Harmincegyedik Fejezet

Drága Olvasóim!:) Meghoztam a következő részt, bár nem haladt előre a történet, de betekintést nyerhetünk Lena szemszögébe, és megismerkedünk egy titokzatos új fiúval!:) Remélem tetszeni fog, a következő résszel pedig megpróbálok sietni, és kicsit felgyorsítani a történéseket!:) Jó olvasást!xx

ps: köszönöm az előző részhez a pipákat, és a kommenteket Liának, Dominikának, Orsinak és Roxynak! Fantasztikusak vagytok!xx

Egy sötét szobában voltam, csak a hold fénye világította meg a helyiséget. Üres volt, mindössze egy szék állt középen, amelyen én ültem. A kezeim megkötözve lógtak a hátam mögött, a lábaim a szék lábához voltak szorítva, számon éreztem a ragasztószalag szörnyű ízét. Párszor pislogtam, a látásom homályos volt, a fejem lüktetett, nem beszélve a torkomról, ami kapart a szárazságtól. Még mindig próbáltam rájönni, hol lehetek, vagy mi történhetett, sikertelenül. A képeket próbáltam összerakni a fejemben, ami beletelt egy kis időbe, de a legfontosabb kérdésekre nem találtam a választ. Ki rabolt el, és mit akar? Csuklómat jobbra-balra mozgattam, hátha enged a kötél, mely a bőrömbe vájt, a szék megnyikordult, ijedten kaptam fejem az ajtó felé. A könnyek ellepték a szemem, ahogy lépteket hallottam, nem sokkal később kinyílt az egyetlen kijárat. Légy erős – suttogtam magamnak, tekintetemet a földre szegeztem, amikor megéreztem a másik ember jelenlétét.

- Nézz rám! – követelte erőszakosan egy ismeretlen hang, kezeivel állam alá nyúlt, kényszerített, hogy nézzek rá, de lehunytam szemeimet. Szorosan szorítottam össze, könnyek gyűltek kék íriszeimbe, amikor egy pofon csattant arcomon. – Makacs kislány! Nyisd ki! – suttogta durván, lehelete megcsapta arcomat, kezeit arcomon át végigvezette melleimen, majd a combomon állapodtak meg. Pislogva nyitottam fel szemeimet, könnyes tekintetem találkozott a férfiéval, aki előttem guggolt. – Milyen ártatlan tekintet – mormolta, ujjával letörölte a kósza könnycseppeket, majd a számra tapasztott szalag széléhez nyúlt. Lassan húzta le, ezzel még több fájdalmadat okozva. Szédülten néztem a férfire, aki egy pohár vizet tartott felém. Mohón kaptam utána, amikor szám széléhez ért, azonban nevetve elhúzta.

- Türelem – nyúlt a hajamba, megmarkolta azt, és helyben tartott. A fejbőröm zsibbadni kezdett, ahogy meghúzta a hajam, a kortyok lecsúsztak torkomon, míg félre nem nyeltem, s köhögve hajtottam le a fejem. Engedett fogásán, rám vigyorgott, majd felállt.

- Mit akarsz tőlem? – mormoltam, a szavak olyan halkan hagyták el számat, hogy szinte én is alig hallottam. A férfi felállt, pár lépéssel hátrébb lépett, míg én tetőtől talpig felmértem. Arcának markáns vonalai voltak, sötét szemei félelmetesen csillogtak, kusza fekete haj „díszítette” feje tetejét, fiatalos szakáll keretezte arcát. Nem lehetett több huszonöt évesnél a srác, aki szemeivel engem vizslatott, és felötlött bennem a kérdés, hogy mit keres itt.

- Én semmit – vonta meg a vállát. – A főnök annál inkább – kacsintott rám. – Zayn vagyok – hajolt le hozzám, így szemtől szembe lehettünk. – Szerettem a barátodat, Harryt, mindig is sokkal tartoztam neki, amiért tartotta értem a hátát – a fülemhez hajolt, leheletétől kirázott a hideg. Olyan csendesen beszélt, mint aki félt, hogy meghallják mások, amit mondani akart. – Egy kamera vesz fel minden egyes pillanatot a sarokban. Csak ne félj, és segíteni fogok neked, rendben? Bízz meg bennem – nézett a szemeimbe, összezavarodtam gyengéd hangjára, majd tekintete ismét megszilárdult. – Szedd össze magad, kislány – szólt ismét durván, összerezzentem, majd zavartan néztem távolodó alakját, mígnem eltűnt a sötétségben. Percekig néma csendbe burkolózott a szoba, próbáltam feldolgozni a körülményeket, agyam folyamatosan a hallottakon kattogott. Ki volt ő? Minden egyes szó, amit kiejtett a száján annyira összezavart, de nem tehettem mást, mint megbízni benne. Nem tudom, hogy mit akart, de szentül hittem szavaiban, miközben naivan reméltem, hogy bármelyik percben eljöhetnek értem, és kiszabadíthatnak. Harry. A név mosolyt csalt ajkaimra. Gondol rám? Feltűnt egyáltalán, hogy eltűntem? Érdeklem annyira, hogy csapot-papot otthagyva utánam jöjjön akár a világ végére is? A telefonom csörgése szakította félbe gondolataimat, hangja átszűrődött a falon keresztül. Az ajtó kivágódott, és egy ismerős alak lépett be rajta, akivel aznap este találkoztam, mielőtt teljesen odaadtam volna magam Harrynek. Rám vigyorgott, tekintetétől megremegtem, zavartan szegeztem le szemeimet a padlóra. Kezeivel rutinosan érintette meg a képernyőt, majd kihangosította a telefont.

- Lena, bébi, jól vagy? – Harry hangján éreztem az aggódást, de nem szólhattam, pár fenyegető nézés elhallgattatott mielőtt bármit akárcsak ki is gondolhattam volna. Észre sem vettem, hogy Zayn is a szobában van, egészen addig, amíg mellém nem állt, s vékony kezeit a vállamra nem tette. Az ismerős férfi elvigyorodott, gúnyosan válaszolt Harry kétségbeesett hangjára.

- Hello bébi – utánozta, beszédére nem figyeltem oda, az én zöldszemű hercegem hangja eltört bennem valamit. Egy kósza könnycsepp hagyta el a szememet, összeszorult a szívem, ahogy folyamatosan hollétem felől érdeklődött. Lehunytam szemeimet, egyszerűen kiabálni akartam, hogy jól vagyok, nincs semmi baj, de nem tudtam. Éreztem, hogy megtört volt, sosem hallottam még úgy könyörögni, ahogy akkor tette. Értem.

- Csak add át magad Harry – röhögött fel a férfi, a mondat felkeltette az érdeklődésemet. – Gyere el, és őt hazaengedjük. Egy egyszerű csere. Az ő élete a tiédért – fejezte be sejtelmesen, de a vonal megszakadt. Mérgesen fújtatott, felém fordult, dühösen közeledett felém.

- Hé, nyugi! – állította meg Zayn. Egy pillanatra felemelte a kezét a vállamról, távolságot akart tartani köztem és a férfi között, majd visszaejtette őket.

- Meglátjuk a szerelmed mennyire is szeret téged – mosolygott gúnyosan. – De megígérem, ha bárkinek egy szót is szólt, kinyírom mindkettőtöket – fenyegetett meg. Harry nem lehet olyan hülye, hogy beveszi ezt az egészet. Hogyha feladja magát, engem kiengednek?! Ez hülyeség. – Még mindig ugyanolyan szép vagy, mint mikor legutóbb láttalak – simított végig az arcomon, elfintorodtam az érintésére, akaratlanul jutott eszembe Harry puha, hosszú ujjai. – Hogy hagyhatott téged egyedül mászkálni az utcán? Olyan felelőtlen féreg.

- Miért? – suttogtam az első kérdést, ami eszembe jutott. Egy újfajta bátorság lépett fel bennem, merészen néztem szemeibe, melyek feketén csillogtak.

- Mit miért, drágám? – éreztem, ahogy Zayn megfeszül mellettem, amikor a férfi lehajolt hozzám, hogy szemmagasságba kerüljünk. Zayn titokzatosság felkeltette bennem az érdeklődést. Nem tartozott ide, ez tisztán látszott. De akkor ki ő?

- Miért én? Mit akarsz Harrytől? Mit ártott neked? – kérdeztem rekedten, hangom erőtlenül csengett, éreztem, ahogy a fáradság egyre inkább úrrá lesz rajtam.

- Túl sok a kérdés – szakított félbe, miközben színpadiasan felsóhajtott. – Le… – mielőtt folytathatta volna, a telefonom ismét csörögni kezdett.

- Könyörgöm, hadd beszéljek vele! – néztem az éjfekete íriszekbe. Egy újabb könnycsepp hagyta el szemeimet, tekintete egy pillanatra megkeményedett.

- Ez egy jó ötlet – kezdett bele Zayn. – Harry egyetlen gyenge pontja ő – mormolta ràm mutatva, várt egy pillanatig, míg a főnök végig nem gondolta, majd felém nyújtotta a telefont. Zayn eloldozta kezeimet, s én mohón kaptam a készülék után. Zayn beszélgetésbe elegyedett a férfival, míg én kihasználtam a figyelmetlenségüket.

- Harry – ejtettem ki gyengéden a nevét. – Minden rendben, hallod? Nem akarom, hogy hülyeséget csinálj, könyörgöm. Ne gyere ide, csapda – suttogtam, féltem, hogy bárki meghallja a beszélgetést. Hirtelen minden szempár felém kapta a tekintetét, figyelmüket rám szentelték, beszélgetésük elhalt.

- Ha bármit kiejtesz a szádon, itt és most öllek meg – mormolta durván a férfi, kezével a nyakamhoz nyúlt, nem is figyeltem, mit mond Harry, egy pillanatra megrémültem.

- Shh. Minden rendben – hallgattattam el zöld szemű szerelmemet, elképzeltem lehunyt szemeit, hosszú pilláit, melyeket annyira szerettem. Ahogy egyik kezét ökölbe szorítja, míg másik kezével a hajába túr, amit mindig is tett idegességében. A feszültség kézzel fogható volt közöttünk, a csend megölt.

- Szeretlek – suttogtam végül, hallottam, ahogy mély levegőt vesz, a szívem összeszorult, ahogyan megismételte szavaimat. Olyan fájdalmasan, olyan reménytelenül.

- Hallhattad – kapta ki a kezemből a telefont a férfi, majd elfordult tőlem. – Holnap reggel felhívlak a részletekért – majd bontotta a vonalat. Egy utolsó pillantást intézett felém, mielőtt elhagyta a szobát. Zayn felém hajolt, miután a kamerába nézett, majd a fülembe suttogott.

- Segíteni fogok – mindössze ennyit mondott, mielőtt itt hagyott magamban, a gondolataimmal összezárva.