett, a szemeim előtt ugrottak a képkockák egyikről a másikra. Amikor még úgy nézett rám, mintha én lennék az egyetlen. Amikor még minden más volt. Amikor még volt olyan, hogy mi. De ezek mind értelmét vesztették tegnap este. Végleg. Nem tudtam másra gondolni, csak a szavakra, amit egymásra hárítottunk, a feszültségre, és a mérhetetlen fejfájásra a sok mennyiségű alkoholtól, amit tegnap este elfogyasztottunk. Dúltak bennem az érzések, egy könnycseppet sem tudtam elmorzsolni, a harag ott bizsergett a bőröm alatt, várva, hogy mikor törhet elő.
- Egy idióta - pufogott Eleanor. - Ilyet senki nem mondhat egy nőre! Nem normális! Harry megveszett.
- Nyugodj meg, Életem - nyugtatta Louis, ujjait összefűzte barátnőjével. - Csak rossz napja volt.
- Még véded?
- Nyugi Eleanor. Minden oké, nem érdekel - rántottam meg a vállam. - Hogy őszinte legyek, leszarom. Már bocsánat - tettem hozzá gyorsan, majd figyelmemet rájuk szenteltem. Éreztétek már úgy, hogy annyira megbántottak, hogy a büszkeséged nem engedte, hogy összeomolj miatta?
- Hogy lehetsz ilyen nyugodt? - Rose szemei összeszűkültek, majd amikor elkezdtem beszélni, megadóan bólintott.
- Nem tudom. Olyan sok volt már ez, és annyira kapaszkodtam valamibe, amiről úgy gondoltam, életem legjobb dolga lehet. Belefáradtam. Nem fogok emiatt összeomlani, és sírni. Meguntam - sóhajtottam, kezeimet tehetetlenül engedtem le magam mellé.
- Jogos - suttogta El, Rose egyetértően bólintott.
- Erősebb vagy Lena, mint gondoltam - biccentett Lou, szája apró mosolyra húzódott.
- Hol van az a whisky? - kérdeztem oldva a feszültséget, azonban a többiek kuncogása nekem is mosolyt csalt az arcomra. Hát persze, hogy nem gondoltam komolyan - de végignézve az embereken, akiket egy hónapja már a családomnak nevezek, sokkal szívmelengetőbb volt, mint arra a személyre gondolni, aki nélkül el sem tudtam képzelni az életet.
- Hajnali három van Lena. Nem kapsz több alkoholt - nevetett Louis, miközben felállt El ágyáról. - És úgy érzem, nekem is lassan mennem kell. Még Harry megvádol árulásért - szórakozott, gyermeteg mosolyát mindenki viszonozta, a név hallatán azonban megroppant a szívem. - Jóéjszakát! És ugyanilyen pozitívan, csajos - kacsintott rám távolodó alakját nézve rá kellett jönnöm, hogy az élet megy tovább. Vagy így, vagy úgy. Vagy veled, vagy nélküled, de egy percre sem áll meg, akármit is teszel.

Nem tudtam nyöszörgésemet elfojtani, amikor reggel az első napsugarak megjelentek az ablakban októberben először. A fejem lüktetett, muszáj volt halántékomhoz kapni, szemeimet összeszorítottam, nem bírtam megmozdulni. A végtagjaim sajogtak, próbáltam mindenre visszaemlékezni, ami tegnap történt. Minden egyes képkocka ott volt, mely a szívembe mart, viszont eldöntöttem, nem fogom hagyni, hogy összetörjenek. A hasamra fordultam át, kezeimet az összecsavarodott takaróból próbáltam kihúzni, hogy telefonomon megnézzem az időt. Nyolc óra múlt pár perccel. Korán volt, senkit nem akartam felkelteni, azonban nekem muszáj volt felkelnem, hogy beérjek a kilenckor kezdődő órámra. Fáradt voltam, a végtagjaim elernyedtek, próbáltam magamba egy kis életet lehelni. A frissítő zuhany, a hideg víz, mellyel megmostam arcomat kellemesen érintette bőrömet, farkasszemet néztem a tükörképemmel. Sminkkel próbáltam eltakarni a karikás szemeimet, a leglazább ruhát húztam magamra, amelyet kényelmesnek találtam. Mindössze négy óra, és bedobhatom magam az ágyba - suttogtam biztatásképp, bizonytalan léptekkel hagytam el a szobát, és mentem át az egyetemre. A nap sugarai csiklandozták bőrömet, jó érzéssel töltött el a kora októberi időjárás, hangulatomat nagy mértékkel befolyásolta.
- Reggelt, Becker - köszönt vidáman egy mély hang, mely azonnal mosolyt csalt ajkaimra.
- Jó reggelt Blance - viszonoztam gesztusát, mikor mellém lépett vigyora szélesebb lett.
- Ramatyul nézel ki - röhögött Damon.
- Ó, köszönöm a bókot - intettem le.
- Mi újság az egyetemmel? - tette fel szokásos kérdését.
- Jövőhéten zh-t írok szociológiából. Fogalmam sincs, hogyan kezdjek hozzá- sóhajtottam, tekintetemmel megtaláltam az övét, halkan megköszöntem, amikor kinyitotta nekem az ajtót.
- Segíthetek. Szociológiából különösen jó vagyok - húzta fel a szemöldökét, várta a válaszomat, eszembe jutott a tegnap este.
- Csak tanulás, semmi más.
- Ma ötre felmegyek hozzád - mosolygott, bólintottam ajánlatán. - Akkor majd találkozunk. Később - intett kezével, majd útjaink külön váltak a folyosókon.
Négy dögunalmas órát ültem végig, szemeimre ólomsúly nehezedett, szinte alig bírtam nyitva tartani, kezem viszont folyamatosan járt. A percek szaladtak, mire felértem a szobába, hanyagul dobtam le a cuccaimat, és dőltem be az ágyba. Alvásra volt szükségem, tekintetem végigvezettem a szobán, mely üres volt, a többiek minden bizonnyal órán lehettek. Engedtem a csábításnak, szemeimet lehunyva adtam át magam egy másik világnak.

Mintha csak pár pillanat telt volna el, mikor kuncogásra kaptam fel a fejem. Szempárjaim kipattantak, kék íriszeimmel néztem végig, pillantásom a mellettem lévő ágyra vetődött.
- Ó, bocsi. Nem akartunk felkelteni - suttogta Eleanor, aki épp kései ebédjét fogyasztotta el, miközben laptopja előtt ültek, Rose-zal az oldalán.
- Nem, nem. Úgyis fel akartam kelni, mert.. - motyogtam, amikor ránéztem az órára, mely fél ötöt mutatott. Idegesen túrtam bele a hajamba, nem tudtam, hogyan közöljem a tényt a lányokkal, akik kíváncsian várták, hogy kimondjam, amit szeretnék. - Szóval, átjön egy barátom ma segíteni szociológiában. Ugye nem probléma? - nyögtem ki, szemeimmel reakciójukat figyeltem, melyen egy mindentudó mosoly ült ki.
- Ó, szóval ez a helyzet. Akkor mi léptünk. Sok sikert, és nem rosszalkodni - rázta meg szórakozottan mutatóujját El, és amilyen gyorsan kimondták, olyan gyorsan tűntek is el. Kényelmetlenül kezdtem magam érezni, ahogy az üres szobában maradtam, és Harry szavai visszhangoztak a fejemben, amiket próbáltam elsöpörni. Fiú és lány között igenis van barátság!

11 megjegyzés:

  1. Imádom ezt a részt is!! *<* nagyon jól írsz és a történet csak ahhww
    Nagyon várom a kövit!!!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Essie!
    Igazából hulla fáradt vagyok, ezért nem nagyon futja tőlem egy értelmes kommentre. De annyit elkel mondanom, hogy ez; FERGE-Most figyelj-TEGES lett! Mondjuk a többi is az...
    Csók; Kaitlin��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezeket a kérdőjeleket ne vedd figyelembe, mindössze technikai probléma:D

      Törlés
    2. Oh, olyan jó ilyenekre felkelni, hogy most körülbelül a fellegekben érzem magam!:D:D Nagyon aranyos vagy, köszönöm!:33 xoxo

      Törlés
  3. uramisten:oo ez nagyon jó*-* kövit! méghozzá hamar!<3

    VálaszTörlés
  4. ❤❤❤❤❤❤❤ IMÁDOOOOOM!!! de annyira szomorúak Harry cselekedeti. De! I-M-Á-D-O-M

    VálaszTörlés
  5. Egyszeruen I-M-A-D-O-M ahhh regebben mar olvastam a blogod csak aztan feledesbe merult a cim is meg mar igy blogokat nem is nagyon olvasok csak wp-n de ez fantasztikus nagyon faradt vagyok raadasul szerintem beteg is meg eg a fejem (valahol muszaj panaszkodni) de nem tudom lerakni a telom �������� bar mar a vegen lennek aztan meg szomoru lennek mert vege:') remelem azutan hogy befejezted mar ezt a blogot meg latni fogod az uzenetem es gondolom irsz mast is azokat elmondanad legyszives? Ha igen elore is koszonom jo ejszakat❤❤ Lidi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lidi!

      Köszönöm neked, nagyon megható számomra, hogy ennyi idő is ilyen érdeklődéssel fordulnak a blog felé! Tényleg nagyon jól esik, csodálatosak vagytok egytől egyig! <3

      (Most egyenlőre szüneteltetem az írást, legalábbis májusig biztosan, ugyanis elég sok dolgom van, végzős vagyok. De hamarosan folytatni fogom a Bódottá című blogomat ( http://louistomlinsonfanfictionbyessie.blogspot.hu/?m=1 ) . Remélem jól érzed magad, köszönöm még egyszer, szép napot kívánok! xoxo

      Essie

      Törlés