Huszonötödik Fejezet

Jó estét drága Olvasóim!:) Meghoztam a következő részt, ami remélem tetszeni fog! Kitartást mindenkinek a következő hétre, már nincs sok hátra, mindenkinek sok sikert az év végi hajrához!:) Jó olvasást!:)xx

ps: köszönöm a +5 feliratkozót, az előző részhez a pipákat, és a kommentet Petrának, egy kedves "anonym" olvasómnak, Orsinak, Torinak, Roxynak, és Noéminek! Egyszerűen fantasztikusak vagytok!xx 

Csak néztük egymást. Ragyogó zöld szemei nem engedték el az én kékjeimet, egymással szemben feküdtünk, és szótlanul vártuk, hogyan tovább. Az alkohol régen kiszállt a fejemből, hiszen kint már pirkadt, mindössze pár órát aludtunk azok után, ami kettőnk között történt. Számon akaratlanul mosoly díszelgett, boldogságom kiteljesedett, és ezt tudta Harry is. Sosem hittem volna, hogy a második ember, akinek teljesen odaadom magam, az pont ő lesz, viszont rájöttem, ezek után soha nem kell senki más. Egyszerűen csak rá van szükségem. A csókjaira, az érintésére, a hangjára, a tekintetére, amivel minden mozdulatomat árgus szemekkel lesi. A szívemet nyújtottam át neki a múlt éjszaka, és csak reménykedni tudtam, hogy vigyázni fog rá. Harry szája szólásra nyílt, tudtam, hogy el akarja mondani mindazt, ami a szívét nyomja, mégis összepréselte ajkait. Hezitált, szemei, noha engem néztek, éreztem, hogy fejben egész máshol járt.

- Mondd el – bátorítottam mosolyogva. Nem akartam parancsolni, nem akartam veszekedést szítani kettőnk között, hiszen nem volt rá szükségünk egyikünknek sem.

- Félek – suttogta, tekintete túl komollyá változott, állkapcsa pillanatok alatt feszült meg. Ideges volt. Nem tudtam mást tenni, mint közelebb húzódni hozzá. Lábaink összeértek, egyik kezemet arcára simítottam, amivel próbáltam megnyugtatni, míg másikat szívére helyeztem, melynek heves dobbanásait annyira imádtam hallani, érezni.

- Mitől? – leheltem, lélegzetünk keveredett, míg Harry megszüntetve köztünk minden távolságot magához vont. Keze a pólója alá csúszott, lágyan cirógatta bőrömet.

- Hogy elveszítelek – motyogta nyakamba, melyre egy puha csókot hintett.

- Még mindig kételkedsz abban, hogy elhagynálak e? – kérdeztem hitetlenkedve, Harry torkából hangos sóhaj szakadt fel.

- Túl sok dolgot elcsesztem. Hogyha te nem hagysz el, akkor …

- Szeretlek, és nem mennénk el mellőled – szakítottam félbe, tekintete ismét rátalált az enyémre, szemeiben düh csillant meg.

- A kurva életbe Lena! Hát nem érted? Le is csukhatnak! – kelt ki magából, hangjától összerezzentem, de bátorságomat gyorsan összeszedtem.

- Elmondod? – suttogtam, kérdését figyelmen kívül hagytam. Mit tehetett Harry, amivel börtönbe zárhatják? Bármennyire is próbáltam volna segíteni, nem tudtam addig, amíg el nem mondta mi folyik itt. Hallgatása válasz volt a kérdésemre, szívem kissé összeszorult, szerettem volna egy forró zuhanyt. Hagyni akartam, hogy hagy gondolkodjon, nem akartam sürgetni, hiszen természetéből adódóan csak kiakadt volna. Kissé hátrébb húzódtam, szemei kétségbeesetten néztek rám, mintha félne, hogy egyedül hagyom.

- Itt hagysz? – mosolyogva ráztam meg a fejem, sejtésem beigazolódott.

- Csak elmegyek zuhanyozni – tájékoztattam, gesztusomat viszonozta, tekintetét magamon éreztem, míg be nem záródott a fürdőszoba ablaka. Ruháimat levettem, farkasszemet néztem tükörképemmel, elpirultam, amikor bőrömön egy-két lila folt „éktelenkedett”, melyek a pillanat hevében keletkeztek. El sem hiszem, hogy megtörtént. Még mindig próbálom felfogni, emlékezetembe örökre be akartam vésni minden percét az együtt töltött óráinknak. A forró víz égette bőrömet, ami miatt akaratlanul jutottak eszembe Harry érintései. Ahogy ujjait lustán húzta végig combomon le-fel, ahogy csókjaival kényeztetett, ahogy izzadt teste az enyémhez simult. Gondolataim elkalandoztak, sóhaj szökött ki a számon, ahogyan az ajtó megnyikordult, és nehéz lépteket hallottam. A zuhanyt elzártam, a hideg levegő hirtelen megcsapott, ahogy kezemet egy törölközőért nyújtottam, amit végül magam köré tekertem. Vizes hajam a vállamra omlott, kissé szégyenlősen húztam el a függönyt, elpirultam, amikor Harry tekintetét végigvezette rajtam. Kezemmel a fésűért nyúltam, Harry szemei minden mozdulatomat lesték, szerettem a figyelmet, melyet rám fordított. Ilyenkor éreztem igazán, mennyire törődik velem.

- Minden akkor kezdődött, amikor eljöttem Angliából – kezdett bele, hangja érdes volt, volt egy olyan érzésem, ha közbeszólnék, elhallgatna, így hagytam, hogy beszéljen. Mozdulataimban megálltam, megfordultam, s szemtől szemben álltunk. Hátával a falnak dőlt, míg én csípőmmel a mosdókagylónak támaszkodtam, vártam, hogy folytassa. – A szüleim akkoriban sokat veszekedtek, és mivel én voltam az egyedüli itt, aki barát nélkül érkezett, sokat szekáltak, egyedül éreztem magam. Nem ismertem senkit, és ki akartam egy kicsit törni a jófiú szerepéből, amiben addig éltem ott Angliában, így elég sokszor jártam bulizni. Akkor még nem ismertem Mattéket sem. Egyik este az egyik szórakozóhelyen találkoztam egy sráccal, akivel átmentünk egy illegálisan működő klubba. Bemutatott a barátainak, jól éreztük magunkat, rengeteget ittunk. Akkor még nem tudtam, hogy mit akarnak. Csak ki akartam kapcsolódni, és másnap ismét elmentem, mivel szívesen láttak. Amint beléptem, tudtam, hogy vissza kellene fordulnom, mégsem tettem, mert hajtott az a kibaszott kíváncsiság. Aznap kínált meg először droggal a srác, és én kaptam a lehetőségen ilyen egyszer élünk alapon. Csak ki akartam próbálni, semmi több, de teljesen függője lettem az anyagnak, egyre többre volt szükségem, de nem engedhettem meg magamnak, hogy vegyek. Üzletet ajánlott, azt mondta rengeteg pénzt nyerhetek rajta, és nekem szükségem volt rá. Bemutatott a főnökének, akivel volt szerencséd találkozni – undorodva mondta a szavakat, szemei gyűlölettel teltek meg. – Nos, egyfajta behajtóként kellett dolgoznom, és én elfogadtam az „állást”, ami annyit takart, hogy beszedtem a pénzt.

- Aki nem fizetett pedig… – vágtam közbe, a mondat vége a levegőben lógott, tudva a befejezését bólintott.

- Erőszakot alkalmaztam. Jobb esetben – tette hozzá, számat kissé eltátottam. – De esküszöm, sosem öltem embert, viszont láttam meghalni. A-amikor – hangja megremegett, szemeit lehunyta. – Amikor a főnöknek elfogyott a türelme, egyszerűen lelőtte. Sosem láttam még annyi gyűlöletet egy emberben – motyogta. – Igazság szerint erről szólt az egész egy éven keresztül, aztán megjelentél te – mosolyodott el halványan. – Az üzletet tovább csináltam egy darabog, az első meccsemet pedig akkor hagytam ki, amikor először velem maradtál éjszakára. Utána hirtelen minden megszűnt a jelenléteddel, és nem érdekelt más, csak te. Fenyegettek, de legtöbbször nem foglalkoztam vele, és próbáltam mindent elfelejteni – suttogta. Hangleejtéséből arra következtettem, hogy befejezte, amit szeretett volna. Csend telepedett közénk, kirázott a hideg, ahogy a hangok elhaltak, és én szembesültem vele, hogy még mindig egy szál törölközőben állok. Pár percig tartott, míg végiggondoltam mindent, Harry feszülten várta a reakciómat, de türelme véges volt.

- Mondj már valamit! – szinte könyörgött.

- És mik voltak azok a harcok? – kérdeztem emlékeimbe kutatva.

- Csak plusz pénz. Ritkán kellett egy látványos, „életre-halálra” meccs, ami kiütéssel kellett, hogy záródjon – rántott vállat, mintha ez természetes lenne.

- É-és t-téged...? – hangom megremegett.

- Egyszer.

- Ó Istenem! – suttogtam elképedve.

- Minden oké, Lena.

- Nem, semmi sem oké! – szóltam erélyesen. – C-csak hagy öltözzek fel, kérlek! – mormoltam, kissé mérges voltam a nemtörődöm stílusára. Az ajtó bezáródott, én pedig pár percig emésztettem a hallottakat, majd megrázva fejemet elkezdtem felöltözni. Hajamat vizesen, kifésülve hagytam vállamra omlani, kissé dideregtem, hiszen Harry pólója csak a combom közepéig ért, mégsem vettem fel mást. Imádtam azt, ahogyan férfias illatát beszívhattam, és legszívesebben sosem adtam volna vissza egyetlen egy tőle kapott ruhadarabot sem. Még egyszer utoljára a tükörbe néztem, majd erőt véve magamon kinyitottam az ajtót, amin pár perccel ezelőtt Harry lépett ki, s azonnal meg is pillantottam Őt. Az ablaknál állt, kifelé bámult, észre sem vette, amikor mögé lopakodva átkaroltam derekát. Nem akartam, s mégha akartam sem tudtam volna rá haragudni. Szükségem volt rá, s neki rám. Azt hiszem ebben a pillanatban most mindennél jobban.