2014. 01. 31.

Tizennegyedik Fejezet

Sziasztok!:) tudom, hogy múlt héten nem hoztam részt, de nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Lényegtelen, viszont itt az új fejezet, ami remélem tetszeni fog, bár fogalmam sincs milyen lett. Jó olvasást!:) ps: köszönöm a +3 feliratkozót, az előző részhez a pipákat, és a kommentet Abinek. Fantasztikusak vagytok!xx

*Harry Styles*

"Ma nyolc óra. Ne késs!" - pár karakter állt mindössze az üzenetében, azonban már ennyitől idegesen dobtam át a szoba végébe a telefont. Elegem volt az egész szarságból, ami velem történt, arra sem emlékszem mikor kerültem bele ebbe az egész őrületbe, Lena az érkezésével pedig csak rátett egy lapáttal. Elég problémám volt nélküle is, nem kellett volna idejönne. Összezavart, egyszerűen mindig ő jár a fejemben. Lehetetlen volt kiverni az emlékeimből, sosem tudtam elfelejteni, csak a sebeket próbáltam begyógyítani, de felszakadtak az érzések.
- A rohadt életbe! - ordítottam el magam, muszáj volt lehiggadnom, kezeimmel a telefont kutattam, mely az ágy szélére esett.
- Mit akarsz Styles? - suttogta Lydia, melyből sejtettem, rosszkor kerestem.
- Szükségem van rád - nyögtem ki, tudta, mire gondoltam.
- Fél óra! - majd azzal bontotta a vonalat, én pedig idegesen tördeltem az ujjaimat, amíg halk kopogás nem hallatszódott. Ott állt, szája gúnyos mosolyra húzódott.
- Úgy volt, hogy vége ennek - lépett közelebb, körmeit szenvedélyesen húzta végig arcomon. Tudta, mennyire tudja irányítani a testem, ami azonnal reagált minden kósza érintésére, majd tenyerét a mellkasomra téve belökött az ajtón. Semmi finomság nem volt tetteiben, azonnal a közepébe csapott a dolgoknak, amikor az ölembe ülve levette a pólómat. Tudtam mennyire fogom bánni, de nem tudtam mást csinálni, nem foglalkoztatott semmi. Nem törődve a fájdalommal, magam alá fordítottam, kezem végigsiklott testén, apró kuncogás hagyta el a száját, amikor belekaptam nyakának selymes bőrébe. Visszafordíthatatlan volt a helyzet, nem tudtam magamnak parancsolni, kezeimmel lefogtam csuklóit, nem tudott szabadulni. Az egyetlen kérdés amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ki is vertem a fejemből, de mégis ott motoszkált egy apró zugban. Mi a francot csinálok megint?


*Matthew Petterson*

Felcsendülő nevetése mosolyt csalt arcomra, nem érdekelt, ki néz minket, folyamatos hülyeségeimmel nem tudtam magamnak megálljt parancsolni. Lena kuncogása betöltötte a helyiséget, az emberek ki-be lépkedtek, mi viszont órákon át ücsörögtünk az asztalnál.
- Hagyd abba - fojtotta vissza röhögését, vigyorogva ráztam meg a fejem. Megtört a köztünk fennálló jég, és nem tudtam másra gondolni, csakhogy minden rendben legyen. - Fáj a fejem - nyafogott, hangja visszhangot hagyott maga után, lehunyta szemeit, mosolya ott ékeskedett szája sarkában.
- Rendben, befogtam - tettem színészien a szám elé a kezem. - De megyünk, vagy az ebédünket is ide kérjem?
- Nem, indulhatunk - mosolygott rám, majd mozdulataiban megállt, amikor csípős megjegyzést tettem.
- Fél órája ezt mondod.
- De most komolyan is gondolom. Vagyis előtte kimegyek a mosdóba - suttogta, vigyorogva bólintottam, ahogyan elszégyellte magát, távolodó alakját nézve teljesen magával ragadott. Mintegy varázsütésre, ábrándozásomból a telefon hangos ricsaja szakított félbe.
- Igen? - kérdeztem komolyabban, előbbi hangulatomat félretéve szólaltam meg.
- Figyelj. Ma írt, hogy este meccsem lesz. Akkor áll még, hogy jössz, vagy más van betervezve?
- Neked is szia Harry - ironizáltam elvékonyított hangon, de amikor nem hallottam nevetését, tudtam, hogy valami gond van. - Jó, persze, nem gáz. A koliban megbeszéljük a részleteket. Valami gond van?
- Oltári nagy gyökér vagyok - motyogta, idegesen hunytam le a szemem, de mielőtt megszólalhattam volna, lágy hang szólalt fel a hátam mögött.
- Mehetünk? - kérdezte szórakozottan Lena, amikor azonban megfordultam, és ránézett a kezemben tartott készülékre csak elmosolyodott, és csendesen a kabátjáért nyúlt.
- Az ott Lena? - kérdezte feszülten, hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Félreérti. Újra.
- Haver - kezdtem bele, de mindhiába, bontotta a vonalat. Hosszan hunytam le a szemem, próbáltam lecsillapodni. Ismét magyarázkodhatok - suttogtam leginkább magamnak, azonban félbeszakítottak.
- Minden oké? - lepleztem csalódottságomat, felé fordulva bólintottam, és mosolyt erőltettem ajkaimra. Egy utolsó pillantást vetettünk egymásra, majd mindketten az ajtó felé indultunk. Minden oké? Persze.


*Lena Becker*

- Mit beszéltetek Harryvel? - kérdeztem hirtelen, ezzel megtörve a köztünk fennálló csendet.
- Semmit - zárta rövidre a témát nyersen, szemöldököm a magasba szökött, értetlenül néztem rá.
- Oké - gyorsítottam léteimet, hangneme miatt dühösség járta át porcikáimat.
- Lena - kapott a csuklóm után, de késő volt, ugyanis idejében elhúztam előle. Kapkodtam a lábaimat, minden lépéssel egyre közelebb érve a kapuhoz, mely elválasztotta a külvilágot az egyetem falaitól. - Harcolni fog este - a világ megfordult körülöttem, amikor fájdalmasan hagyták el a szavak a száját, megfagytam a mozdulataimban.
- M-milyen harc?
- Harry ketrecharcos - mondta ki, mire reflexszerűen fordultam felé.
- Miért? Hogyan? - kiabáltam elkeseredve, szörnyűbbnél szörnyűbb képek ugrottak a fejemben. Hallottam róla, de bár ne tettem volna. A gyomrom felfordult, ahogy arra gondoltam, hány-és hány ember sérült meg az ilyenekben. El sem hittem, hogy ezt teszi magával. Hogy ezt teszi velem.
- Gondjai vannak Lena, te ezt nem értheted.
- Akkor magyarázd el.
- Miért vagy ilyen átkozottul makacs? - lépett közelebb minden egyes szónál.
- Tudod, hogy fontos nekem - suttogtam, tekintetemet képtelen voltam elfordítani, farkasszemet néztünk egymással. Bólintott, miszerint megértette, majd mosolyogva közölte.
- Akkor menj, és kérdezd meg őt - ezzel teljesen magamra hagyva elindult a másik irányba. Vacilláltam, hogy mégis mi tévő legyek, míg végül lábaim önálló életre nem keltek. Minden egyes lépcsőfoknál nagyobb lett a félelmem, úgy éreztem, képtelen vagyok közelebb menni hozzá, az utolsó pillanatban meggondolva magam, inkább a saját szobám felé vettem az irányt. Majd esetleg később.

Forgolódtam, töprengtem, a plafont bámultam, egyszerűen semmit sem tudtam tenni, a gondolataim felemésztettek. Az ég elsötétedett, észre sem vettem, mennyire eltelt az idő. Az órámra néztem, ami hét órát mutatott, képtelen voltam egy percre is lehunyni a szemem, folyamatosan egy néven kattogott az agyam. Harry. Mérges voltam rá, és hülyének éreztem magam, mert nem tudtam róla semmit. Eleanor említett régebben valamit, hogy Harry benne van egy rossz társaságba, de sosem vettem komolyan, azt hittem, csak túlreagálja a dolgokat. De hallva ezeket, megrémisztett a tudat, mi történt vele. Lassan lépdeltem a folyosón, cipőm talpa halkan érkezett a földre, mégis visszhangot hagyva ezzel. Lágyan érintettem a fából kifaragott ajtót, bátortalanul kopogtam be, mielőtt meggondolhattam volna magam. Csoszogások, szitkozódások sora hagyta el a bent lévő személy torkát.
- Menj innen - kiáltotta, hangjára megremegtek térdeim. Ismét kopogtam, egyszerűen nem tudtam annyiban hagyni a dolgot, beszélnem kellett vele. - Nem megmondtam, hogy .... - egymás szemébe néztünk, mondata elhalt, képtelen volt végigmondani azt, amikor kinyílt az ajtó. Vissza akarta zárni, viszont nem hagyhattam neki.
- Kérlek. Beszélnünk kell - vetettem be az utolsó mentsváram, a fára tettem a kezem, ezzel akadályozva, hogy bezárja előttem, noha tudtam, bármikor rám csaphatná. Az ajtó mögé lépett, hatalmas sóhaj hagyta el a száját, kissé megremegtem, amikor egy lépést tettem előre, míg végül be nem csukta mögöttem a bejáratot. A szobában koromsötét uralkodott, villanykapcsoló után akarta nyúlni, azonban megakadályoztak.
- Ne tedd - szólt erélyesen, reflexszerűen bólintottam, noha nem láthatta mimikámat. Mindössze a kinti fények törték meg a bent lévő sötétséget. Az ágyig sétáltam, melyre végül leültem, képtelen voltam elkezdeni. A gyönyörű férfi körvonalait néztem, melyek egyre inkább közeledtek felém. Lágy szellőt éreztem elsuhanni mellettem, a lábam az övéhez ért, amikor leült mellém. Őszintén megrémített a tény, hogy ilyen közel volt hozzám, próbáltam legyőzni félelmemet.
- Tudok a mai meccsedről.
- Maradj ki belőle - reagált rögtön, éreztem, ahogyan izmai megfeszülnek. A kezéért nyúltam, emlékeimben tisztán élt, hogy ettől mindig megnyugodott. Bőre hideg volt, olyan régen érintettem meg, mintha szikra gyúlt volna a szívemben.
- Mi történt veled Harry?
- Miért foglalkozol velem? - motyogta, mintha fájdalom vette volna át a hatalmat felette, kezeit elhúzta az enyémtől, idegesen állt fel.
- Mert szeretlek - csúszott ki a számon, képtelen voltam visszaszívni a szavakat.
- Nem kell a szereteted - suttogta, ökle a falnak csapódott, felszisszent a kisebb fájdalomra, mélyen lehunyta szemeit. A szoba másik végébe ment, villany kapcsolódott, ahogyan belépett a konyhába. Követtem alakját, a pultnak támaszkodva állt, kezében egy wisky-s üveget tartott, elképedve néztem, ahogyan nagy kortyokban nyelte le a benne lévő folyadékot. Homályos tekintetével rám nézett, szemei mérgesen pislogtak rám.
- Dolgom van - zárta le a témát, magabiztos léptekkel közeledett felém.
- Nem mehetsz el! Nem ilyen állapotban! - kiáltottam rá.
- Nem parancsolhatsz nekem! Szállj ki az életemből! ordított vissza, mindössze pár centi választott el minket, félelem nélkül néztünk farkasszemet egymással. A düh szétáradt testemben, ujjaim ökölbe szorultak, kénytelen voltam levezetni. Kezeimet mellkasához emeltem, idegesen löktem rajta egyet, tettem meglepte őt. 
- Fejezd ezt be! - üvöltöttem, ütöttem mindenhol, ahol értem, könnyeim patakokban kezdtek el folyni az arcomról, szörnyű roham tört rám. Sírtam, kiabáltam, ütöttem, míg végül összeesve a földön kötöttem ki. És ő nem állított meg. Egyszerűen csak hagyta, hogy azt tegyek, amit akarok. Dolgokat vágtam a fejéhez, melyekért ki kellett volna állnia, meg kellett volna akadályoznia, hogy hozzáérjek. De ő engedte. Dühös voltam, belülről azt hittem, hogy szétszakadok. Percekig csak sírtam, nem tudom mennyi idő telhetett el, míg fel nem néztem.
- Megnyugodtál? - tekintetével lenézett rám, hangja rekedt volt, kissé talán feszült, mégsem olyan nyers, mint szokott lenni. Nem szólaltam meg, az órára néztem mely, fél nyolcat mutatott. Fogást éreztem a kezemen, tompa szempárral találtam szemben magam.
- Kérdeztem valamit! - ugyanolyan nyers megszólalás volt, kénytelen voltam ránézni, tekintetem ajkaira tévedt, mely rózsaszínen csillogott. Egy pillanat volt, nem több, amikor szám éppen találkozott az övével, de azonnal el is húzódtam, zavartan fordultam el. El akartam lépni, el akartam tűnni onnan hirtelen, viszont egy erős kéz a derekam köré csavarodott. Erőszakosan találkoztak ajkaink, durva mozdulatokkal emelt fel karjaiba.
- Gyűlöllek! - suttogtam, amikor az ágyra téve elhajolt tőlem. Levette pólóját, lágyan húzott mellkasára, szívverésének ütemére nyugodtság uralkodott el rajtam.
- Én is - duruzsolta, de épphogy meghallottam a szavakat, éreztem, hogy az álom szépen lassan elnyom. Reggelre talán eltűnik a varázs, azonban addig ki akartam élvezni minden percét. Minden egyes percét.

6 megjegyzés:

  1. Ez nagyon nagyon jó rész *---* Ah gyorsan kovit <33

    VálaszTörlés
  2. Valami eszméletlenül jó lett!!*-*Mondd hogy gyorsan lesz folytatás!: 3
    xxP.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. erm, köszönöm.nagyon aranyos vagy.:3 nos, jövőhéten szeretném hozni mindenféleképpen.xx

      Törlés
  3. Szia honey♥ Szinte éreztem, hogy tökéletes rész lesz már az elején. Hogy valami ilyesmi csodát fogsz belőle kihozni. Imádom. Várom a következő részt. Olyan jól leírsz mindent -igaz nem ez lett a leghosszabb részed, de eddig ez tetszik a legjobban ((mindig ezt mondom:D)) - minden érzést, és olyan szavakat használsz amik nagyon jól illenek a bloghoz, a sztorihoz.
    Perfect lett!♥
    Ily bby

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, sweetie. Nagyon édes vagy, bár nem érzem a legjobb résznek. Örülök, hogy tetszik, és nem győzöm elégszer mondani, hogy köszönöm!♥ xx

      Törlés