2014. 06. 18.

Huszonnyolcadik Fejezet

Drága Olvasóim!:) Nos, hoztam egy kis meglepetés részt, ugyanis ma volt időm írni. Remélem tetszeni fog, jó olvasást!:)

ps: köszönöm a +2 rendszeres olvasót, az előző fejezethez a pipákat, és a kommenteket Roxynak, Orsinak, és egy kedves névtelen olvasómnak! Fantasztikusak vagytok!:)xx


Az ajtó becsukódott mögöttem, s én Matt ideges arcával találtam szemben magam.
- Ne aggódj már! – suttogtam, bár féltem, hogy hangom kihallatszik.
- Viccelsz? Harry kinyír, ha rájön, hogy azonnal hozzád rohantam, amint lekoptattam Őt – mondta kétségbeesetten, szemeiben láttam azt az idegességet, amit a helyzet okozott.
- Akkor maradj itt – vontam meg a vállam, szúrós pillantásokkal illetett. – Mi az?
- Miért engedted be? – rivallt rám, mutatóujjamat a számra tettem jelezve, hogy csendesebben. – Tudtad, hogy itt vagyok. Miért kellett?
- Matt, csak nem félsz? – incselkedtem, majd kissé komolyabban folytattam. – Eljött hozzám. Tudod, milyen természete van, muszáj volt megtennem, hiszen elveszítettem volna. Szeretem, nem mondhattam nemet. Összetört volna, ha elküldöm, nagyon is jól tudod.
- Jó rendben, megértem – sóhajtotta. – De valamit csinálj. Nem fogok itt maradni a végtelenségig! – figyelmeztetett, bólintottam, majd lehúztam a wc-t, hogy állításom igazzá váljon Harry számára. Matt értetlenül vonta össze a szemöldökét, mire megvontam a vállam. – Ha köhögök, te nagyon halkan lelépsz. Oké? – mormoltam el, bólintott, bár még egyikünk sem tudta, mit akarok. Óvatosan nyitottam ki az ajtót, Harry minden mozdulatomat követte, élveztem a figyelmet, amit felém fordított. Rámosolyogtam, s ő visszamosolygott, miközben felállt. Kezét felém nyújtotta, közelebb hívott magához, én pedig boldogan fogadtam gesztusát. Karjai körém fonódtak, fejét a nyakam hajlatába dörgölte, ujjaimmal beletúrtam göndör fürtjeibe, halk köhögés hagyta el a számat, mielőtt mélyen beszívtam illatát. Az ajtó csendesen kinyílt, Harry válla fölött átnézve láttam, amint Matt felmutatja hüvelykujját, majd elvigyorodik, és kisétál az ajtón. Nem tudtam nem mosolyogni, arcomat a szeretett fiú mellkasába fúrtam. Hangos sóhaj hagyta el a számat, amikor Harry kissé eltolt magától, zöld íriszei nem engedték el az én kékjeimet.
- Annyira nagyon sajnálom Lena. Csak arra kérlek, legyél velem türelmesebb. Szeretném, ha elmondanád, mitől lehetnék jobb, mivel érhetném el azt, hogy ami kettőnk között van, az életreszóló legyen. Hogy ne szakítson minket semmi szét, hogy örökké együtt legyünk. Annyira próbálok helyesen cselekedni, de olyan nehéz. Tudom, hogy igazad volt reggel, de ez fáj a legjobban. Én nem akarom ezt. Azt szeretném, ha minden gond nélkül együtt lehetnénk – suttogta rekedten, kezem alatt éreztem szívének heves dobbanásait.
- Tudom Harry, ne aggódj – fogtam meg az arcát. – Hülyeségeket beszéltem, nem akartalak felzaklatni. Szükségem van rád, hiszen mellettem állsz bármikor, és én is ezt fogom tenni. Nem fogok ellenkezni, hiszen a te életed, te fogod eldönteni, szerinted mi a helyes – mosolyodtam el, majd folytattam. – De ha van jövőnk, akkor bíznod kell bennem, és az ítéleteimben. Tudod, hogy sosem hagynám, hogy börtönbe kerülj. Megígértem, és minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy ez az egész helyzet megoldódjon – mosolyodtam el, Harry kezeim után nyúlt, s ujjainkat összefonva engedte le kettőnk közé. Lábujjhegyre álltam, lágy csókot nyomtam arcára.
- Olyan idegesítő vagy néha – mormoltam. – Hamar felkapod a vizet, és pár pillanat alatt össze lehet veled veszni, de ugyanannyi idő kibékülni is – magyaráztam. – Azt hiszem túl hamar bocsátok meg neked – fejeztem be, nevetés hagyta el ajkaimat, amely elfúlt, amikor Harry száját az enyémre nyomta.
- Mert roppant nagy a szíved bébi – suttogta ajkaimra, észre sem vettem, hogy hátrálunk, amíg hátam a falnak nem ütközött. Ujjaimat elengedte, hatalmas kezei a hátsó combomba markoltak, majd egy pillanat alatt emelt fel, közé és a fal közé szorultam. Hátam a falnak ütődött, felnyögtem, amikor Harry ezzel párhuzamosan csípőjét enyémnek nyomta.
- Mocskosul akarlak – nyögte, kéjjel teli szemei az enyémbe néztek, a lélegzetem elakadt, amikor ismét nekem dörzsölte ágyékát. A hajába túrtam, ajkait közelebb sürgettem az enyémhez, egyik kezével a pólóm alá nyúlt, tenyerét a mellemre helyezte, elmosolyodott, amikor levegőért kaptam, ujjai lejjebb mozdultak. Lágy köröket rajzolt hasamra, majd a farmerem gombjával bajlódott. Az anyag engedelmeskedett neki, s amint kettévált, hosszú ujjait becsúsztatta nadrágomba. Felnyögtem, amikor fehérneműn keresztül megérintett, mocskos szavai, melyeket a fülembe súgott teljesen felizgatott. Másik kezével a fal mellett támaszkodott, mellkasa összeért az enyémmel, de egy pillanat alatt dőlt össze minden.
- Hahó! Van itthon valaki? – kiabált Rose az ajtó mögött, Harry a számra tette ujját jelezve, hogy maradjak csendben, mindhiába. – Lena El azt mondta, hogy itthon vagy – megráztam a fejem, Harry pedig sóhajtva engedett el. Utoljára megcsókolt, s fenekemre rácsapva bátorított, hogy induljak el. Elvigyorodott, amikor léptem megingott, tudta, hogy ő ennek az oka.
- Megyek már! – kiabáltam, amikor ismét kopogtak az ajtón. Hangom megremegett, ujjaimmal próbáltam megigazítani külsőmet, bár a zilált hajammal, és a kipirult arcommal nem tudtam mit kezdeni.
- Már megint elhagytam a kulcsaimat – panaszkodott azonnal Rose, rám sem nézve viharzott a szobába, de megtorpant, amikor meglátta Harryt. – Öhm, megzavartam valamit? – nézett rám vigyorogva, azonnal hevesen kezdtem rázni a fejem.
- Épp egy békülés közepén voltunk – mondta nevetve Harry, szemei még mindig csillogtak. – Ha érted mire gondolok – kacsintott rám, majd felém lépett, azonban én eltoltam magamtól. – Majd találkozunk csajok – vigyorgott, csókot lopva tőlem ment el végül. Zavartan néztem le a földre, az ajtózár kattant, Rose pedig halkan felnevetett.
- Ezt nem hiszem el – suttogta leginkább magának. – Kiderül, hogy Lena Becker nem is olyan jókislány, mint amilyennek kinéz? Szivi, ez ledöbbentett – röhögött fel.
- Hagyj már, Rose – nevettem fel én is kínosan megrázva a fejem.
- Jajj Cuki. Azt hiszem ideje egy csajos estét tartani – mosolygott rám, kezeit vállamra tette, kényszerített, hogy nézzek rá.
- Felőlem – rántottam meg a vállam.
- Ez az! Tudtam, hogy benne vagy – kiáltott fel boldogan, majd folytatta. – Írok Elnek, hogy halasszon el minden programot. Bulizunk! – sóhajtott fel megkönnyebbülten, mintha ezer éve nem tettünk volna ilyet. Hangjában egyfajta hiányérzet volt, és pontosan tudtam, hogy miért. A tanulás, az egyetem, a barátok mellett nem maradt időnk egymásra. Nekem is hiányzott már egy olyan este, ahol csak mi hárman lehettünk. Ahol megvitathattuk a dolgainkat, bajainkat, kipanaszkodhattuk magunkat, végre normálisan beszélgethettünk mindenről. Még mindig mosolyogva néztem, ahogyan Rose sürgött-forgott, elnevettem magam intézkedését látva, míg az ágyamon heverő telefon fel nem csendült. Rutinos mozdulatokkal nyitottam meg az üzenetet, elmosolyodtam, amikor a feladó neve felvillant.

„Azt hiszem van egy befejezetlen ügyünk. Éjjel csak a tiéd vagyok. Várlak. ;) H.xx”


Több dolog is megfogalmazódott bennem, s egy részem vágyott rá, hogy vele legyek, de nem okozhattam csalódást a lányoknak. Mindhármunknak szüksége volt erre. Megválaszolatlanul hagytam az üzenetet, szerettem volna, ha Harry vár rám. Elképzeltem dühös arcát, amiért keresztbehúztam számításait, hiszen tudtam, mit akart, de azt is nagyon jól tudtam, hogy ezért nem fog megharagudni. Tudtam, hogy most az én kezemben van az irányítás, ő pedig tehetetlen maradt. Ideje volt, hogy egy kicsit ő is szenvedjen.

8 megjegyzés:

  1. Istenem, nagyon csodálatos rész lett! Annyira tetszett, kíváncsi vagyok hogy alakulnak majd a következő részek!
    Puszikák. ❤

    VálaszTörlés
  2. Csatlakozok az előttem szólóhoz :) Nekem is eszméletlenül tetszett és éget a kíváncsiság, hogy mi fog ebből kisülni. Imádom!! :) <3

    VálaszTörlés
  3. Uhhh kíváncsi leszek mi fog kijönni belőle.:DD siess.*--* egyébként fantasztikus rész lett.:)

    VálaszTörlés