2014. 06. 08.

Huszonhatodik Fejezet

Szép napot drága Olvasóim!:) Meghoztam az újabb részt, remélem tetszeni fog! Kitartást mindenkinek az utolsó napokra a suliban!:)

ps: köszönöm a 80!! rendszeres olvasót, az előző részhez a pipákat, és a kommenteket Torinak, 3 kedves "névtelen" olvasómnak, Petrának, Orsinak, Roxynak, és Liliannak. Egyszerűn fantasztikusak vagytok, öröm volt minden szót végigolvasni!:)xoxo

Hatalmas kezeit enyéimre tette, melyek így teljesen elvesztek benne. Mosolygott, szemei csillogtak, míg le nem hunyta őket.
- Nem érdemellek meg téged – mormolta, hangja a szokottnál is mélyebb volt.
- Mindenki megérdemli, hogy szeresse valaki. Megérdemeljük egymást – duruzsoltam, fejemet hátának támasztottam, mélyen szívtam be férfias illatát. Megijedtem, amikor mozgolódott ölelésemben, karjaim lehullottak derekáról, míg megfordult. Ujjait összefűzte ujjaimmal, homlokát enyémnek döntötte. Mélyeket lélegzett, mely keveredett az én lélegzetemmel, gyönyörű szemeit néztem, melyekben megannyi érzelem volt.
- Bármennyire is azt gondolod, hogy rossz ember vagy, ez nem igaz – sóhajtottam, ajkaimmal lágy csókot nyomtam lebiggyesztett ajkaira.
- Túl jó vagy – mosolygott, bár ez a mosoly nem volt igazi, melyet annyira szerettem. Nem látszódtak a gödröcskéi, nem ért fültől fülig a szája, leginkább egy fájdalmas vigyorra emlékeztetett.
- Mostmár nincs több titok? – kérdeztem, pár pillanatig elvesztünk egymás tekintetében, majd fejét kissé megrázta. – Kérdezhetek valamit? – motyogtam, amióta kimondta, azóta foglalkoztatott a kérdés. Ismét nem válaszolt, helyette aprót bólintott, várta, hogy folytassam.
- Miért mondtad, hogy öltél már embert, ha nem is igaz? – ejtettem ki a szavakat a számon, kellemetlenül éreztem magam kissé értelmetlen kérdésem miatt. – Vagy mégis? – bizonytalanodtam el.
- Dehogy! – tiltakozott, ujjainak szorítása erősebb lett. – Minden, amit tegnap este mondtam, hülyeség. Csak dühös voltam – nyugtatott meg, bíztató mosolyt küldött felém.
- Rám?
- Nem. Az egész helyzetre. Nem akartam, hogy így tudd meg. Én akartam elmondani – hangsúlyozott ki minden egyes szót.
- Elmondtad volna? – kérdésemre fejével biccentett.
- Igen. Lehet, hogy nem ma, vagy holnap, de mindenképpen elmondtam volna – suttogta, mintha egy bizalmas dolgot mondana el.
- Mi lesz ezután? – tettem fel a kulcskérdést, melyre Harry nem számított. A lélegzete elakadt, kétségbeesés suhant át arcán, a mosolya lefagyott, mintha valami rosszat mondtam volna. Ujjaimat kicsúsztattam övéi közül, kezemet arcához emeltem, lágyan végigsimítottam puha bőrén. Tudtam, hogy ez bármikor megnyugtatja, szinte tenyerembe dörgölőzött, halkan dörmögött. – Nem muszáj válaszolnod. Csak kérdeztem.
- Nem tudom – mormolta kinyitva íriszeit, melyek ezután engem vizslattak.
- Bármi is lesz, tudd, hogy rám számíthatsz. Melletted leszek – ígértem meg, elmosolyodott, majd lehajolva édes csókot lehelt ajkaimra. Mohón kaptam szája után, amikor el akart húzódni, belekuncogott csókunkba.
- Szeretlek – suttogtam.
- Szeretlek – ismételte meg ő is, imádtam, ahogy ezek a szavak elhagyták ajkait. – Élvezted a tegnap estét? – vigyorgott, szemöldökeit felhúzva várta a válaszom. Perverz. Elpirultam, képtelen voltam kordába tartani a bennem meginduló érzéseket, szavaival pontosan oda hatott, ahova akart. Lábaimat reflexszerűen kereszteztem egymás előtt, mosolya még szélesebb lett. Kezeivel felém nyúlt, szorosan ölelt magához, miközben fogaival játékosan kapott bele fülembe. – Mert én biztosan – hümmögött. – Annyira jó voltál bébi. Alig várom, hogy megismételhessük – mormolta, úgy éreztem kicsúszik a lábam alól a talaj, ahogy kezeivel végigsimított a belső combomtól egészen a szívemig. A pulzusom megemelkedett, ajkaival gyengéd csókokat hagyott nyakamon, mindössze pár erőtlen szó csúszott ki a számon, miközben próbáltam őt egy kissé eltolni magamtól.
- Kérlek ne! – nevetve húzódott el tőlem, aprót bólintott.
- Azért remélem, majd meggondolod magad – kacsintott.

Az ágyban feküdtünk, hátam kemény mellkasának nyomódott, kezével úgy szorított magához, mintha bármelyik percben elmenekülhetnék. Pedig nem volt mitől félnie. Noha eleinte többször megfordult a fejemben, hogy csak felállok, és kisétálok a szobából, egyúttal Harry életéből. Itt hagyva Őt a sötétségben, mely a múltját alkotta, és amitől nem tudott megszabadulni. Mégsem mentem el.  Talán túl egyszerű lett volna, én pedig szerettem a kihívásokat, és nem utolsó sorban ezt a gyönyörű fiút. Kötelességemnek éreztem, hogy segítsek neki, hogy megtalálja a helyes utat ebben a kilátástalan helyzetben. Hiszen olyan sokáig nyúztuk egymást, mindketten megérdemeltük, hogy végre boldogak lehessünk együtt. Akkor miért pont most adtuk volna fel?
- Mire gondolsz? – suttogta a fülembe, rekedt hangjától kirázott a hideg, ujjait édesen húzta végig karomon.
- Semmire – motyogtam, összerezzentem, ahogy eltolt magától, hogy magával szembe fordítson.
- Szeretném tudni.
- Hogyan szoktál le? És miért? – improvizáltam, a kérdés úgyis régóta foglalkoztatott.
- A szüleim kibékültek, és eljöttek meglátogatni. Anya azt hitte, hogy beteg vagyok, ami részben igaz is volt, de nem olyan beteg, amire ő gondolt. Pár napot töltöttek itt, és azt hittem megőrülök, hogy nem juthattam droghoz, hiszen minden lépésemet figyelték. Állandó remegés, feszültség, és valamiért lázas is voltam. Ezek voltak a leggyakoribb tünetek. Anya folyamatosan ápolt, de az egyik nap már nem bírtam, és reggel, mielőtt találkozhattunk volna lementem az edzőterembe. Teljesen kivoltam, nem tudtam mit teszek, az egész olyan zavaros volt. Elájulhattam, vagy fogalmam sincs, de a következő dolog amire emlékeztem, hogy egy idegen szobában fekszem. Akkor találkoztam először Adammel és Louis-val. Elmagyarázták, hogy nem ez az első eset, hogy ilyet láttak, és minden előzmény nélkül megkérdezték, hogy mikor vettem be utoljára. Rengeteget beszéltek, de igazság szerint a felére oda sem figyeltem. Valahogyan barátok lettünk, bemutattak a haverjaiknak, bevettek a DÖK-be, és így tovább.
- Könnyű volt? – egyszerűen túl szépen hangzott, hogy igaz legyen.
- Nem, nem volt az. De miután megismertem Mattet is, amint próbáltam valami hülyeséget csinálni, egész egyszerűen kiütött. Szó szerint. Még mai napig érzem a jobb horgát – nevette el magát, mire én is rámosolyogtam.
- Miért vele a legjobb a kapcsolatod?
- Úgy éreztem, hogy megbízhatok benne, mindent tudott rólam. Ő mindig elmondta a véleményét, és segített kordában tartani a helyzetet. Nem vette jó szemmel, hogy ilyen üzletbe keveredtem, de nem is ítélt el. Segített megtalálni az egyensúlyt ebben a rohadt világban.
- Annyira sajnálom, hogy nem lehettem itt – simítottam végig arcán, íriszei nem engedték el enyéimet. Láttam az arcán, hogy gondolkozik, többször szólásra nyitotta a száját, hang azonban nem jött ki rajta.
- Nem tudom, mihez kezdjek – sóhajtotta végül, azonnal tudtam, miről beszél.
- Lehet, hogy be kéne jelentened a rendőrségen – csúszott ki a számon, hitetlenül meredt rám.
- Mi? – kelt ki magából. – Teljesen elment az eszed? Lecsuknak – lökött el magától erőszakosan. – Kibaszottul nem akarok rács mögé kerülni! – kiabált, megijedtem erélyes hangjától, gyorsan ültem fel, mielőtt ő megtehette volna, s egyik lábamat átvetve derekára ültem lovaglóülésben. Kezemmel vállára támaszkodtam, s egy helyben tartottam, míg ő hevesen tiltakozott. Már megtapasztaltam milyen, amikor dührohama van, de mostmár tudtam kezelni, hiszen nem akartam, hogy elfajuljanak a dolgok, esetleg félbemaradjon a beszélgetés. Nem féltem tőle, neki pedig tudnia kellett, mi a helyes.
- Szerinted én ezt akarom? De ez a legésszerűbb dolog. Gondolj bele! Keresünk valakit, aki segíthet. Mindent meg fogok tenni, hogy együtt lehessünk. Szeretlek téged, az istenit! – hitetlenül rázta meg a fejét, egy szempillantás alatt fordította meg a helyzetet, dühtől csillogó szemekkel nézett rám, nyakán kidagadt egy ér. Rideg tekintete elbizonytalanított, nem számítottam a következő lépésére. Egy perc alatt vesztettem el az irányítást, szorítása erősödött csuklóimon, ahogyan az ágynak szegezett. Egy utolsó pillantást vetett rám, szemeiből nem tudtam levonni semmit. Az arckifejezése emlékeztetett arra, milyen volt amikor idejöttem. Éles ellentéte annak a törődő, szeretetéhes fiúnak, akivel az utóbbi időmet tölthettem. Felállt, s egyszerűen elsétált, magamra hagyva. Nem szólt hozzám, egy gyengéd pillantást sem vetett rám, eltűnt az ajtó mögött, ahonnan később éles hang hallatszott ki. Összetört valamit. Féltem, hogy kárt tesz magában, azonban amikor be akartam nyitni, zárva volt. Kulcsra zárta. Mérges voltam, amiért ennyiért felháborodott, jogtalan volt a kirohanása, hiszen csak a véleményemet mondtam el. Fájt, hogy nem engedte, hogy segítsek neki, szó szerint kizárt az életéből ebben a pillanatban. Nem tudtam mást tenni, mint összepakolni a cuccaim, és elmenni. A szívem hevesen dübörgött, csalódottan néztem vissza az ajtajára, mintha azt vártam volna, hogy utánam jön, de nem tette. Talán nem vett észre, és igazából nem is rám dühös. Esetleg felhív,  és  utánam jön. Mindenesetre csak reménykedni tudtam benne, hogy megoldódik a helyzet.

14 megjegyzés:

  1. Huhú, ha senki nem előz be a küldéssel, akkor első commentelő leszek :D. Ez a rész is fantasztikus volt, de ilyen befejezést!! Egyszerre utállak és imádlak a függő vég miatt :D Nagyon várom a következőt!! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oo köszönöm, örülök, hogy tetszik!!:)xoxo remélem minél hamarabb tudom hozni, már elkezdtem írni:)

      Törlés
  2. Nagyon ügyes vagy, jó rész lett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm, örülök, hogy tetszik!:)

      Törlés
  3. Nagyon jó lett.:) alig várom a következő részt.*---*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm! remélem minél hamarabb tudom hozni!:)

      Törlés
  4. Szia! :)
    Az elmúlt pár napban olvastam el a blogod és nagyon tetszik! Új rendszeres olvasót tudhatsz magadénak! :D
    Nagyon tetszik, ahogy írsz és maga a történet is nagyon tetszik! Harry dühkitörése tényleg olyan valósnak tűnik, ha érted hogyan gondolom ezt. :)
    Nagyon várom a következő részt!
    Millió puszi: Darku ( Laura ) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:) Nos, nagyon örülök, hogy tetszik, és köszönöm, annyira aranyos vagy!:) xoxo

      Törlés
  5. Hát....drága eláll a szavam!
    Ez úgy tökéletes ahogy van!! :)
    Kedvenc blogom! ♥
    Imádom, nagyon várom a kövit!
    Pussz ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. oo de drága vagy, köszönöm!:)xoxo

      Törlés
  6. szia:) ma találtam rá a blogodra, de már végeztem is vele. csak úgy faltam a részeket:D ezt a blogot is már sorolhatom a kedvenc blogjaim közé♥♥ és Harry*-* nagyon jól írsz! kíváncsi vagyok mi lesz, siess a kövivel!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Annyira örülök, hogy tetszik, el sem tudod képzelni mennyit jelent, hogy ezt gondolod:) nagyon édes vagy, holnap megpróbálok írni, bár elég zsúfoltra sikerült a hétvége a barátaim ballagása miatt, de már belekezdtem, szóval türelmeteket kérem!:)xoxo

      Törlés
  7. Nagyon jó, imádom! Hamar hozd a kövi részt! :)

    VálaszTörlés