Hatodik Fejezet

Szép napot, Kedves Olvasóim!:) Hosszú idő után megérkezett az új rész. Igazság szerint éjjel már készen voltam vele, de mivel későre járt, és hullafáradt voltam átolvasni/átnézni, nem akartam még felrakni. Nos, nem is tudom mit mondhatnék. Remélem tetszeni fog, és próbálom sűrűbben hozni a részeket, egy héten MINIMUM egy lesz. Minden erőmet ebbe fogom fektetni, és remélem tetszeni fog ez a rész. Örülnék pár véleménynek, hiszen kíváncsi lennék, mit is gondoltok róla!:) KÖSZÖNÖM az előző részhez Abby hozzászólását,+ a pipákat, amik sajnálatos módon a blog nevének átírásával eltűntek és a csodálatos kinézetet Briana-nak:) ÉS továbbá nagyon hálás vagyok, hogy az utolsó fejezethez képest 5 új rendszeres olvasóval gazdagodtam! Fantasztikusak vagytok, jó olvasást!:)

Futottam. Nem tudom merre vittek a lábaim, de a sötét, elhagyatott épülettől minél messzebb, ahol részeg férfiak sokasága gyülekezett. A fejem lüktetett, a szívem megállt egy pillanatra, amikor zöld szemeivel észrevett a ringből, a láng, ami félelmet keltett bennem, elérte hatását. Szúrós pillantása nem engedett el, ám amikor egy ütést vittek be neki, dühösen emelte vissza tekintetét az ellenfelére. Felsikoltottam, amikor Harry folyamatos egyeneseket, jobb horgokat vitt be neki egy szempillantás alatt, a másik srác szájából ömleni kezdett a fél, megadva magát omlott össze a földre, szinte félholtan hevert a koszos padlón. Senki sem számított rá, hatalmas éljenzésbe, morgásba törtek ki, ahogy pár perc alatt a meccs eldőlt. Dermedten álltam a tömegben, lábaimat nem tudtam mozgásra bírni. Az elhagyatott csarnok, ami most részeg kiáltásoktól volt hangos, egy emberként éljenezték a győztest, akinek pillantása égetett. Olyan düh áradt testéből, tudta, hogy rájöttem legféltettebb titkára. Hatalmas tömeg választott el minket, azonban amikor kitépte a bíró kezéből csuklóját, egész testemben remegés fogott el. Én hülye, átkozott teremtés. Nem tudtam, merre meneküljek, össze-vissza kapkodtam a fejem, majd gondolkodásommal felhagyva rohantam, amerre csak tudtam. Az emberek sodortak magukkal, képtelen voltam ellenállni nekik, egy két verejtékes kéz hozzám ért, az alkohol szaga felforgatta gyomromat, friss levegőre volt szükségem. Kezeket ütöttem el a vállamról, melyek támaszért nyúltak felém, mígnem pár perc után megkönnyebbüléssel értem a raktárépület kijáratához. Az ajtó nyitva maradt, egymagam léptem ki a sötét éjszakába, pár cigarettázó embert láttam, amint a csikket tartva mélyet szívnak belőle. A szívem ideges tempót diktált, lábaimat gyorsan szedtem, fogalmam sem volt, hol vagyok, merre tartok. Elővettem a telefonom, segítségért akartam telefonálni, remegő kezeimmel tárcsáztam egy taxit rémületemben. De mégis mit mondok, hol vagyok? – suttogtam a semmibe, mégis tovább babráltam a készüléket, többször hibáztam el a számot, amikor egy kéz rántott magához. Erős, szőrös karokra lettem figyelmes, szakadt ruhákra, majd amikor az alkoholtól bűzlő férfira néztem, a gyomrom felfordult. A szeme alatt sötét karika ékeskedett, a vér rászáradt orrára bizonyítékul, nemrég komoly párharcba keveredett valakivel.

- Hova, hova cica? – dörmögte, hangjára libabőr cikázott végig bőrömön.

- É-én – próbáltam a szavakat megtalálni, azonban egy értelmes szó sem jutott eszembe. – Engedjen el! – kiáltottam, hangom hisztérikusan csendült fel, amikor közelebb húzott mellkasához, büdös lehelete megcsapta arcomat. Fölém magasodott, rettegés töltött el, ahogy szinte egész testével behálózott, erőteljesen pofoztam meg arcát. A harag halvány fénye gyulladt fel szemeiben, amikor kezével a fájdalmas területre nyúlt, szemeim elkerekedtek, ajkaim elnyíltak, amikor egyik kezével csuklóimat összefogta a hátam mögött, ujjai belemélyedtek bőrömbe.

- Büdös ribanc – köpte a szavakat, képtelen voltam megmozdulni, teljesen lefagytam, amikor másik kezével a kabátom alá nyúlt, rángatni kezdett az egyik falhoz. Rutinos kezei elárulták, nem egyszer esett már áldozatul nő a karmai közt, és én voltam a következő. A hideg levegő megcsapta hasamat, egyszerűen nem tudtam ellenkezni, egész testével szorított a hideg téglához, sikolyaimat elfojtotta. Feljebb csúsztatta a rajtam lévő pólót, ám éppen hogy megéreztem a hideget, amikor testével eltávolodott tőlem.

- Te rohadék – ezer ember közül is felismertem volna ezt a hangot, mely bármi volt, megnyugvást hozott az életembe, sokszor a tudtomon kívül is. Ütést hallottam, mely csontot ért, valaki halkan nyüszített fel fájdalmában, a kép összemosódott előttem. Éreztem zokogásomat feltörni, könnyeimet nem tudtam megállítani, sokktól összeroskadva a földre rogytam. Nem voltam képes elhinni, mi történik, mintha az egészet álmodtam volna. Minden kiesett, a következő pillanatban két kar nyúlt felém. Ijedten húzódtam össze, amikor ismét belém hasított a tudat, mi történt nem is oly rég.

- Nyugodj meg, én vagyok – suttogta, kezei óvatosan cirógatták meg arcomat, egy pillanatig elvesztem meleg érintésében, mintha az a fiú nem egy és ugyan az lenne, aki rövid ideje majdnem elvette egy ember életét. Megfagyott a mozdulata, szemeimet lehunytam, szívverésem egy kicsit csillapodott. - A rossebbe’! A rohadt büdös életbe! – az obszcén szavak hallatára felkaptam tekintetemet, sötét, dühtől csillogó szempárba ütközött. – Mi a jó istent keresel itt, Lena? Komolyan elment az eszed? Meg is e… – szava elhalt, ismét felvette kemény, szigorú tekintetét, melyen átsuhant a fájdalom.

- Ne kiabálj – suttogtam, a fejem kongott, kezemet a fájdalom forrásához szorítottam.

- A lószart ne kiabáljak! Teljesen megőrültél! Ezt nem hiszem el, az istenit is! – ordította, miközben térdeire támaszkodott. Hátrébb tántorodott, hangos zokogás vágott közbe mondandójába, ami tőlem származott. Nem szólalt meg, szemeimet összeszorítottam, nem tudtam semmit sem nézni. Meleg tenyerek simítottak végig karomon, elnyílt ajkakkal hagytam, hogy térdhajlatomnál, és hátamnál megtartva a magasba emeljen, nem szóltam egy szót sem. Még mindig lecsuktam íriszeimet, nem tudtam szembenézni a valósággal. Elkábultam, lefagytam a sokktól, mely ért.

- Ezt senki nem tudhatja meg. Megértetted? – ez volt az utolsó dolog, amit hallottam, mielőtt engedtem volna a fájdalomnak, mely felemésztett. Nem tudtam válaszolni, szétmarcangoltak a gondolatok, csendesen adtam át magam egy másik világnak.

Verejtékesen ébredtem, szívem kihagyott egy ütemet, amikor a rémálmom felriasztott. Vadul szedtem a levegőt, a képek egymás után villantak át az agyamon.  A férfi, az ütések, amiket az arcomra mért, a szorítása a csuklómon. Majd Harry feltűnése, dulakodás, menekülés, kiabálás, összeomlás – ennyi emlékem maradt meg mindössze a képekből, melyek felrémisztettek nyugalmamból. Hangtalanul néztem körül a szobán, a nap sugarai megvilágították a szobát, azonban Rose még mindig édesdeden aludt, Eleanor ágya viszont üres volt. Amikor fel akartam ülni, éles fájdalom rázott vissza gondolataimba, a takaró alól azonnal kikaptam kezemet, egyszerűen nem hittem a szememnek. Mégsem álom volt. Zúzódások csúfították csuklómat, sőt, egész karomat, lábaim megremegtek, ahogy a padlóra akartam tenni őket. Hevesen tiltakoztak, amikor a fürdő felé sétáltam, egy könnycsepp szántotta végig arcomat, ami végül az államról a pólómra csöppent. Féltem szembenézni a tükörrel, nem tudtam mire számítsak. Lassan emeltem centiről centire feljebb tekintetem, megrémültem a látványtól. Szám felcsattant, arcom pirosan égett, szemeim alatt sötét karikák éktelenkedtek, jobb oldalon egy kicsiny lila folt terült el. A mosdó szélébe kapaszkodtam, képtelen voltam nem a tegnapra gondolni. Egyszerűen annyira hihetetlen volt, és az egyetemen töltött éveim első hónapjában már komoly bajba keveredtem. Próbáltam összeszedni emlékeimet, de mindössze annyi maradt meg, amikor követem a fiút az éjszaka közepén, akit oly nagy mélységű titok övezett körül. Tudnom kellett mi történt vele, logikus magyarázatot akartam kapni a viselkedésére. De minden olyan balul sült el. Ezt senki sem tudhatja meg – szavai visszhangoztak a fülemben, a tegnap este eseményei hiányosak voltak. Az egyetlen célom a kezdetektől fogva az volt, hogy Vele lehessek, hogy végre magunk mögött hagyva a múltat egy új jövőt kezdjünk ketten, együtt. De az élet mégsem egy tündérmese, ahogyan számítottam rá. Olyan naiv voltam. Egy hónap telt el, mióta megtudtam, Harrynek teljesen elment az esze, és most, ennyi idő után felfedeztem titkának egy részét. Minél többet gondoltam rá, annál inkább elfogott a kíváncsiság. Mégis mit művelhetett? – azonban fel nem tett kérdésemre sosem érkezett válasz. Mi történt az alatt az egy év alatt, ami alatt így megváltozott? Annyira megtörhetetlen, érzéketlen emberként tűnt fel, szemei kongtak az ürességtől. És jött a tegnap este, amikor alkalmam nyílt mindenre, és belevágva a semmibe, a végén összetörten álltam a fürdőszobánk tükre előtt.

- Lena, felébredtél? - suttogta Rose mintha hangjával fájdalmat okozhatna, és ezzel megtört minden. - Jól vagy? - nem tudtam válaszolni, a kilincs megmozdult, de mielőtt utána kaphattam volna, már ki is nyílt az ajtón. Szégyentől elöntve hajtottam le fejemet, nem tudtam szembenézni barna szemeivel, melyek engem fürkésztek.

- Harry az este elmesélte, mi történt - a név hallatára felkaptam tekintetemet, sajnos túl gyorsan, és túl meggondolatlanul. Rose ajkait elnyitotta, halk hangok hagyták el száját. - Fogalmam sem volt, hogy ilyen az iskola területén megtörténhet - összevontam a szemöldököm. Mégis miről beszél? - E-elmondta, hogy egy srác rád mászott, és megütött, de időben ért oda. Ő, szóval ő hozott fel. Nem voltál eszméletednél. Mi történt, Lena? - a kérdés, ami felhangzott, sosem szerettem volna, hogy feltegye. Törd a fejed Lena, és találj ki valamit - suttogta egy hang. Falaznom kellett annak a srácnak, aki tegnap jóformán megmentette a bőrömet, mégis különös érzés járt át. Nem a hála, nem az öröm, nem a szeretet, nem a gyűlölet, hanem valami egészen más, amit nem tudtam elmagyarázni. Mégis muszáj volt a barátnőm szemébe hazudni. Őérte.