Tizedik Fejezet

Drága Olvasóim!:) Meghoztam az idei év utolsó részét, amivel hivatalosan is lezárom 2013-as évet. Nagyon köszönök minden támogatást, amit kaptam tőletek, az erőt, amellyel segítettetek.:) Nem szeretném húzni a szót, hiszen a következő évben úgyis találkozunk, viszont azt el szeretném mondani, hogy a suli elkezdésével egy héten maximum ha egy rész lesz, de próbálom majd írni, ahogy időm engedi. Tényleg sajnálom, de gondolom megértitek.:(

Köszönöm a +1 egy rendszeres olvasót, a pipát, és a kommentet egy kedves névtelen olvasómnak, Kaitlin-nak, és Lala-nak. Fantasztikusak vagytok!:) Remélem tetszeni fog a rész, és találkozunk 2014-ben. Jó bulizást mindenkinek, legboldogabb új évet Nektek!:) Jó olvasást!xoxo

Napok óta elkerültük egymást, és ez az egész kezdett nevetséges lenni. Amikor én lógtam Eleanorékkal, ő otthon maradt, amikor ő ment el, én maradtam. Ha bárhol meglátott, elfordult, ha egy helyiségbe kerültünk véletlen, inkább elment onnan. Szinte megvolt a beosztás, hogy ki, mikor, hol legyen, és ehhez tartottuk magunkat. Egészen a mai napig. Az egyetemen jelmezbált rendeztek a megalapítás születésnapjára, és ezt kizárt volt, hogy kihagyjam. Nem érdekelt semmi, még Ő sem. Kiskorom óta bálkirálynő szerettem volna lenni, de sosem adatott lehetőség, hogy jelentkezzek, később leadtam az álmomból, és vártam, hogy egyszer legalább elmehessek egy ilyen eseményre. És ez a nap eljött! Izgalom keveredett a rossz előérzetekkel, de próbáltam mindent legyűrni, csak magammal törődtem.

- Lena! Ez a jelmez mesés lenne - kiabálta izgatottan El a próbafülke túloldaláról, fáradtan sóhajtottam.

- Az előző háromra is ezt mondtad - tettem arrébb egy újabb rossznak bizonyult ruhát.

- De nem, ez tényleg gyönyörű - áradozott, mire végleg feladtam, és kinyújtva a kezem vártam, hogy rátegye. A puha anyag, mely lágyan érintette bőrömet pehelysúlyú volt. Szinte a levegő is bennrekedt, amikor megláttam a fehér anyagú ruhát. Bámulatos volt, leginkább egy esküvői ruhához tudtam volna hasonlítani, finom vonásai tökéletesen illeszkedett alkatomhoz. Felhúztam lábaimra a csíkos harisnyát, mely vele volt, boldogan néztem a tükörbe, úgy éreztem, megtaláltam a tökéletes ruhát.

- Na? - sürgetett.

- Wow - ámultam, majd kihúztam az öltöző függönyét, hogy Eleanor is rálátást nyerhessen.

- Úristen, de gyönyörű vagy. Harry meg fog halni - kotyogta, mikor felfogta mit mondott, a szája elé kapta a kezét.

- El - korholtam le, de igazából én sem tudtam másra gondolni. Bizonyítani akartam neki, és jól akartam érezni az éjszaka folyamán magam.

Hamar telt az idő, a nappalból hirtelen este lett. Az utolsó igazításokat végeztük, amikor csöngettek az ajtón.

- Megyek - ordított Rose, és kitárta az ajtót a három srác előtt, akik vigyorogva jöttek be.

- Öt perc - motyogta Eleanor, miközben erősen koncentrált, hogy sminkjén ne rontson el semmit.

- Ó édes, gyönyörű vagy - húzta magához, rövid csókot nyomott szájára, Matt játékosan hörgött fel.

- Elhányom magam - szórakozott hangján elmosolyodtam, belebújtam cipőimbe, majd vállamra terítettem a kabátot.

- Felőlem mehetünk - rántottam meg a vállam, végignéztem a szobán, amely most nem hétköznapi emberekkel volt telve.

- Csak nem Bond? - suttogtam Mattre nézve, akinek öltönye tökéletes összhatásban volt a külsejével, szeme gyermekdeden csillant fel, büszkén húzta ki magát.

- Végre valaki felismeri elsőre - mondta lelkesen. - Ennyi tellett a fantáziámtól - rántotta meg a vállát vigyorogva, karját nyújtotta felém. - Hercegnő?

- Indulhatunk Mr. - kuncogtam fel, kezeimmel intettem a társaság felé jelezve, hogy kint megvárjuk őket.

- És mi újság? Hallottam, egész héten randiztál Blance-szel. Mennyi igaz a pletykákból?

- Csak barátok vagyunk - erősítettem meg. - Szociológiából zh-t írtam, és segített felkészülni - mosolyodtam el. - Barátnője van. Legalábbis mostmár - vetettem be az aduászt, mire Matt bólintott.

- Örülök - ejtette ki lassan a szavakat, mire összevontam a szemöldököm. - Mármint annak, hogy nem jártok. Vagyis, hogy... - kereste a szavakat. - A francba. Ebből már sehogy sem jövök ki jól - nevetett fel, mire elvigyorodtam, zavarban volt. - A szemed alatt. Elhalványult - simított végig ujjaival, lehunytam szemeimet a jóleső érzésre.

- Hiába tűnt el, sosem fogom tudni elfelejteni - suttogtam, nem bírtam a szemébe nézni, szemeim előtt pörögtek le a képek arról a szörnyű éjszakáról. - Kivel ment? - kérdeztem rá, hangom nem akart ilyen fájdalmasan felcsengeni. Ráemeltem tekintetem, kék szemeim az  övébe bámultak, míg oldalra nem nézett. Tudta mire gondolok, vagy inkább kire. Ez egy páros parti volt, mindenkinek kellett egy kísérő, legyen az szerelmes pár, vagy baráti viszony. Míg El Louisval, Rose Adammel érkezett, nekem Matt maradt, akivel talán a legbensőségesebb kapcsolatot ápoltunk.

- Egy szőke hajú lánnyal randizik mostanában. Még nem láttam, de sok időt töltenek együtt. Leginkább esténként, ha érted mire gondolok. Nem akarta látni, hogy Blanceszel lógsz.

- Én ezt nem értem. Miért zavarja, ha utál engem? Ő maga mondta - suttogtam, de válasz nem érkezett, a többiek jókedvű nevetése töltötte meg az udvart, ahol vártuk őket.

- Megzavartunk valamit? - vonta fel a szemöldökét Rose, szemei jókedvűen csillogtak, vigyorogva ráztam meg a fejem leplezve, mennyire komoly beszélgetést folytattunk.

- Semmi érdekeset - vágott közbe Matt, mielőtt bármit is mondhattam volna, és beleboxolt a mellette álló Adam vállába, aki kiparodizálta őt.

- Na, siessünk - sürgetett Eleanor, ő volt talán a leglelkesebb mindnyájunk közül. Követtük lépteiket, amint kézen fogva sétálnak barátjával, kapcsolatuk irigylésre méltó volt. Bágyadtan mosolyodtam el, összeszorult a szívem, ahogyan a szerelemre gondoltam, de ezt mind kiakartam verni erre az estére. Ma istenigazán jól akartam magam érezni, nem számított semmi. Ahogy beléptünk az ajtón, már hallottuk a tornateremből kiáramló zene ütemét, melyre ösztönösen felpezsdült a vérem. Minden egyes lépéssel jobban dobogott a szívem, a basszus szólama kellemesen bizsergette a bőrömet. A táncoló tömeg, mely elénk tárult, fergetegesen nézett ki, levakarhatatlan mosoly ült ki arcomra. Mindenkin bohókás jelmez volt, egyik jobb volt, mint a másik, színes hangulatot teremtve ezzel. Sötét volt, ahogy végignéztem a termen, azonban a diszkó gömbök fénye remek világosságot szolgáltak, ahhoz, hogy remek hangulat legyen. Lassú léptekkel botorkáltunk el az asztalokig a táncoló tömeg között, ahol különböző koktélok sorakoztak.

- Milyet kérsz? - kiabálta a fülembe Matt édes hangja, tekintetemet végigvontattam a lehetőségeken, majd véletlenszerűen rámutattam egyre. Fogalmam sem volt a Betsy Ross koktél alatt mit értettek.

- Tökéletes választás - suttogta épp annyira, hogy meghalljam, hiszen ő tudatában volt, mit iszom. Számomra meglepetés volt.

- Helló Gyönyörű - dörmögte egy hang, tekintetemmel annak irányába fordultam. Szemeim egy sármos, álarc mögé rejtett fiút pillantottak meg, kék szemei miatt mosoly került arcomra. - Szabad egy táncra? - oldalra néztem, pillantásom Mattre esett, aki mellettem kavargatta poharának tartalmát, lazán megrántotta a vállát, miszerint őt nem érdekli.

- Persze - mosolyogtam, kezemet az övére raktam, így mentünk a terem egyik szabad helyére. Lassabb szám következett, a fülemhez hajolt, suttogása mosolyt csalt arcomra.

- Hogyan sikerült?

- Elég jól - néztem a szemébe. - Tényleg nagyon köszönöm a segítséget. Majd meghálálom - mondtam vidáman.

- Már nem kell - tekintetével a pultnál ülő lányt nézte, aki barátnőivel kacagott valamin.

- Hogy sikerült?

- Bevált a tanácsod. Azonnal igent mondott - ajkaival egy puszit nyomott homlokomra, a mellkasa megremegett a nevetéstől, mely engem kuncogásra ösztönzött.

- Bocs - szólalt meg közömbösen egy hang, durva kezek érintették a csípőmet. - Lekérhetném? - hangja követelő volt, inkább hangzott parancsolásnak, mint egy kérdésnek. Ujjai belemélyedtek bőrömbe, eszembe jutott a legutóbbi találkozásunk, a viselkedése. Kétségbeesetten néztem rá Damonre, aki épp itt akart hagyni. Muszáj volt nemet mondanom, nem éreztem helyesnek, nem tudtam rábólintani.

- Haver, szerintem nem... - kezdett bele a mellettem álló fiú, kezével az enyémet fogta.

- Fogd be! - nyugtalanul csengett a hangja, észrevehetően bosszantotta, hogy akadályba ütközött. - Táncolj velem! - húzott közelebb magához, némán tiltakoztam erős fogása ellen.

- Nem - szól erélyesebben Damon, kettőjük közt álltam rettegve, mi fog történni. Egy szempillantás volt az egész, amíg Harry ökle fellendült, a szemem előtt ütött bele Damon gyomrába, aki hátratántorodva elengedte a kezem, és hasához kapott.

- Figyelmeztettelek, hogy maradj ki - mondta gúnyosan, kezével egy percre sem eresztett el engem, rávigyorgott a többiekre, akik csendben figyelték a jelenetet.

- Eressz el - követeltem, amikor a tömegen keresztül elkezdett maga után húzni, mintha a kutyája lennék. Lépteivel nem tudtam tartani az ütemet, szorítása miatt a csuklóm zsibbadni kezdett, próbáltam ellenszegülni.

- Ne játssz a türelmemmel! - fenyegetett, majd egyetlen mozdulattal a karjaiba kapott, mindhiába ütöttem mellkasát nem engedett el, amíg egy üres folyosóra nem értünk. Megrémültem a sötétségtől, melyben letett. Halványan láttam, szikrázó zöld szemeit rám emelte, fölém magasodott, termete megrémített. Smink borította arcát, fekete kabátot viselt, melynek gallérja eltakarta nyakát. Haja gondosan fel volt túrva, hanyagul nézett ki, mégis tökéletes összhatást nyújtott, tekintete fagyosan nézett rám. Szeme alatt sötét karikák ékeskedtek, szájából művér csorgott ki, arca fehérebb volt a szokottnál, kétségtelenül illett a vámpír jelmez a sötét személyiségéhez.

- M-mit akarsz? - dadogtam, a félelem átjárta porcikáimat. Elvigyorodott, amikor testével közelebb ért, összerezzentem érintésére.

- Még mindig tiltakozol, drága? - szólt gúnyosan. A teremből kiáradó zene alig volt hallható, suttogását a néma csendben tisztán hallottam. - Tetszik neked?

- Mi-miről beszélsz? - sejtettem kérdését.

- Tetszik? - kérdezte erélyesebben, hangjára megremegtem.

- Barátok vagyunk - motyogtam, tekintete nem engedte el az enyémet, lehelete keveredett az enyémmel.

- A rohadt életbe - szitkozódott, kezét elmozdította, a fejem mellett a falnak csapódott. A szívverésem megemelkedett, ahogy a néma folyosón visszhangzott ütése, arca meg sem rezzent a fájdalomtól. - Nem akarom többé a közeledben látni - parancsolta, homlokom ráncba szaladt.

- Nem mondhatod meg, hogy mit csináljak - kezeim felszaladtak mellkasán, minden erőmet összeszedve löktem el magamtól, tekintete zavarosnak tűnt. - Hagyj békén!

- Nem értettél meg. Nem találkozhatsz vele!

- Mégis miért? Mert te vagy a nagy Harry Styles? Életem legnagyobb hibája vagy, Harry! Ismétlem, nem mondhatod meg, hogy mit csináljak! Nem vagy senkim, hogy parancsolgass. Szállj le rólam, és ne játssz velem! Nem tudsz megijeszteni - kiáltottam, hangom kissé hisztérikus volt. Még hogy nem tud megrémíteni. A francokat nem. A frászt is kiijesztette belőlem, de nem adhattam meg a lehetőséget, hogy a tudtára adjam, ha ez nem volt elég egyértelmű. Zihálásunk betöltötte a csendet, hátrébb léptem tőle, és amikor nem jött utánam, kész voltam, hogy elmeneküljek. Megfordultam, a levegő megfagyott bennem, amikor visszarántott magához. Követelőzően tartotta testével az enyémet, hatalmas keze rabul ejtette az enyéimet a fejem fölött. Egyik kezével végigsimított arcomon, érintése perzselte bőrömet, szívverésem egyenetlen volt, szemei az én kékjeimet fürkészték, majd láttam, amint elönti a vágy. Levegőért kapott, hevesen lökött a falnak, egy pillanatra megrémültem. Szája  gyorsan közelítette meg az enyémet, mielőtt tiltakozhattam volna, vadul harapott bele alsó ajkamba, mire szám elnyílt, nyelve feltüzelte érzékeimet, nyugtalanul válaszoltam csókjára. Türelmetlen volt, többet követelt, nem bírtam vele tartani a tempót, lihegve húzódtam el, de mindössze egy pillanatra tudtam tőle szabadulni, újra lecsapott rám. Fogalmam sem volt, mi vitte hirtelen tettére, gyűlöltem a hangulatváltozásait, melyeket rajtam töltött ki. Szemeiben tűz égett, amikor elhajolt, a nyakamba lihegett, aztán ott hagyott. Csak úgy elsétált, csókjától megduzzadt ajkaim égtek, szófosztottan dőltem a falnak, lábaim gyengének bizonyultak megtartani súlyomat. Csend lett nem értettem, mi a fene történt az előző percekben, gondolataim ködösek voltak, csak az ajkaira tudtam gondolni. De ő mindenféle szó nélkül elment, egy magyarázatot sem kaptam. Indulatosan álltam fel, már-már hisztérikusan indultam vissza a barátaimhoz ugyanazon az úton, amin ő az előbb elsétált. Hát akkor csessze meg!