Harmincadik Fejezet

Drágák!:) Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!:) Most kivételesen nem fogok rizsázni, nem húzom tovább a szót, jó olvasást!:)xx

ps: az előző részhez köszönöm a pipákat, és a kommenteket Esztinek, Roxynak, Torinak, Orsinak, Dominikának és Noéminek!:)xx

Feszült csend volt, mindenki próbálta a legkomolyabb arcát vágni, mindhiába. Valaki elbukott a tekintete miatt. Némán emeltem a tétet pár dollárral, míg farkasszemet néztem a szemben ülő Louval, aki szintén rátett még néhány dollárt a nyereményre. Pár srác idegesen dobta be a lapját, míg többen tartották a már megadott összeget. Önelégült mosoly futott végig ajkaimon, amint a srác, aki figyelte az eseményeket szólt, hogy mutassuk fel lapjainkat, a vigyor az arcomon pedig még jobban kiszélesedett látva a felfordított kártyákat.

- Nos emberek, azt hiszem nyertem – dobtam be magabiztosan a kártyáimat, tudtam, hogy a színsort senki sem veri.

- Baszd meg, Styles! – kiáltott Adam, majd dühösen az asztalhoz vágta a lapokat, Matt röhögve verte meg a vállamat.

- Verhetetlen vagy haver! – vigyorgott rám, amikor a második kört is megnyertem. Élveztem a győzelmet, diadalittas arcot vágva néztem a srácokra, mígnem egy hang félbe nem szakította az csendes ünneplést. A pohár megállt a kezemben, amikor realizáltam, hogy az én telefonom csörög, mielőtt azonban felvehettem volna Matt gyorsabb volt, de a hívót még megláttam. Rose.

- Igen, tessék kicsi szívem? – szólt bele nyájas hangon, megforgattam a szemeimet, arcára vigyor ült ki. Aprót hümmögött, játékosan mondott egy-két dolgot, tudtam, hogy csak az időt húzza. Rose velem akart beszélni, én pedig egyre idegesebb lettem, hogy mi a franc lehet. Matt arca hirtelen komorodott el, majd ennyit mondott.

- Nincs itt. Igen, biztos – mormolta idegesen, körbenézett, mintha keresne valakit. – Cseszd meg Rose! Mi történt Lenával? – és eltört a mécses. Dühösen törtem utat Matt felé, egy pillanatra megtántorodott, majd önszántából átnyújtotta felém a telefont.

- Mi van Rose? – kérdeztem kissé sem kedvesen, nem tudtam mire vélni a dolgokat.

- E-eltűnt – nyögte ki, hangja összezavart, mintha sírását próbálná visszafojtani. Motyogott valamit, de nem hallottam a fiúk üvöltözése a háttérben nem hagyta, hogy felfogjam a dolgokat. Éreztem, ahogyan ajkaim megremegnek, a hangzavar idegesített, a részeg srácok hangja nem akart csillapodni.

- Kuss legyen! – kiáltottam el magam, hangomat síri csönd követte, láttam, ahogyan Matt Lounak és Adamnek súg valamit, akik bólintottak, majd elkezdték a srácokat elküldeni a lakásról.

- Honnan veszed? – suttogtam, képtelen voltam hangom erejét befolyásolni, a szavak alig hagyták el a számat.

- Mindjárt ott vagyunk.

- Rose ne merd letenni! – kiáltottam, de mit sem ért, hiszen azon nyomban lecsapta a telefont.

- Minden rendben haver?  - kérdezte Adam, nem válaszoltam, ujjaimmal remegve érintettem meg Lena nevét. Feszülten vártam a csöngéseket, eltelt fél perc, majd egy, de mielőtt a hangrögzítő bekapcsolhatott volna, a telefon jelezte, hogy felvették. Hallottam a háttérben lévő zajokat, a pillantások amik engem értek zavartak. A fürdő felé mentem, nem törődtem Matt kérdéseivel, magamra zártam az ajtót, majd hosszúnak tűnő másodpercek múlva beleszóltam.

- Lena, bébi, jól vagy? – motyogtam reményteljesen, de a levegő a torkomon akadt, amikor a gyengéd hang helyett egy elvékonyított férfihang szólt bele.

- Hello bébi – gúnyolt ki, kezem ökölbe szorult. – Komolyan Styles, ennyire naiv vagy? Figyelmeztettelek, és még így is ennyire hülye vagy? – szemeimet lehunytam, kezem a tarkómra csúszott, éreztem kicsúszni a talajt a lábaim alól.

- Hol van Lena? – dörmögtem erőteljesen a szavakat.

- Harry, Harry – ciccegett. – Eszméletlen a nőd. A sikítása maga a gyönyör, és a teste…

- Hol van? – szakítottam félbe, kiáltásomat egy ütés követte, ami a falban ért célt. Az öklöm sajgott, érdes nevetése töltötte be a néma csendet.

- Naiv vagy Harry – kerülte ki ismét a kérdésemet. – Azt hiszem az a sok üzenet, telefonhívás nem értette meg veled, hogy mik is a szabályok Harry. Nálunk nincs kilépés. Vagy halál, vagy örök hűség. Te az elsőt választottad.

- Hol van Lena? – ismételtem meg meggyötörten, hátammal a falnak támaszkodtam, míg le nem csúsztam azon mentén. – A rohadt életbe is! Könyörgöm, ne érj hozzá – suttogtam, hangom megtört volt, éreztem, ahogy egy kósza könnycsepp marja szemeimet.

- Csak add át magad Harry – röhögött fel. – Gyere el, és őt hazaengedjük. Egy egyszerű csere. Az ő élete a tiédért – éreztem a gúnyt a hangjában, de mielőtt még bármit is mondhatott volna, a vonal megszakadt. A telefont bámultam, hiába próbáltam visszakapcsolni, teljesen lemerült. Remegve engedtem a földre magam mellé, a levegőt kapkodtam, légzésemet nem tudtam szabályozni.

- Haver! Minden rendben lesz – érintette meg a vállamat Matt, észre sem vettem, ahogyan belépett az ajtón. Tombolni akartam, levezetni a dühömet, ordítani, szétverni valamit, bármit, ami enyhíthetné a szorítást a mellkasomban.  Hosszú idők óta először éreztem, ahogyan a sós könnyek felszántják arcomat, amit ujjaimmal dühösen töröltem le. Mérges voltam magamra, nem akartam elhinni, hogy miattam történik mindez. Megállíthattam volna. Magam mellett tarthattam, és megvédhettem volna. Figyelembe vehettem volna az üzeneteket, mielőtt olvasás nélkül töröltem őket. Annyi mindent másképp csinálhattam volna. Még most sem tudtam, hogyan történt, még most sem fogtam fel, mi történt. Csak okoltam magam. Hiszen minden miattam van. Nem gondoltam komolyan, örökre el akartam felejteni életem legrosszabb döntését. Próbálkoztam, és hittem, hogy sikerülni fog.

- Az egész az én hibám – sóhajtottam legyőzötten, tudtam, hogy elvesztettem ezt a játszmát.

- Nem mondom a szokásos szarságokat, amiket ilyenkor szoktak Hazz. Hiszen igen, a te hibád, amit jóvá tudsz tenni. Nem reménytelen a helyzet. Mi itt vagyunk neked, és segítünk, nem kell egyedül csinálnod. Most összeszeded magad, felállsz, és azelőtt abbahagyod az önsajnálatot, mielőtt elkezdenéd. Nem kellenek a szarságaid, értve vagyok? – pofozott meg egy kicsit, majd biztatóan rám mosolygott. – Itt a telefonom, hívd fel. Nyugtasd meg a beteges elmédet, hogy hallod a hangját.

- Elmegyek hozzá. Engem akarnak, nem őt.

- Hülye vagy? Szerinted őt életben hagynák? Ne legyél naiv – sóhajtotta idegesen, az állkapcsom megfeszült.

- Hallani akarom, érezni őt a karjaimban – motyogtam, tudtam mennyire szánalmasan nyálasnak tűntem, nem érdekelt.

- Persze haver – veregette meg a vállamat. – Itt van, hívd fel. Egy próbát megér – nyújtotta felém a mobilját, a kijelzőn Lena száma állt. Némán bólintott jelezve, hogy cselekedjek, megérintettem a hívás gombot, a készüléket a fülemhez emeltem. Éreztem a torkomban a szívem dobogását, amikor a készülék kicsöngött.

- Harry – suttogta, hangja nem volt megtört, csupán erőtlen, fáradt. – Minden rendben, hallod? Nem akarom, hogy hülyeséget csinálj, könyörgöm. Ne gyere ide, csapda – hangja nagyon halk volt, nem akarta, hogy más is meghallja a beszélgetést.

- Hol vagy? Elmegyek érted – vágtam közbe, Matt a kezével mutogatott, hogy nyugodjak le.

- Shh. Minden rendben – ismételte meg magát. – Szeretlek – suttogta.

- Szeretlek – a szívem összeszorult a vallomásokra, megdöbbentett a viselkedése. Mit műveltek vele? Egy mély sóhaj hagyta el ajkaimat, mielőtt egy férfihang közbe nem avatkozott.

- Hallhattad. Holnap reggel felhívlak a részletekért – majd a vonal megszakadt.