Huszadik Fejezet

Jó estét Drágák!:) Hosszú idő után meghoztam a következő részt, amit őszintén szólva elég furcsa volt ennyi idő után megírni. Próbálok belejönni, és betartani mostantól a hetente minimum egy részt, ami az iskolától fog függni. A résszel kapcsolatban különösebb mondandóm nincsen, döntsétek el ti, milyen is lett. Mindenesetre remélem elnyeri tetszéseteket. Jó olvasást!:)xoxo

ps: köszönöm a 64(!) rendszeres olvasót, a 3 díjat, a pipákat az előző részhez, és a kommentet Reginek, Noéminek, Petrának, Abinak, és két kedves anonymus olvasómnak. Köszönöm, egyszerűen fantasztikusak vagytok!xoxo

ps2: esetleges helyesírási hibákért elnézést, átnéztem, de most jelenleg hulla vagyok, viszont holnap mindenképpen átolvasom még egyszer!

A fellegekben jártam, ahogy egymás mellett lépkedtünk néma csendben a szobája felé. Ez a csend mégsem volt az a nyomasztó, kínos csend. Mosolyomat nem tudtam leplezni, bárki láthatta, hogy boldog vagyok a mellettem lévő fiú társaságában. A szemeim csillogtak, hónapok - talán évek - óta most éreztem magam először úgy, hogy élek. Kétségbeesetten szorítottam a táskámat, vágyaimat próbáltam féken tartani, melyeket Harry jelenléte váltott ki belőlem. Az ujjaimmal a szíjat babráltam, halk sóhaj csúszott ki a számon, ahogy szemeimet behunyva összekulcsolt ujjainkra gondoltam. Harry halk kuncogására elpirultam, láttam a szemeiben a magabiztosságot, amiért a puszta jelenléte ezt váltja ki belőlem.

- Szótlan vagy – állapította meg hümmögve, véletlenül néztem fel ajkaira, melyektől nem tudott tekintetem elszakadni. Mindössze torokköszörülése rántott vissza a jelenbe. Kissé megráztam a fejem, próbáltam teljesen kitisztítani elmémet, hangom bizonytalanul csendült fel.

- Cs-csak fáradt vagyok – mérgesen néztem rá, ahogyan kinevetett dadogásom miatt, rekedt hangja sokáig csengett az üres folyosón.

- Ó Bébi, pörögj fel. Hosszú esténk lesz – kacsintott rám, kérdő tekintetem találkozott az övével. – Édes vagy, de semmi szexuális tevékenységre nem gondoltam – mondta ki teljes természetességgel, arcomba pír szökött. – Ameddig persze te nem akarod – tette hozzá, megrökönyödve nyögtem a kellemetlen témától.

- Ez sosem fog bekövetkezni Harry Styles, vegyél vissza – próbáltam visszanyerni büszkeségemet, hangomban felcsendült a játékosság, amibe Harry örömmel vett részt.

- Hetek kérdése – kacsintott, lefagyva álltam meg.

- Ne legyél olyan magabiztos – makogtam, Harry értetlenül fordult vissza hozzám, egymással szemben álltunk. Tekintetem ismét lesiklott ajkaira, ahogy közelebb lépett hozzám.

- Ezt te sem gondoltad komolyan – kereste pajkosan tekintetemet.

- De – suttogtam, a levegő torkomon akadt, ahogy vállaimról levéve a táskát a földre dobta, a kettőnk közt lévő akadályt ezzel eltüntetve. Ösztönösen hátráltam, míg Harry játékosan követett, majd hirtelen megragadva kezeimet a falnak szorított. Apró nyöszörgések buktak ki belőlem, amelyek miatt Harry felkuncogott.

- Ne hazudj saját magadnak Lena – suttogta nyakamra, ajkaival apró csókokat hagyott bőrömön egészen az államig. – Egyszer úgyis megtörsz.

- És az sem most lesz Styles – mondtam határozatlanul, ahogy szájával egy érzékeny területet szívott meg.

- Ne szólíts a vezetéknevemen. Felizgat – egy pillanatig fel sem fogtam a szavait, de miután eljutottak a tudatomig nem tudtam elrejteni a reakciómat. Egy hatalmas nevetés hagyta el torkomat, kissé fulladozva csúsztam le a plafon mentén, ahogyan Harry hátrébb lépett. Igazából nem tudom, mi ütött belém, de egyszerűen nem tudtam megállítani röhögésemet. Kikívánkozott a torkomból, és amikor abbahagytam volna, újra előtört. A felszabadult érzés hatotta át minden porcikámat, valószínűleg az emberek teljesen hülyének néztek volna, ha látnak. Egy könnycsepp buggyant ki szememből, a csendre hirtelen kaptam fel a fejem. Egy pillanat alatt tisztult ki a fejem, ahogyan körülnézve a folyosón egyedül találtam magam. Itt hagyott. Sértetten szedtem össze a cuccaimat, tehetetlenül túrtam bele a hajamba, nem tudtam hogyan tovább. Büszkeségemet eldobva menjek utána, vagy forduljak vissza, és menjek a „saját” szobámba? A lehetőségeket görgettem le a szemem előtt, melyek szerint a másodikat semmiképpen nem választhattam, ugyanis Eleanor foglalta el ma estére a szobát Louisval. Szégyenlősen mosolyodtam el, ahogy emiatt beugrott az előbbi szituáció Harryvel. Ó Istenem, mennyire meg akartam csókolni! Ahogy a szemében láttam a vágyat, egyszerűen megőrjített. Akaratlanul haraptam bele ajkamba, homlokomat a falnak támasztottam, nem tudtam, mégis mire vártam. A percek teltek, amíg erőt gyűjtöttem, lépteim közeledtével egyre inkább összeszorult a gyomrom. Kezeim remegtek, félelmemet nem tudtam hova tenni, mintha csak egy első randira mennék egy idegennel. Nem tudtam, melyik Harryt is kapom el. A kedves, játékos oldalával találom szemben magam, vagy a durva, kemény Harry fogad. A válasszal nem kellett sokáig várnom, ugyanis amikor kinyílt az ajtó, kezei hirtelen ragadták meg az enyémet, berántva ezzel engem az ismerős falak közé. Az ajtó becsapódott a hátam mögött, melynek nekiszorított, kezei a fejem mellett támaszkodtak.

- Sajnálom. É… – kezdtem mentegetőzni, mindhiába, nem hagyta, hogy befejezzem, durva hangja megakadályozott.

- Annyira vágyom már az érintésedre, és amikor a számra nézel egyszerűen megőrjítesz vele. Kikelek magamból, és nem tudom irányítani a tetteimet. Szavakkal próbálom levezetni a szenvedélyt, de egyszer már nem fogom tudni visszatartani magam, és …. – nem fejezte be, hagyta, hogy a mondat vége a levegőben lógjon. A szavaim elálltak hirtelen jött vallomásától. – De nem engedhetem meg magamnak. Veled nem. Csak kérlek segíts! – nézett a szemeimbe megrökönyödve, hosszan fújta ki a levegőjét, mely keveredett az én leheletemmel.

- És ha én is szeretném? – suttogtam, heves fejrázásával elhallgatatott.

- Mindkettőnknek ez lesz a legjobb, ha várunk. Én csak azt akarom, hogy jó legyen. Felejthetetlen.

- De mi van, ha én is elvesztem az irányítást?

- Az nem fog megtörténni – somolyodott el, szemeiben mintha egy kis csillogást láttam volna. Nem tudtam szavaimat irányítani, akaratlanul csúsztak ki a számon.

- Csókolj meg – kértem halkan, szemeimet lehunytam, egyszerűen szükségem volt rá. Hogy érezzem. Tétovázva hajolt közelebb, ajkai lágyan érintették enyéimet. Olyan érzéki volt az egész, túlfűtött mozdulatainak halvány nyoma sem volt, ellenben az eddigi csókjainkkal. Egyszerűen élveztem, ahogyan a hosszú másodpercek telnek, de mielőtt elmélyíthettem volna, visszahúzódott. Mindössze csak egy szempillantásnyi idő telt el, hirtelenjében múlt el, s a felhők közül a valóságba csöppentem.

- Szörnyű vagy – vigyorodott el, tudtam, mire érti. Lassan nyaltam meg ajkaimat, kiélvezve az utolsó cseppig, elégedetten hümmögtem, ahogy minden mozdulatomat figyelte.

- Mit csinálunk? – bújtam ki karjai közül, táskámat az ágyra téve kutattam a pizsamám után. Harry mintha csak tudta volna mit keresek, egy felsőt dobott felém, csalódott volt, amikor megráztam a fejem.

- Hoztam pizsamát – tájékoztattam felemelve az említett ruhadarabot.

- De szeretem a felsőimet rajtad látni – suttogta, zöld íriszeinek nem tudtam ellenállni.

- Awww – gügyögtem. – Ez egy nagyon különös szerelmi vallomás? – viccelődtem.

- Akár – zárta le sejtelmesen a témát ezzel hiú ábrándokat keltve bennem. De mielőtt bármivel is lerombolhatta volna illúzióimat, a fürdőbe siettem, ezzel teljesen magára hagyva őt.

Mire visszaértem, Harry derült arcával találtam szemben magam, rám vetett pillantásától teljesen megsemmisültem, ahogyan végigmért. Egyrészt minél hamarabb menekülni akartam kíváncsi tekintetétől, mellyel engem vizslatott, másrészt az igazság az, hogy fáztam.

- Gyönyörű vagy – suttogta a fülembe, amikor befeküdtem karjai közé.

- Ne mondd ezt. Nem vagyok szép.

- Te most hülyéskedsz velem? – bökte meg az orrával az arcom, felkuncogtam, ahogy fogaival a bőrömbe harapott.

- Csak reálisan látom a világot – közöltem a tényt, próbáltam elterelni a gondolataimat a könnycseppek miatt, melyek a szememben gyűltek.

- Ne mondj butaságokat ...

- Harry, csak hagyjuk a témát, rendben? – szakítottam félbe kissé indulatosan, nem firtatta tovább a dolgot, látta, hogy érzékenyen érint a dolog. Értetlenül néztem fel rá, amikor telefonját előkapva ujjai ütemesen jártak a képernyőn.

- Mit csinálsz?

- Felírom a teendőim közé.

- Mit? – vontam össze a szemöldököm, mosolyogva nyújtotta felém a telefonját. Lenát meggyőzni, mennyire gyönyörű – állt nagy betűkkel a listán, számos másik dolog mellett. Szemei enyéimet kutatták, a szívem megtelt melegséggel, ahogyan pár pontba beleolvastam, ami rólam szól. Megszeretni, megszerezni, megtartani, megvédeni, soha el nem engedni. Tökéletes estéket eltölteni vele.

- Őrült vagy – adtam vissza a kezébe, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy Harry jegyzetel. Rólam. Rólunk.

- Csak elszánt. És hogy tudd. Gyönyörű vagy! – cirógatta meg gyengéden a kézfejem, zöld íriszei nem engedték el enyéimet.

- Miért fogod mindig a kezem? – kérdeztem hirtelen, Harry először összevonta a szemöldökét, majd amikor leesett neki elengedte. – Nem, mármint nem úgy értettem – csúsztattam vissza ujjaimat az övé közé.

- Olyan pici ujjaid vannak – rántotta meg a vállát, majd apró csókot nyomott tenyeremre.

- Vagy a tieid abnormálisan nagyok – piszkáltam, kuncogása átragadt rám is. Nem szóltunk, élveztük egymás társaságát, figyelmemet azonban azonnal felkeltette az öklén lévő seb.

- Mi történt? – súroltam végig a begyulladt területet, halkan felszisszent, amikor erősebb nyomást mértem rá.

- Semmiség, egy régi seb – hazudott könnyedén.

- Harry ez friss, szinte még vérzik. Mi történt? – suttogtam, tekintetünk összekapcsolódott. Nem engedtem kitérni a témából, túl kíváncsi voltam. Egyszerűen tudnom kellett.