Huszonnegyedik Fejezet

Drága Olvasóim!:) Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog! Kitartást kívánok mindenkinek jövőhétre, most pedig nagyon jó olvasást!:)

ps: köszönöm a +1 feliratkozót, az előző részhez a pipákat, és a kommenteket Torinak, "áfonyáspite"-nek, Orsinak, Liliannak és Noéminek! Fantasztikusak vagytok!:)xoxo

A taxi megállt, gyomrom minden másodperccel egyre inkább összezsugorodott, a pánik elhatalmasodott rajtam. Biztos ezt akarom? Szemtől szembe állni vele, és megtudni az igazságot? Egyre inkább úgy éreztem, képtelen lettem volna Harryvel találkozni, mégis mindennél jobban akartam látni. Annyira kilátástalan voltam, mindennel kapcsolatban olyan bizonytalan. Nem tudtam, mit mondhatnék neki, hiszen nem eshettem neki rögtön. Miért van az, hogy valami jó dolgot azonnal felvált egy rossz? Hiszen olyan jól alakult minden Harryvel, egészen a férfi megjelenéséig. Honnan a francból ismeri Őt? És mi köze hozzá? Teljesen felkavarta a gondolataimat, összekuszálódtak a szálak, én pedig már nem tudtam követni. Egyáltalán miért hinnél egy idegennek? – szólalt meg bennem egy hang. Hiszen Harry elmondta volna, nem? És akkor beugrott az esti veszekedésünk, amikor valamit titkolt, de rögtön el is vetettem az ötletet. Mennyi az esélye, hogy egy és ugyanaz a dolog? Kevés. Kezdtem teljesen megőrülni, képtelen voltam elhinni, hogy magammal vitatkozom. Hirtelen azonban furcsa érzés hatott át, amikor felértünk a már jól ismert emeletre. A szédülés hatalmába kerített, és egy részem az italra fogta, mely a véremben pezsgett, nagyobb részem viszont a félelemre. Féltem szembenézni a tényekkel, egyszerűen még nem voltam felkészülve. Matt kezei erősen tartottak, szinte kapaszkodtam belé, egészen addig, amíg nem tudatosult bennem az egész helyzet. Összeszedve minden erőmet löktem el magamtól a meglepett fiút, aki először fel sem fogta, de mire összeszedte magát, és utánam kiabált, már magassarkúimat levéve rohantam a folyosón. Noha tudtam, Matt sportos alkatával szemben semmi esélyem, mégis reménykedtem.

- Azonnal állj meg! – kiáltotta, hangját közelebbről hallatta, mint én azt szerettem volna. Nevetséges volt a macska-egér játékunk, s tudtam, nem sokáig marad így. Lábak dobogtak mögöttem, s én egyensúlyomat elvesztve estem le a hideg kőre. Fájdalmasan nyögtem fel, kezemet azonnal sajgó csuklómra szorítottam.

- Jól vagy? – hajolt le hozzám, hangja gyengédebben csengett, mint pár perccel ezelőtt, mégis nyugtalannak hangzott. Nem válaszoltam, egy könnycsepp csordult ki szememből, melyet azonnal le is töröltem. Miért lettem hirtelen ilyen érzékeny? Matt nem kérdezett többet, karjaiba emelve, egyfajta menyasszonyi stílusban indult ismét az eredetileg kitűzött cél felé.

- Engedj el! Nem akarom látni – suttogtam, erőtlenül ütöttem bele mellkasába. Nem szólt hozzám, minden mozdulatomat tűrte, mígnem elértünk a csukott ajtóig.

- Meg kell beszélnetek – suttogta, miközben segített talpra állni, cipőimet hanyagul dobtam le magam mellé, egy kérdés foglalkoztatott.

- Szóval igazat mondott az a férfi? – apró bólintására újabb könnyek égették arcomat, a fal mentén lecsúszva figyeltem, ahogy elmegy tőlem, magamra hagyva. Az ajtó nyikorogva nyílt ki, kék szemeim találkoztak az ő zöldjeivel. Kétségbeesett voltam, és tudtam, hogy nem festhetek valami jól, mégsem érdekelt. Illata megcsapott, ahogy lehajolt, egyik kezét a hátam mögé, míg másikat a térdem hajlatába csúsztatta, s könnyedén felemelt. Arcomat mellkasába temettem, ujjaimmal erősen markoltam az anyagot, nem akartam, hogy elengedjen. Az ölelése egyfajta biztonságot nyújtott, mégis amikor emlékeztettem magam, mi fog történni, féltem. Mintha tudta volna, hogy nem akarom elereszteni, velem együtt ült le az ágy végébe. Védelmet nyújtó hajamat oldalra seperte, s védtelennek éreztem magam, felfedte arcomat, melyet ezt követően lágy csók ért. Zokogásom felerősödött, halk csitítgatásaira összeszorult a szívem, miközben apró puszikat hagyott arcomon, vállamon, kezeimen. Az idő megállt körülöttünk, úgy éreztem csak ő és én vagyunk ezen a világon. Légzésem egyre szabályosabbá vált, és úgy éreztem eljött a perc, hogy megtörténjen az elkerülhetetlen. Próbáltam kényszeríteni magam, hogy én tegyem meg az első lépést, így kinyögtem az első mondatot, ami a számra jött.

- Mondd el! – suttogtam elgyengültem, hangos sóhaj hagyta el Harry ajkait.

- Mit? – kérdezte ártatlanul, mintha nem tudná pontosan miről is van szó.

- Mindent! – mondtam durván. – Amit eddig nem mondtál el! Amit rohadtul elhallgattál előlem!

- Kérdezz! – csattant fel idegesen, karjai szorosabban fonódtak testem köré, majd fülemhez hajolt, és suttogva folytatta. – Kérdezd meg, hogy öltem-e embert! Kérdezd meg, hogy vertem e már halálra valakit! Kérdezd meg, miért tettem! Kérdezz! – hangjától kirázott a hideg. Sosem hallottam még ilyen mély hangon beszélni, ennyire nyersen. A levegő a torkomban akadt, nem tudtam kinyögni semmi értelmeset.

- A válaszom igen – folytatta. Nem tudtam, pontosan mire is válaszolt, de a vér meghűlt az ereimben, félelem vette át a hatalmat felettem. Nem akartam semmi mást, csak szabadulni.

- Ez megijeszt téged, Lena? – suttogta, mintha csak kitalálta volna gondolataimat, még szorosabb lett fogása. Remegtem. Egész testemet reszketés vette át, muszáj volt összeszednem magam. Bátran néztem szemeibe, melyek most fagyosan néztek rám a megszokott melegség helyett.

- Miért? – álltam tekintetét, kissé mintha meglepte volna a következő cselekedetem, ahogy tarkójánál fogva kényszerítettem közelebb magamhoz. Szánk szinte összeért, vártam, hogy válaszoljon, de képtelen volt. Erősebbnek éreztem magam, ahogy átvettem az irányítást felette. Ujjaim göndör fürtjeibe csúsztak, hajánál fogva húztam magamtól távolabb, érdes nyögés cikázott végig a szobán. – Mondd el! Miért tetted? Miért érdemelték meg azok az emberek, hogy megöld? Mondj egy indokot! – szemeimmel magabiztosan néztem övéibe, ajkai meglepetten nyíltak szét uralkodó cselekedeteimre, aminek azonnal véget vetett. Pillanatok alatt tornyosult felém, kezeimet fejem fölött az ágynak szegezte, szája gyengéden csapott le enyémre bármiféle tiltakozást várva. Mindhiába. Hagytam, hogy fogai meghúzzák alsó ajkamat, s nyelve utat tört magának, ágyékát enyémnek lökte. Ujjaink összekulcsolódtak a fejünk felett, a szenvedély teljesen átvette felettünk az irányítást, a testemben lévő alkohol pedig fokozta a vágyat. A vágyat, amit Harry iránt éreztem. Kétségbeesetten akartam őt, minden porcikáját, s úgy éreztem, kész vagyok odaadni magam neki. Minden másodlagossá vált, a düh érezhető volt tetteinken, de most az eltitkolt válaszok érdekeltek a legkevésbé. Nem tudtam józanon gondolkodni, képtelen voltam bármit is ellenezni.

- Fogj vissza! – nyögte, mikor a póló lekerült róla, s kezeim a nadrágja felé kalandoztak.

- Akarom – suttogtam csábítóan, Harry szorosan hunyta le a szemeit.

- Később nem fogom tudni visszafogni magam – mormolta, ajkaim sürgetően nyomtam az övére, ezzel ösztökélve, hogy folytassa.

- Szeretlek – vetettem be az aduászt, szemei megvillantak, homlokát az enyémnek támasztotta. Ajkaink forró csókban értek össze, karjai hátam mögé csúsztak, hátamat megemelve húzta végig a cipzárt, melynek hangja megtöltötte a szobát. Túl gyorsak voltak túlfűtött mozdulatai, melyekkel elvette az eszem. A melltartó kikapcsolódott, karjaimon végigcsúszott pántja, meztelen mellkasunk összeért, míg végül mindössze Harry papírrepülős nyaklánca maradt köztünk, melyet ajkaim közé vettem.

- Szeretlek Lena Becker. Az életemnél is jobban.