Drága Olvasóim! Tudom, ismét "régen" volt rész, de mostanság nem volt/nincs annyi szabadidőm, mint szerettem volna/szeretném, legfőképpen az iskola miatt. Gondolom valahogyan ezzel mindenki így van, szóval nem szeretnék magyarázkodni, remélem megértitek. Meghoztam a következő részt, amit leginkább azzal jellemeznék, hogy rövid, unalmas, stb. Mindennek ellenére viszont remélem, hogy tetszeni fog. Jó olvasást!xx
ps: köszönöm az előző részhez a pipákat, a kommenteket - Vikinek, Petrának és Abinak a kedves
szavakat -, és a +1 feliratkozót! Fantasztikusak vagytok!xx
*Lena Becker*
ps: köszönöm az előző részhez a pipákat, a kommenteket - Vikinek, Petrának és Abinak a kedves
szavakat -, és a +1 feliratkozót! Fantasztikusak vagytok!xx
*Lena Becker*
Ujjaink összekulcsolva hevertek a lepedőn, lábaim Harryével voltak összefonódva. Régen éreztem ezt az érzést. Olyan boldogság volt a mellkasomban, amikor a gyönyörű fiúra néztem, akit mára már inkább férfinak nevezhetnék. A hasán feküdt, szája résnyire volt nyitva, fogalmam sem volt, hogyan tudott ilyen nyugodtan aludni. Szuszogása mosolyt csalt arcomra, felkuncogtam, amikor mocorgásomra jobban szorította ujjaimat. Dörmögött, hangja kissé távoli volt, mégis megdobbant a szívem. Az oldalára fordult, kezeiket elengedte, majd testemet mellkasához húzta. Tenyerét a hasamra tette, édes hangok hagytak el a száját. Féltem, hogy amikor felkel, elmúlik minden varázs, és rájön, mekkora hülyeséget tett, lelkemet ezzel földbe tiporva. De nem történt semmi. Percekig csendben voltam, gondolataimat nem tudtam irányítani. Mi van, ha mégsem emlékszik semmire? Mintegy végszóra, mintha meghallotta volna gondolataimat, kezével végigsimított karomon, lélegzetvisszafojtva vártam, mégis mi fog történni.
- Jó reggelt! - jött a suttogás, képtelen voltam nem elmosolyodni, ahogy
rekedt hangja felcsendült. Nem tudtam mit mondani, csak a fehér plafont
bámultam, a paradicsomban éreztem magam. Ez volt minden, amire vágytam. Az
illatára, a hangjára, bőre melegére, miközben átölel. A leheletére, ami
libabőrt váltott ki belőlem, és a szemeire, amik mindig ámulatba ejtenek.
Mozgolódtam, tekeregtem, forgolódtam, ahogy próbáltam kibújni karjaiból.
Mindegy egyes alkalommal erősebben szorított magához, élvezte a szenvedésemet,
amiért mit sem értem ereje ellen.
- Oda a romantikus pillanatnak - sóhajtottam lemondóan, szemei jókedvűen
csillogtak, amikor találkozott tekinthetünk, és sikerült átfordulnom.
- Mármint?
- Ez a filmekben úgy történik, hogy a lány pillanatok alatt megfordul, és
elvesznek egymás tekintetében a fiúval - magyaráztam lelkesen, de megértés
helyett csak röhögést kaptam.
- Nos, még jó, hogy nem vagyok oda a romantikáért - mosolygott rám, nem
tudtam megállni, hogy ne érintsem meg arcát. Kezemet homlokához vittem, melyből
elsimítottam a rakoncátlan tincseket. Lehunyta szemeit, szinte belesimult a
tenyerembe, amikor álla vonalán húztam végig ujjaimat. Csendben voltunk, nem
tudtunk mit mondani, egyszerűen csak élveztük a helyzetet.
- Szeretlek - csúszott ki a számon, azonnal megbántam, amint Harry ajkai
szétnyíltak, szemei távolabbinak tűntek. Levegő után kapott, kissé megfeszült,
a plafon felé fordult, és azt bámulta. Nem nézett rám, nem mondott semmit. Nem
éreztem késznek a helyzetet, nem tudtam mit mondani, szokás szerint el akartam
tűnni, felszívódni egy kis időre. Felültem, az ágy széléhez másztak, tekintetét
magamon éreztem, mégsem szólt, amikor a padlóra léptem. A fürdő felé indultam,
kezeimmel tapogattam az utat a félhomályban. Korán lehetett, szinte csak a
kinti lámpák fénye világította meg a helyet.
A kapcsoló után kutattam, majd pillanatokon belül már a tükörképemmel
néztem farkasszemet. Semmi gond, csak nem tudja kifejezni magát - nyugtattam
magam, egy mosolyt erőltettem ajkaimra, kínosnak éreztem a helyzetet. Mit
vártam? Hogy mindent felhagyva egymásra találunk, és minden jó lesz? Az arca
lebegett a szemem előtt, ahogyan csodálkozó ajkait nem hagyták el szavak.
Mintha üveg tört volna, éles hangok szűrődtek be, ijedten kaptam fel a
fejem, nagy lendülettel nyitottam ki az ajtót.
- M-mi történt? – dadogtam, ahogy Harry ideges tekintetével találtam
szemben magam. Tekintetem kezeire tévedt, ökléről vér csöppent le a kőre. Gyorsan
szeltem át kettőnk közt a távolságot, szemeiben furcsa csillogás volt.
- Ne érj hozzám! - morogta erélyesen a szavakat, lépteivel egyre inkább
távolodott tőlem. - Ne gyere a közelembe! Menj el!
- Mi a franc van veled? – csattantam fel, ahogyan rám nézett, szitkozódva
fordult el tőlem.
- Csak menj el, oké? - suttogta, viselkedése egyre távolabbi volt, teljesen
összezavarodtam.
- Nem - nyögtem ki, nem mozdultam. Szavaimra hirtelen fordult meg,
tekintetünk találkozott, elvesztünk egymás szemeiben.
- Így lesz a legjobb. Menj el. Most! - emelte feljebb a hangját, egyszerűen
képtelen voltam elhinni. Értetlenség cikázott agyamban, hitetlenül ráztam meg a
fejem. Mi történt az elmúlt percekben? – de kérdésemre válasz nem érkezett. Nem
szóltam többet, felvettem a kabátomat, megalázkodva hagytam el a szobát, kiérve
azonnal lecsúsztam a fal mentén, magamban zokogtam. Rohadék.
*Harry Styles*
Ismét ellöktem magamtól, de nem tudtam nem így cselekedni. Nem volt más
lehetőségem. Az ajtó mentén lecsúsztam, kezeimet tehetetlenül kulcsoltam össze
a tarkómon, hátradőlve a plafont néztem. Egy idióta voltam. A testem
megfeszült, ahogy lehunytam szemeimet, tisztán láttam magam előtt az elolvasott
sorokat.
„Rengeteg pénzt buktam miattad kölyök. Három napod van, hogy megfizesd a
tartozásod, vagy esküszöm, nem éled meg a holnapot a barátaiddal együtt!” – rövid, lényegre törő
szavak álltak az üzenetben, mely tőle jött. A hideg rázott, teljesen kicsinált
a gondolat, hogy mi lesz a következő lépésem. El kellett volna mennem,
bárhogyan is, de muszáj lett volna ott lennem. De amikor Lenat megláttam,
mindent elfelejtettem. A tudat, amikor hozzám bújt megingatta kemény álarcom,
képtelen voltam másra gondolni rajta kívül. Erősen vertem a falba a fejem, nem
törődtem a fájdalommal, melyet éreztem. Nem kellett volna közel engednem
magamhoz, hogy utána megint eltaszítsam magamtól, de nem tudtam parancsolni
magamnak. Nem akartam megbántani, de tudtam, hogy ez volt a legjobb megoldás.
Minél távolabb került tőlem, minél jobban gyűlölt, annál biztonságosabb volt
számára. Ezzel tudtam őt a legjobban megvédeni.
*Lena Becker*
- Idegesítő, undorító, gyökér - idegesen járkáltam fel-alá, a szókincsem már kifogyóban volt, amivel Harryt tudtam illetni.
- Ennyi? - húzta fel a szemöldökét Matt, amikor már órákon keresztül sírtam, majd röhögtem, vagy éppen szitkozódtam. Nem tudott mit mondani, nem hagytam, hogy szóhoz jusson. - Ez a téma már olyan unalmas. Tegnap este azt hittem minden oké, erre ma zokogva jössz be. Nem unjátok ezt? - sóhajtotta, a könyökeire támaszkodott, eddig a plafont kémlelő tekintete találkozott az én csalódott arckifejezésemmel.
- Minden rendben is volt. De egy pillanat alatt változott meg. Annyira nem értem - motyogtam, elkeseredetten rogytam le az ágyra Matt mellé. - Csak megszólalt a mobilja, majd teljesen kikelt magából. Véresre ütötte az öklét - ráztam meg hitetlenül a fejem, képtelen voltam ép ésszel felidézni a történteket.
- Beszélni fogok vele, rendben? Ne aggódj, minden oké lesz - szorította meg kezeimet, majd gyengéden ölelt meg.
- Nem hiszem, hogy én ezt már akarom - motyogtam.
- Mármint mit? - tolt el egy kicsit magától, tekintetével rabul ejtette az enyémet.
- Ezt az egészet. Egyszerűen nem megy semmi. Egy teljes napig nem lehet vele meglenni. Inkább hagyni kéne a francba - sóhajtottam, azonban Matt hitetlenül rázta meg a fejét.
- Ne add fel!
- De mi van, ha már rég feladtam?
- De meg sem próbáltál mindent!
- De igen! - reagáltam hevesen, de Matt felemelte az ujját.
- Nem és kész! Lena, ő szeret téged. Csak egy kicsit meg kell törnöd. Túl sok minden nyomasztja, és feszült. Túl sok titkot rejt.
- De nem mondd semmit, akkor mégis mit tegyek?
- Itasd le - vigyorgott szemtelenül, mire felkuncogtam. Ezt ő sem gondolhatja komolyan. Vagy mégis? - Gondolj bele! Nincs gátlás, talán egy-két dolgot kifecseghet.
- Sosem fogom tudni véghezvinni. Sosem iszik annyit, főleg nem velem.
- Nekem már sikerült - szemeivel komolyan nézett rám, íriszeiben ott volt az a ragyogó csillogás. Lehet, hogy igaza van?
- Beszélni fogok vele, rendben? Ne aggódj, minden oké lesz - szorította meg kezeimet, majd gyengéden ölelt meg.
- Nem hiszem, hogy én ezt már akarom - motyogtam.
- Mármint mit? - tolt el egy kicsit magától, tekintetével rabul ejtette az enyémet.
- Ezt az egészet. Egyszerűen nem megy semmi. Egy teljes napig nem lehet vele meglenni. Inkább hagyni kéne a francba - sóhajtottam, azonban Matt hitetlenül rázta meg a fejét.
- Ne add fel!
- De mi van, ha már rég feladtam?
- De meg sem próbáltál mindent!
- De igen! - reagáltam hevesen, de Matt felemelte az ujját.
- Nem és kész! Lena, ő szeret téged. Csak egy kicsit meg kell törnöd. Túl sok minden nyomasztja, és feszült. Túl sok titkot rejt.
- De nem mondd semmit, akkor mégis mit tegyek?
- Itasd le - vigyorgott szemtelenül, mire felkuncogtam. Ezt ő sem gondolhatja komolyan. Vagy mégis? - Gondolj bele! Nincs gátlás, talán egy-két dolgot kifecseghet.
- Sosem fogom tudni véghezvinni. Sosem iszik annyit, főleg nem velem.
- Nekem már sikerült - szemeivel komolyan nézett rám, íriszeiben ott volt az a ragyogó csillogás. Lehet, hogy igaza van?
Imádtam!! Kár, hogy a fejembe nem így terveztem a dolgokat, de így is borzasztóan tetszett, mert ismét egy tökéletes részt hoztál össze mint annyiszor mindig! Kíváncsian várom, mit fogsz belőle kihozni, főleg hogy leitatja. Hihi. Már most várom. Sok puszi, és kitartás a sulihoz. Átérzem a helyzeted! :( <3
VálaszTörlésOo, nagyon édes vagy, köszönöm.xx Ha minden jól megy, nem sokat kell várni, megpróbálom a hét közben hozni valamikor. Neked is kitartást, légy jó.:)xx
TörlésSzia,
VálaszTörlésnagyon aranyos lett az eleje a többi része pedig különösen érdekes, izgatottan várom, mi lesz ebből! Leitatja? :-D Az utóbbi fejezetek is nagyon tetszettek, sajnálom, hogy nem írtam kommentet. Egyszerűen imádtam. :-)
Szia:)
TörlésNagyon aranyos vagy, köszönöm. Ígérem nem sokáig kell várni, ma nekiesek az írásnak, és remélhetőleg estére felkerül a rész!:)xx