2014. 03. 01.

Tizenhetedik Fejezet

Sziasztok!:) Bár kissé későn, de meghoztam a következő részt, amihez különösebb hozzáfűznivalóm nincsen, talán egy kicsivel hosszabb lett, mint az előző részek. Remélem tetszeni fog, jó olvasást!:)
(Előre is bocsánat, ha vannak benne hibák, átolvastam, de mivel este van, így lehet nem vettem észre.)

ps: köszönöm a +2 rendszeres olvasót, az előző részhez a pipákat, és a kommentet Abinak, és Lucy-nak:) Fantasztikusak vagytok mindannyian!xx


Télhez közeledve a kinti égbolt szokásához híven már jócskán besötétedett. Az idő röpült, mire indulni készültünk, már kilenc órához közelítettünk. Kénytelen voltam nem nevetni, lassan haladtam előre, bizonytalan voltam lépteimben.
- Hölgyem – nyitotta ki előttem az ajtót, próbáltam komoly lenni, aprót biccentettem Dameon irányába, aki mosolyogva fogadta. Megtörve a pillanatot, kezeit túl gyorsan nyújtotta felém mielőtt kitérhettem volna előlük, már a hajamat borzolták.
- Seggfej – ütöttem meg vigyorogva a mellkasát, amitől kissé hátratántorodott. Kaján vigyor ékesítette ajkát, hatalmas kezével lefogta enyéimet, farkasszemet néztünk egymással. Küszködtem a levegővel, remegve fújtam ki, ahogyan közelebb hajolt arcomhoz.
- Köszönöm – suttogta, mielőtt válaszolhattam volna, a zsebemben fekvő telefon közbeszólt. Halkan felkuncogtam, a nyelvemen volt egy játékos válasz, de ahogyan megláttam Matt nevét a képernyőn, nem szóltam. Dameon végleg elengedett, ujjaimat egy megrögzött mozdulattal húztam végig a képernyőn.

„Seggrészeg, szóval sok sikert hozzá. Dalol, mint a madár, és kint vár rád. 
Nem kell megköszönnöd. M.xx”

Értetlenül meredtem a szavakra, zavartan vontam össze a szemöldököm, amikor rájöttem mire – vagy inkább kire – gondol.
- Na mi van Hercegnő? – csípte meg az arcom Dameon, kissé elpirultan ráztam meg a fejem. Kék szemeit bámultam, visszafojtottam mosolyomat, ahogyan az üzenetre gondoltam. Mégis miért tette Matt? És miért pont most?
- Bocsi, de nekem mennem kell – néztem át a válla felett az ajtóra, nem tudtam a szemébe nézni. Izgalom, és egyben idegesség futott végig porcikáimon, minél hamarabb ki akartam jutni a helyről, kényelmetlennek éreztem a helyzetet.
- Szóval elhagysz egy üzenet miatt? – kérdezte fennhangon, hangjába csalódottság bujkált, szemeiben azonban játékosság tükröződött.
- Amúgy sem vagy az esetem – fintorogtam, miközben ujjaimat végighúztam enyhén borostás arcán. Drámaian a szívére tette a kezét, de nem bírta tovább, hangosan felnevetett.
- Bébi. Én mindenkinek az esete vagyok – kacsintott rám, majd látva kissé sürgető mozdulataimat, elhallgatott. – Harry? – kérdezett rá rögtön, megilletődve bólintott, amikor arcával az ajtó felé biccentett. – Menj, ne várasd meg. Nem akarok a késésedért még egy monoklit, mondjuk ide – mutogatott az arcának a másik felére, majd folytatta. – Bár ha jobban belegondolok, csípik a lányok. Talán még is kikísérhetlek, hogy ne légy egyedül – vállaim rázkódtak a nevetéstől, ahogy az ajtó felé terelt, megkönnyebbülten sóhajtottam, amikor kiléptem a sötét folyosóra.
- Akkor majd találkozunk. Jó szórakozást! – intett kezeivel, melyet viszonoztam, majd szemeimmel azonnal a másik irányba néztem, ahol ott volt Ő. Kezeivel átkulcsolta térdét, lehajtott fejjel ült, zárkózottnak látszott. Legszívesebben odarohantam volna hozzá, és magamhoz öleltem volna, milliószor képzeltem el a pillanatot az elmúlt hétben, amikor újra megcsókol. Lassan közelítettem meg, elbizonytalanodtam, ahogy egyre jobban csökkent köztünk a távolság, de nem tántorodtam meg. Nem nézett rám, ahogyan mellé értem, a sötétség miatt nehezen láttam testének körvonalát. Leültem előtte, kezeim automatikus nyúltak az övéiért, összerezzent gesztusom miatt, ahogy gyengéden simítottam össze őket.
- Jól vagy? – kérdeztem, amikor rám emelte tekintetét, szemeim hozzászoktak a szegényes fényekhez, íriszeivel tompán bámult rám. Megrázta fejét, nagy sóhaj hagyta el a száját, láthatóan habozott, hogy elkezdje.
- Gyűlölöm Matt-et – motyogta, kissé elmosolyodtam, ahogyan az előttem ülő fiúra néztem. Egyáltalán nem tűnt részegnek, mégis reménykedtem benne, hogy eljutunk ma este egyről a kettőre.
- Hol voltál az elmúlt időben? – hagytam figyelmen kívül zsörtölődését, az első épeszű kérdés ami eszembe jutott, az ez volt.
- Semmi közöd hozzá – válaszolta nyersen, lemondóan ráztam meg a fejem durva szavaira. Kezemet elvettem az övétől, kissé hátrébb csúsztam, mígnem a hátam a vele szemben lévő falnak nem ütközött. Némán néztük egymást, nem tudtuk elengedni a másik tekintetét. Dühös voltam, amiért egyáltalán belementem Matt játékába, tudtam mire ment ki ez az egész. Kíváncsibb volt, mint én, és velem akarta elvégeztetni a piszkos munkát, mégis megmosolyogtatott a tudat: Harryvel voltam, és ez éppen elég volt. De hol álltam én az egyik legjobb barátjához képest, akikkel mindvégig együtt volt az elmúlt másfél évben? Hogy is képzelhettem el ezerszer, ahogyan végre megnyílik előttem? Hallgatásunk frusztráló volt, magammal vitatkoztam, gondolataim kezdtek megőrjíteni.
- Sajnálom – szólalt meg hirtelen. Kissé megingott, ahogy felállt, majd mellém érve a fal mentén újra lecsúszott. Láthatóan habozott, hogy folytassa e, végül újra belekezdett. – Sajnálok mindent – mondta halkabban, mintha csak egy titkot árulna el, közelebb hajolt hozzám, hogy csak én hallhassam. – A-azt, ahogyan bántam veled. Nem érdemelted meg. De meg kell értened. Problémáim vannak, amit képtelen vagyok megoldani. Hátrahagytam a múltamat, mindig is az volt az álmom, hogy itt új életet kezdhetek. A szüleimen akartam mindig is segíteni, gyerekkoromtól kezdve rossz volt látni, ahogyan veszekedtek amiatt a nyamvadt pénz miatt. Megígértem, hogy ha felnövök, én segíteni fogok nekik, de egyszerűen nem ment. Még rosszabb lett minden. Nem mertem velük beszélni, alig jártam haza, nem akartam, hogy ezt lássák. Hogy egy érzelmi roncs vagyok, akinek dühkezelési problémái vannak. Nem akartam, hogy megtudják, mi történik itt. Mardosott a bűntudat, akárhányszor beléptem a házba, hogy azt hiszik, makulátlan gyerek vagyok. Nem vagyok az, szörnyű ember vagyok – suttogta, bennem pedig valami megdermedt. Beszéde zavaros volt, próbáltam minden apró részletre figyelni, nem tudtam megszólalni, olyan törékenynek tűnt. Régen láttam ilyennek. Ujjai után kutattam, lágyan cirógattam őket, ahogyan fejét a vállamra hajtotta. Megnyílt előttem, és azt akartam, soha ne érjen véget a pillanat. – Rossz dolgot tettem, és kihúztam a gyufát egy embernél, amikor kihagytam azt az átkozott harcot. – Miattam. – Megfenyegettek, és ez tűnt a legbiztonságosabb dolognak, hogyha nem jelenek meg. Nem akartam, hogy téged is bántsanak, ezért voltam rendszerint feszült. Mindenáron megvédenélek, ha bármi történne veled. Mert fontos vagy nekem, és kérlek légy türelmes velem. Ne járj azzal az idióta Dameonnel, nem tudnám végignézni anélkül, hogy milliószor elképzelném, hogyan nyírjam ki. Ahogy azt sem tudom látni, ahogyan Mattel vagy. Gyűlölöm az érzést, amit kivált belőlem. És még mielőtt elgondolkodnál azon, hogy fogok e erre emlékezni holnap, a válaszom igen. Mindig is fogok emlékezni erre. Nem vagyok részeg, egyáltalán nem sokat ittunk a srácokkal. Csak túl régóta bennem van, és amikor megtudtam, hogy vele vagy, dühös voltam, főleg, hogy annyi időt töltöttél vele. Szükségem van rád – suttogta, majd tekintetét rám emelte. – Légy a barátom. Kezdjük el elölről – elmosolyodtam, ahogy íriszei felragyogtak, amikor bólintottam. Még mindig furcsa volt az előző beszéde, mégsem érdekelt annyira, hogy elrontsam a pillanatot. Nem jött ki a torkomon hang, féltem, hogyha megszólalok eltűnik minden, ami történt, és hirtelen felébredek. Egy álomban éreztem magam. Mégsem tudtam annyiban hagyni a dolgot, a szavak akaratlanul csúsztak ki a számon.
- Kiről beszéltél Harry? Mivel fenyegetett meg, és legfőképpen miért a harcon kívül? – suttogtam, ujjaimat erősebben szorította, miután kimondtam a szavakat. Szorosan hunyta le szemeit, mintha el akarna felejteni valamit, nehezen nyögte ki összeszorított fogain keresztül a szavakat.
- Egy igazi szemétláda. Tartoztam neki, és ez volt a feltétele, hogy harcolok, különben… – megakadt, végül újrakezdte. – Három napot adott, hogy visszafizessem a pénzt, miután kihagytam. Rengeteget bukott aznap, és ez még jobban felidegesítette. De azóta nem találkoztam vele, mindössze üzeneteket hagyott – befejezte a mondatot, dühét éreztem, ahogyan egyre erősebben fogta kezemet, felszisszentem fájdalmamban, megrémített, hogy mi is történik. – Nem akarok erről beszélni – mosolyodott el erőltetetten, ahogyan rám nézett. – Aludj velem, kérlek – suttogta, képtelen voltam megállni örömömet, mely átvette felettem az irányítást. Bólintottam, noha nem felejtettem el az előbbi dolgokat, nem faggattam tovább. Örültem ennek a pici dolognak is, amihez hozzájuthattam. Meglepett, amikor hirtelen felállt mellőlem, édesen nyújtotta felém a kezét, előbbi hangulatának nyoma sem maradt, furcsa volt ez a változás. Hogy lehet valaki ennyire hangulatfüggő? Somolyogtam, ahogyan segített felállni, vigyorogva nézett le rám, testével fölém tornyosult, majd kezemnél fogva közelebb húzott magához.
- Akkor leszel a barátom? – nézett le rám, szemei jókedvűen csillogtak.
- Barátok – ízlelgettem a természetesnek tűnő szót, ami a szájából szólva meglepő volt.
- Igen – suttogta, másik tenyerét is az enyémbe simította, lágyan emelte kettőnk közé kezeinket. Tekintetét álltam, szemei fogva tartották az enyémet, jóízűen mosolygott, ahogyan elállt a lélegzetem, amikor ajka egyre közeledett az enyém felé. Lehelete megcsapta számat, ami szinte könyörgött egyetlen csókjáért. Előrébb hajoltam, ajkaink súrolták egymást, de mielőtt összeértek volna, elhúzódott. – Csak barátok – ismételte, szemtelen vigyora miatt fészkelődni kezdtem, szám bizsergett, szívem hevesen vert, gondolataim egy felé hajlottak: szerelmes barátok.

14 megjegyzés:

  1. Gratulálok imádom a blogod..:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oo, nagyon édes vagy, köszönöm:)

      Törlés
  2. Eszmeletlen jo resz lett;) kerlek siess puszi:Dóri <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, aranyos vagy:) Próbálok sietni vele.xx

      Törlés
  3. Tényleg nagyon jó lett :)) És imádom hogy ilyen hosszúak a részek:) nagy szeretettel várom a következő részt! :))

    VálaszTörlés
  4. Ez aranyos rész lett:33 Várom a következőt!
    xxP.

    VálaszTörlés
  5. Kedvenc reszem<3(megint)
    Orulok, hogy olvashatom a blogodat(:
    Izgatottan varom a kovi reszt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik!:) Remélem, hogy a héten tudom hozni:xx

      Törlés
  6. csoda lett
    egyik legjobb!
    megint össze hoztál egy olyan részt, ami után most a következőig gondolkodni fogok, hogy mi lesz köztük
    tetszett a befejezés.
    nagyon
    imádlak
    meg ahogy írsz
    meg a történetet
    csoda vagy!
    oké abba hagytam♡
    puszi
    siess majd vele:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. oo, ne túlozz, de köszönöm!:33xx

      Törlés
  7. Szia van egy meglepetésem!...:)http://overcarterliamandzayn.blogspot.hu/p/dijak.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon szépen köszönöm!:)xx

      Törlés