2014. 07. 22.

Epilógus

Drága Olvasóim!:) Elérkezett ez a nap is, amikor felkerül az epilógus. Este hozom az írói utószót, amiben kicsit többet fogok rizsázni!:)xx Jó olvasást, remélem tetszeni fog! Nagyon szerettem írni ezt a részt, talán ez lopta be magát legjobban a szívembe. Ez több mint kétszer annyi lett, mint a normális részek, próbáltam minden lényegeset beleírni, amit szerettem volna. Még egyszer jó olvasást, este még találkozunk!:)xx

ps: az előző részhez köszönöm a pipákat, a kommenteket Zsófinak, Dominak, Jázminnak, Orsinak, Mirinek, Annának, Kingának. A +2 rendszeres olvasóot a blognak, és a díjat Naomi S.-nek!:)xx

A dalrészlet Harry Styles-Don't let me go című számából származik!
3 évvel később
Farkasszemet néztem a tükörben lévő lánnyal, aki oly’ ismeretlen volt számomra. Három év telt el azóta, immáron végzősként tengettem a napjaimat az egyetemen. Mondanám, hogy rengeteg dolog történt az elmúlt időszakban, de hazudnék. Igaz, hogy El és Rose rengeteget segített, hogy túlvészeljem az egészet, de a kínzó fájdalomtól, amit legbelül éreztem nem tudtak még ők sem megszabadítani. A tátongó űr mindig ott maradt bennem, pedig az utóbbi időszakban mindent megtettem, hogy túllépjek rajta. Lehetetlen volt. Elfelejteni mindazt, amin keresztülmentünk, a szerelmet, amit iránta érzek mai napig, de valószínűleg ő már régen kivert a fejéből. Hiszen nem keresett, nem fogadta a hívásaimat, betartotta szavát. Ma volt az első este, hogy Matt rá tudott venni, menjek el vele iszogatni. Semmi nagy felhajtás, csak mi ketten egy hangulatos bárban, megünnepelve az első félév végét. Február vége volt, akaratlanul jutott eszembe a hónapról Harry. Próbáltam más irányba terelni a gondolataimat, ujjaimmal idegesen szántottam végig hajamon. A bőrkabátot megigazítottam magamon, majd lekapcsolva a lámpát becsuktam az ajtót. Összerezzentem, amikor egy kéz ért a vállamhoz, riadtan kaptam a tulajdonosára a tekintetem, halványan elmosolyodtam, ahogyan rám vigyorgott.
- Még mindig nehéz megszokni – simított végig hajamon, zavartan kaptam a pillantásom a föld felé. – Mehetünk? – köszörülte meg a torkát, bólintottam, hang nem jött ki ajkaimon. – Tudod….  – kezdett bele, az ajtót megtartotta nekem, míg kiléptünk a hűvös éjszakába. – Örülök, hogy eljöttél. Tetszeni fog, ígérem. Nem fogod megbánni – kacsintott rám, ajkaira egy mindenttudó mosoly ült ki. Értetlenül vontam össze a szemöldököm, vártam a magyarázatot fel nem tett kérdésemre, mindhiába. Némán lépkedtünk egyre beljebb a városba, a néma csend nem volt kínos, mindinkább nyugodt, pihentető. Az utóbbi időszakban nem voltam beszédes. Miután túlléptem a miért korszakomon, a zokogások száma elhalt, és maradt a csendes, mindenbe beletörődő lányé. És ezt pontosan tudta Matt is, hiszen ő volt az, aki minden nehéz percemben ott volt, még ha segíteni nem is tudott, a jelenléte minden kimondatlan szót kárpótolt. A karjába karoltam, amikor egy sikátorhoz értünk, hangos szavakra lettem figyelmes. A téglafalak ijesztően magasodtak felénk, rémület lett úrrá rajtam, hevesen verő szívemet nem tudtam megállítani.
- Csak tessék – nyitott ki előttem hirtelen egy ajtót, és a bentről kiszűrődő fényekből, hangokból ítélve megérkeztünk. Halkan megköszöntem, amint beléptem, megvártam, míg ő is utolér. A hely zsúfolásig tele volt, de nem volt a szokásos cigarettafüst a levegőben, mint a legtöbb ehhez hasonló helyen. Takaros volt, már-már barátságosnak mondható a vajszínű falakkal, és a színpaddal a terem másik végében. Matt egy pulthoz vezetett, a hangszórókból lágy zene szólt, az asztaloknál rengetegen ültek, mégis sokan álltak a falak mellett közvetlen.
- Két pohár whisky-t kérünk – nézett a pultos nőre, elmosolyodott, ami miatt a lány zavartan kapta el a pillantását. Felém nézett, szemében irigységet láttam, megráztam a fejem jelezve, nem tartozom hozzá.
- Bejössz neki – vigyorodtam el, Matt megvonta a vállát. – Gyönyörű lány – suttogtam a fülébe. Tipikusan azon nők körét erősítette, akiket szőke hajjal, és kék szemekkel áldotta meg az ég. Természetes szépség volt, nem viselt sminket, nem rakta ki a melleit, nem viselkedett feltűnően. Kedves volt, zavart, amikor rajtakapott egy-két férfit, amint tetőtől talpig végigméri őt.
- Tessék – tolta elénk a poharat, mindketten megköszöntük, majd lehúztuk.
- Élőzene lesz? – kérdeztem Matt-et, kezeimmel a színpad felé intettem. Száját szólásra nyitotta, azonban valaki más válaszolt nem messze tőlünk. A lányra kaptam tekintetem, aki mosolygott.
- Igen. Minden nap van valaki, bár szerdánként, péntekenként, szombatonként és vasárnaponként állandó fellépőnk van. A srác, aki fel szokott lépni, vonzza a tömeget, főként a lányokat. Szívdöglesztő – pirult el, zavartan vontam össze a szemöldököm. – Csak sajnos sorban utasítja vissza a lányokat – halkult el, halványan elmosolyodott. – Egy lányhoz szokta írni a dalait, akivel pár éve nem beszél – a szívem megdobbant, Matt megköszörülte a torkát, rosszállóan csóválta a fejét a lánynak, aki azonnal elhallgatott.
- Hogy hívják? – kérdeztem figyelmen kívül hagyva Matt könyörgő tekintetét, és várakozóan a lányra néztem. Íriszei a mellettem ülő fiúra estek, majd rám. – Kérlek – könyörögtem.
- Harry. Harry Styles – a névre a pulzusom megemelkedett, hevesen verő szívemet nem tudtam megnyugtatni. A világ megszűnt létezni, az emlékek könnyet csaltak a szemembe. A tény, hogy mindvégig itt volt, és még csak nem is keresett elviselhetetlenné vált, a kínzó fájdalomtól nem tudtam megszabadulni. Nem fogok sírni – motyogtam magamnak, arcomat tenyerembe temettem. Hallottam a körülöttem lévő hangokat, érzékeltem a külvilágot, mégis úgy éreztem magam, mintha el lennék szigetelve.
- Te ezt mindvégig tudtad? – kérdeztem csalódottan, ismét egy kósza könnycsepp buggyant ki szemeimből, amit dühösen töröltem le kézfejemmel.
- Sajnálom – motyogta Matt, kezét hátamra simította, de én leráztam magamról.
- Ez volt mindvégig a terved? – csattantam fel dühösen, majd a fények hirtelen lekapcsolódtak, és akkordok csendültek fel. Szám elé kaptam a kezemet, amikor pillantásom rá esett. Kezében a gitárral ült le a székre, szemeivel végigpásztázta a közönséget, mielőtt elmosolyodott. Halkan köszöntötte a vendégeket, rekedt hangja betöltötte a helyiséget, nekem pedig egyre inkább elszorult a torkom.
- Érezzétek jól magatokat – konferálta fel magát, a közönség tapsolt, majd tekintetét a gitárra szegezte. A húrok megpendültek, a gyengéd hangok kellemesen lopóztak be mindenki fülébe, majd elkezdett énekelni. A rekedt, mély hang miatt a szívem kihagyott egy ütemet, értelmetlen dolgok szaladtak ki a számon. Menekülni próbáltam, elfutni addig, amíg nem késő, mégsem tudtam. Teljesen elvesztem az érzésekben.

- És szóljon az utolsó szám – nézett hirtelen körbe, arcommal próbáltam elfordulni, de késő volg. Íriszeivel rám pillantott, a szája résnyire elnyílt, majd halvány mosoly futott végig ajkain. – Ez a dal neked szól – mondta be a mikrofonba, zavartan összevontam a szemöldököm, a lányok egymást közt sutyorogva próbálták kitalálni, mégis kinek mondhatta. Matt kezével megbökött, elvigyorodott, amint meghallottam a dal első versszakát, a hideg végigfutott bőrömön, mégis melegség áradt szét testemben.

„Now you were standing there right in front of me
I hold on scared and harder to breath

All of a sudden these lights are blinding me
I never noticed how bright they would be”


Egyenesen a szemembe nézett, és én képtelen voltam elnézni. Elvesztem az íriszeibe, melyekkel engem vizslatott, az intenzív tekintete maradásra bírt, bármennyire is szabadulni akartam. Felhalmozódott bennem az összes megválaszolatlan kérdés, az érzések, a kételyek, melyek közt anno hagyott. Zavaros volt minden, könnycseppek hagyták el szememet, a szívem ritmusa túl gyors volt, úgy éreztem bármelyik pillanatban elájulhatok. A levegőt egyre nehézkesebben kapkodtam, a pulzusom a torkomban vert.

„Don't let me
Don't let me

Don't let me go
'Cause I'm tired of being alone

Don't let me
Don't let me go

'Cause I'm tired of feeling alone”


A hangok elhagyták ajkait, és én nem bírtam tovább maradni. Felpattantam a helyemről, a táskámat, kabátomat magamhoz kaptam, és próbáltam elindulni.
- Könyörgöm, ne menj el! – suttogta Matt, kezével szorosan tartotta csuklómat. Mély levegőt vettem, ajkaimat összeszorítottam, kezemet kirántottam övéből. – Nem mehetsz el! – mondta kétségbeesetten, Harry hangja megremegett, rá emeltem tekintetem, szemeivel marasztalásra bírt, de nem tehettem. A szívem kézzel lábbal kapaszkodott, azonban most az eszem győzött. – Nem vagy nélküle boldog!
- Eressz el! – próbáltam ismét elrántani a kezem, mindhiába. – Könyörgöm neked! – suttogtam kétségbeesetten, a könnyek megállás nélkül folytak végig arcomon, halkan szipogtam. Halványan bólintott, én pedig azonnal futásnak eredtem. A zene a háttérben elhalt, nem törődtem az emberekkel, akiket kissé meglöktem a sietségben. Csak minél hamarabb ki akartam jutni erről az átkozott helyről. A nehéz vasajtót kicsaptam, éreztem, ahogyan a lábaim elgyengülnek, a falnak estem, majd lecsúsztam a földre annak mentén. Körmeimmel kapaszkodtam a téglákba, mintha csak megszabadíthatnának ettől az érzéstől. A szívem egyre hevesebben vert, felordítottam a fájdalomtól, melyet legbelül éreztem, nem érdekelt, hogy ki hallhat meg.
- Kicsim – hallottam meg mögülem a hangot, a düh elborította testemet a becézésre. Összeszedve minden erőmet rohantam neki, zokogtam, miközben ökölbe szorított kézzel ütöttem a mellkasát.
- Ne szólíts így! Nem akarlak látni! Gyűlöllek! Nézd meg mit tettél velem! – kiabáltam, hangom megremegett. Egy ideig tűrte a szidásokat, melyekkel illettem, majd megelégelve magához rántott, ujjait erőszakosan fűzte össze ujjaimmal. Ajkait sürgetően nyomta az enyémekre, én hülye pedig azonnal válaszoltam csókjára. Nem tudtam, mi ütött belém, de a szívem átvette az irányítást felettem. Annyira kétségbeesetten csókolt, olyan régóta vártam már erre a pillanatra, képtelen voltam leállítani magam. Szuszogva húzódott el, homlokát az enyémnek döntötte, míg ujjaim felcsúsztak hajába.
- Mindvégig itt voltál? – kérdeztem erőtlenül, ha karjaival nem ölelt, valószínűleg összeestem volna.  – Miért nem kerestél? Már nem szeretsz? – kérdéseim zavartak voltak, összeráncolta a homlokát.
- Úgy nézek ki, mint aki nem szeret téged? – kérdezett vissza gyengéden, majd elmosolyodott. – Felmegyünk a lakásomra? – hang nem jött ki ajkaimon, mindössze egy bólintásra telt tőlem. Gondolkodás nélkül fogtam meg kezét, amikor hátrébb lépve felém nyújtotta, táskámat a vállamon megigazítottam, és követtem lépteit. Nem szóltunk egymáshoz, én pedig helytelennek éreztem, hogy rögtön a nyakába boruljak, mégsem tudtam parancsolni magamnak. Mintha az egész lénye vonzott volna, és bármennyire is haragudtam rá, legbelül az életemnél is jobban szerettem, és szükségem volt rá. Pár perc telt el csöndesen, mielőtt egy lakóházhoz érkeztünk. A kulcsokkal babrált, míg én zavartan pillantgattam a magas épületre, majd beléptem, amikor Harry kinyitotta nekem az ajtót. A második emeletre vezetett, minden mozdulatát figyeltem, nem győztem betelni a látványával. Semmit sem változott, az öltözködését ugyanaz jellemezte, mint évekkel ezelőtt. A kendő ott volt feje tetején, szabályozva egy kissé kusza fürtjeit. A fekete nadrág, az ing, amit viselt ismerős volt, mindössze talán az arca lett markánsabb, és az izmai lettek nagyobbak. A zár kattant az ajtóban, ami előtt megálltunk. Betessékelt a lakásba, ami tipikusan az a fajta legénylakás volt, amiben a fiúk éltek. A ruhák szanaszét voltak pakolva, az asztal tele volt koszos poharakkal, üres üvegekkel. A falak vajszínűek voltak, a bútorok takarosan voltak elrendezve, hasonlított a legtöbb hotelszobára, amiket eddig láttam.
- Elnézést a rendetlenségért. Nem tudtam, hogy jössz – túrt bele idegesen a hajába, megráztam a fejemet jelezve, nincs semmi gond.
- Akkor nem te tervezted így? – kérdeztem rekedten, kissé megköszörültem a torkomat, vártam a válaszát.
- Nem, nem én – rázta meg a fejét hevesen, majd egyszerre mormoltuk el Matt nevét.
- Nem akartalak felzaklatni. É-én csak nem hagyhattalak elmenni. Olyan régóta próbáltalak megkeresni, de sosem mertem a közeledbe menni, mert tudtam, hogy haragszol rám. Távolról figyeltelek, tudnom kellett, hogy jól vagy. Össze voltam zavarodva – vallotta be őszintén. Lesegítette rólam a kabátot, a cipőmet lehúztam magamról, majd egymás mellé tettem őket. Tekintetével engem nézett, egy pillanatra sem fordult el, miközben ő is lerúgta magáról tornacipőit, kezeit zsebébe süllyesztette. Zavaró volt a csend körülöttünk, annyi idő után egy kérdést sem tudtam feltenni, ami a szívemet nyomta az első naptól kezdve.
- Leülünk? – intett a kanapé felé, bólintottam, és kényelmetlenül foglaltam helyet az idegen helyen. Csak néztük egymást, és nem tudtunk szólni. Nem tudtam elmondani, hogy mennyire jó újra látni, hogy mennyire hiányzott, és hogy mennyire szeretem.
- Kérdezz! – csendült fel hirtelen a hangja. – Látom rajtad, hogy vacillálsz. Kérdezz! Bármire válaszolok – utasított gyengéden.
- Miért nem akartad, hogy megvárjalak?
- Mert szerettelek annyira, hogy azt akartam, boldog légy – sóhajtotta, én pedig bizonytalanul bólintottam.
- Meddig voltál bent? Mi történt az elmúlt három évben? – tettem fel a következő kérdés.
- Kilenc hónap volt végül. Matt vett egy lakást, amikor visszajöttem, miután kiköltözött a koliból. Nála laktam egy ideig, majd munkát kerestem. Ebben a közeli bárban fellépőket kerestek, és mondtam neked egyszer, hogy szeretném hobbiból űzni. Így ott kezdtem el dolgozni, és az egyszeri alkalmakból rendszeres lett. Nem fogok belőle milliomos lenni, de jól fizetnek – vonta meg a vállát, és halvány mosoly futott végig ajkain. – Nem volt olyan nap, hogy ne gondoljak rád – fakadt ki. Közelebb ült hozzám, kezeimet kezei közé fogta, majd ajkaihoz emelte, és lágy csókot nyomott rájuk. – Én lennék a világ legboldogabb embere, ha megbocsátanál. Esküszöm, hogy jobbá váltam. Nincsenek balhék, verekedések, múltból feltűnő emberek. Teljes szívemből szeretlek, és mindent megtettem, hogy megjavuljak – szemei könyörögve néztek rám, hangja néha-néha megremegett. Nem adhatod be ilyen könnyen a derekad – figyelmeztettem önmagam, de egyre nehezebben ment. Legszívesebben a nyakába borultam volna, hogy ne vesztegessünk el egy percet sem.
- Megkerestél volna? – kérdeztem elhaló hangon.
- Miért foglalkozunk a mi lett volna, ha kérdésekkel? – kérdezett vissza, és én tudtam a választ. Nem. Elfordultam tőle, kezeimet elhúztam övéiből, készültem távozni.
- Ne menj el – nyúlt utánam.
- Komolyan hagytad volna, hogy szenvedjek? – csattantam fel.
- Nem! – vágott vissza durván, majd lehalkította hangját. – Persze, hogy nem. De akárhányszor megláttalak kilépni az egyetemről boldog voltál. Mosolyogtál, és nevettél. Nem akartam felkavarni az életed ismét.
- Rohadtul nem voltam boldog – suttogtam. – Próbáltam az lenni, de nem ment. Hát nem érted? Te vagy az életem. A részem vagy. Nélküled úgy érzem, hogy nehezebb levegőt vennem, élnem, léteznem. Mintha csak egy test lennék, lélek nélkül, szív nélkül – motyogtam, majd a padlóra pillantottam.
- Kibaszottul szeretlek! – mondta gyengéden, ujjainkat összefűzte, közelebb lépett hozzám, mellkasunk összeért. Felnéztem rá, ő pedig le rám. – Gyönyörűen áll ez a haj. Mikor vágattad le? – csavart fel egy tincset, összezavart az ide nem illő kérdése.
- Pár hete – mormoltam, lehelete megcsapta arcomat, ahogy egy sóhaj szökött ki ajkain.
- Megpróbálhatjuk újra? – kérdezte ismét témát váltva, a feszültség kissé feloldódott, de még mindig ott volt a levegőben.
- Annyi mindenről kell beszélnünk – sóhajtottam fáradtan, ő pedig bólintott.
- Aludj velem ma este – kért halkan, próbáltam nemet inteni.
- Három év telt el Harry. Nem kezdhetjük ugyanonnan, ahol abbahagytuk – ráztam meg a fejem.
- Tudom, tudom. De nem viselkedhetünk idegenekként sem – vigyorgott, melynek hatására előbukkantak gödröcskéi.
- Miért nem? – kérdeztem, mosolyomat próbáltam leplezni.
- Azért, mert szeretlek, és mert három évvel ezelőtt már mindent megtettünk, amit egy kapcsolatban meglehet – suttogta a fülembe, melybe azután beleharapott. – Az évek csak számok. Ez csak egy kis szünet volt, amíg mindketten felnőttünk, és felkészültünk, hogy a kapcsolatunkat egy új szintre emeljük. És mert mindketten tudjuk kicsim, hogy te is mennyire szeretsz engem, és beadod a derekadat – fejezte be végül. – Fáradt vagyok, évek óta nem aludtam normálisan, mert éreztem a hiányodat, nem volt, akit átkaroljak, és magamhoz öleljek. Könyörgöm, ha kell térden állva is, csak aludj velem.
- Megígéred, hogy soha többé nem hagysz el újra? – sóhajtottam, ajkaimra gyengéd csókot nyomott, mielőtt bólintott.
- Megígérem, hogy soha többé nem hagylak el – ismételte meg a szavaimat, majd szánk találkozott, nyelvét végigfuttatta alsó ajkamon engedélyt kérve elmélyíteni a csókot. Nyelvünk forró táncot járt, egyik kezét felcsúsztatta tarkómhoz, míg másikat a pólóm alá simította.
- Nem, nem – húzódtam el tőle, a vigyort, ami kiült ajkaimra nem tudtam leplezni. – Csak alszunk – emlékeztettem, felnevettem, amikor hitetlenül megrázta a fejét.
- Három évig vártam rád, és így itt hagynál?
- Nem feküdhetünk le rögtön Harry – csattantam rá kissé mérgesen. – Türelem – túrtam bele göndör hajába, lehunyta szemeit. – Még mindig haragszom rád, és sajnos nehéz lesz kiengesztelned.
- Bármit megteszek, amit kérsz – válaszolta alázatosan, elmosolyodtam.
- Késő van. Aludjunk, és reggel beszélünk, rendben? – megadva magát bólintott, és az egyik zárt ajtóhoz vezetett, melyet kitárt előttem. Nem különösebben érdekelt, hogy nem kapcsolta fel a lámpát, a hold fénye adott annyi világosságot, hogy lássuk egymást. Egy pillanatra eltűnt mellőlem, amikor a szekrényhez lépett, egy pólót húzott elő és világossá vált számomra, hogy mit akar. Közelebb lépett hozzám, kezét a pólóm aljába akasztotta, mindvégig a szemembe nézett, miközben gyengéden húzta le rólam. A melltartó csatjához nyúlt, kikapcsolta, az anyag lehullott karjaimon, a hideg levegő hirtelen megcsapott.
- Emeld fel a kezed – mondta pajkosan, teljesítettem kérését, és vártam, hogy áthúzza rajta az anyagot, melyet átjárt Harry tipikus illata. Kezét ezután nadrágomba akasztotta, egyszerű mozdulatokkal húzta le rólam, ezzel átöltöztetve a kényelmetlen ruhadarabokból. – Nadrágot kérsz? – kérdezte, megráztam fejem, arcomra lágy csókot nyomott. Követett engem, lábáról lerángatta a szűk farmert, majd a pólót egy pillanat alatt húzta át fején. A kezét nyújtotta felém, az ágyhoz vezetett, melybe mindketten bebújtunk. Hátam mellkasának ütközött, lábaink összegubancolódtak, ujjainkat hasamon összefűzte, arcát nyakamba temette.
- El sem hiszem, hogy ennyire könnyűvérű vagyok – sóhajtottam, Harry halkan felkuncogott.
- Kicsim, nem vagy könnyűvérű. Ismerjük egymást legalább hat éve, és mostantól örökké együtt leszünk – motyogta, én pedig elmosolyodtam. Több mint hat éve soha az életben nem gondoltam volna, hogy ennyi idő után itt fogunk tartani. A legvadabb álmaimban sem képzelhettem volna ennél szebb pillanatot. Aztán eszembe jutott, mikor, és hogyan is kezdődött minden. A kellemes emlékek ellepték a tudatomat, nem tudtam másra gondolni az apró érintéseken, a beszélgetéseken, az együtt töltött éjszakákon kívül. Annyi mindent átéltünk, annyi szépet, és kevésbé jót, amik próbára tették a kapcsolatunkat. Mégis itt voltunk, és bátran mondhatom, boldogok voltunk. Már nem maradt más hátra, mint élvezni a ránk váró éveket, és átélni őket. Együtt. Örökre.


31 megjegyzés:

  1. Jujj *-*
    komolyan elsehiszem hogy vége lett
    Imádtam az egész történetet.már az elejétől fogva
    nagyon fog hiányozni hogy nap mint nap feljöjjek azt remélve hogy egy ujjabb rész vár.
    egyébként szerencséd hogy boldog vége lett annyiszir megsirattál néhány részeddel. kijár egy kis mosoly
    *Anna <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oo, még én sem hiszem el, hogy vége. Örülök, hogy tetszett, remélem nem okoztam csalódást.:) Nos, kicsit nagyon másképp terveztem el a végét, de a mai nap folyamán felrakom az írói utószót, amiben említést is teszek erről.:)xx

      Törlés
  2. Nagyon sajnálom hogy vége ennek a blognak hisz minden héten tűkön ülve vártam az új részeket. IImádtam ahogy leírod a szereplők érzéseit szempontjait. Ahogy leírtad a szaftosabb részleteket. Szerintem folytasd tovább az írást mert nagyon jól írsz és akár könyvet is írhatnál. Egyik legkedvesebb és legkedvencebb blogom volt ez ami most bezárja kapuit. Egy részben meg is értem hisz valahol vége kell hogy legyen de reménykedek benne hogy lesz valamilyen ráadás rész. Ha nem így lenne akkor sok sikert a továbbiakban és folytasd az írást mert nagyon jól csinálod. Csak így tovább!!!☺♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oo, nagyon meghatódtam, köszönöm. Nehéz most bármit is mondanom, nagyon jól estek a szavaid, és igazán hálás vagyok!:) Eszméletlenül örülök, hogy tetszett a történet, és az írást semmiképpen nem hagyom abba, jelenleg fut egy másik blog, amit nemrégiben kezdtem. Igen, egyszer sajnos mindennek vége kell, hogy legyen. Még nem gondolkodtam ráadás részben, de ki tudja?! Ha lesz valami ötletem, biztosan közzé fogom itt tenni:) Még egyszer köszönöm.:)xx

      Törlés
  3. Csatlakozom előttem szólóhoz, tényleg dicséretes az íráskészséged!
    Van érzéked hozzá.
    Miközben olvastam folyton a hideg rázott, ahogy elképzeltem magam előtt a történteket.
    Talán sok ember kíván ilyen kapcsolatot magának, és ez segített elképzelni.
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy így gondolod, el sem hiszitek, mennyire jól esik ezeket a kommenteket végigolvasni!:) Igen, és mindenkinek kívánom, hogy megtalálja a saját "Harry"-ét, és boldogan éljenek!:)xx Én köszönöm, hogy ilyen csodálatosak vagytok, és mindvégig mellettem voltatok!xx

      Törlés
  4. X/ VÉGE... Ettöl függetlenül imádtam ;))... Megsirattattál...;) nagyon jó lett a befejezés is... Háát azt hiszem lezárult egy fejezet az életemben... Igen az ényémben nem a tiedbe... Nagyon nagyon sajnàlom hogy vége... De nem tudok ellene mit tenni..:(( Egy igazi' Happy End' lett;)) ès ohhh nem tudlak elèggé dicsérni;)) Van még blogod??? mert örömmel benéznék;)
    Öszinte híved: Zsofi:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszik. El sem hiszem, hogy ennyi pozitív véleményt kapok majd, őszintén nagyon jól esik!:)xx Körülbelül itt vigyorgok, mint egy idióta..:')
      Van egy másik blogom, és a közeljövőben tervezek majd nyitni egyet, de az még valószínűleg "messze" van:) Egyébként a jelenleg futó blogom --- > http://soorstalansag.blogspot.hu/
      Jó olvasást, remélem tetszeni fog!:)xx

      Törlés
  5. Uristen ez a legszebb befejezes volt amit valaha olvastam, el is sirtam magam pedig nem vagyok egy siros fajta..csodalatos vagy es a blogod is remelem lesz meg jo sok ilyen blogod. Koszonjuk ezt a tokeletes befejezest!:) <3 xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik!:)xx Én köszönöm, hogy olvastátok, és volt "kikért" írnom:)

      Törlés
  6. hát ez borzasztóan jó lett!!!!! mosolyogva sírtam végig az egészet...:) annyira rossz, hogy vége lett, de ez így tökéletes. szuper befejezése egy szuper történetnek. nagyon szerettem ezt a blogot és téged is megkedveltelek.:) hiányozni fog ez az egész történet... nagyon jól fogalmazol, részletesen leírsz mindent, de mégsem unalmasan. az egész blogod olyan volt, mintha egy film játszódna le a fejemben. sokat nevettem és sírtam is rajta. egyszerűen tökéletes volt!! a Sorstalanságot is rendszeresen nézem, hogy mikor raksz fel új részt, azt hiszem rajongok az írásaidért.:) köszönöm, hogy megírtad ezt a blogot és így ez is az életem része lehetett.:) xox

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, el sem hiszitek mennyire boldog vagyok ezeket a véleményeket olvasva. Egyre biztosabb vagyok abban, noha eddig sem volt kétséges, hogy ti vagytok a legcsodálatosabb olvasók az egész világon!:)xx

      Törlés
  7. Uristen anyira de anyira fantasztikus lett !! Gyönyörű *-* köszi,hogy megírtad eztxa fantaszzikus történetet :') <3 Biztosan olvasni fogom az összes blogod ! *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, köszönöm!:)xx

      Törlés
  8. Egy szuper történet szuper befejezése :) Nagyon tetszett az egész blog :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, és hogy mindvégig olvastad, írtál egy-egy fejezethez. Sokat jelentett!:)xx

      Törlés
  9. SziaNevetek es sirok egyszerre!Orulok,hogy ilyen jo vege lett es ettol nagyon boldog vagyok es imadtam az epilogust es uristeeen...viszont sirok,hogy vege nem akarom elhinni!nem lehetne 2.evad estleg?hmm?kerlek!De orulok,hogy mas blogokon pl. Sorstalansag megtalahatlak es olvashatom a blogodat.Koszonom neked,hogy ezt irtad ezt a blogot.Csodalatos volt mindig mindig nagyon vartam a reszeket sirtam es nevettem es minden.Fantasztikus heteket toltottem a blog olvasasaval es minden. :') :') mint ember is csodas vagy!Remelem ezt meg latni fogod!bocsi a kesest,de most ertem haza Nemetbol! Lehet,hogy ez az utolso kommentem puszi Domi ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥ :') :')

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:) Sajnos egyszer minden véget ér.Gondolkodtam a második évadban, de végül a nem mellett döntöttem, és az írói utószóban szó is esett róla, hogy miért:) Persze, hogy látom!:) Nagyon köszönöm, hogy mindezt leírtad, nagyon hálás vagyok érte, hogy így gondolod. Semmi gond, sosincs késő. A sorstalanságban találkozunk:)xx

      Törlés
  10. Imádtam...Remélem találkozok még a blogjaiddal.. 😘☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett!:) A jelenlegi blogom (amin most egy kis szünet van) http://soorstalansag.blogspot.hu/ , ha van kedved, nézz be!:)xx

      Törlés
  11. Én rengeteget sírtam és nevettem nagyon jó lett és örülök,hogy elolvastam ami elszomorít az az,hogy nincs több rész rettenetes sőt borzasztó.Imádtam alig tudtam letenni sőt néha előfordult az is,hogy majdnem fejre álltam.Mindegy a lényeg,hogy kiváló volt.Tudom önző dolog lesz amit most mondok vagy írok az,hogy miért nem csinálsz 2.évadot irtóra jó lenne lehet,hogy meghalnék szívinfarktusba néha,de bár tovább is lenne köszönöm,hogy olvashattam <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszik:) Nos, nem tudom mennyire olvassátok a kommenteket, de a jövőben mindenképp szeretném az oldalra is kiírni, ha minden letisztázódik:) Nagyon elgondolkodtam a második évadon, tervben van, viszont azt nem tudom megmondani mikor és hogyan:) szeretnék valami egyedit, ennek a kigondolásához pedig még szükségem van egy kis időre:) de a jövőben remélem jelentkezhetek:)

      Törlés
  12. Szia. Ma találtam rá a blogodra. Nem komiztam,mert nem tudtam kifejezni egy adott rész imádatát. Meg ugyebár ezt egy köbö egy éve irtad. De láttam aktivan irsz más blogot is. Nem szoktam komizni. Egyedül ennél a blognál. Szóval köszönöm hogy megirtad ez a blogot. Neha meg en sem ertettem hogy hogy bele tudtam elni magam.
    U.i.: köszönöm hogy elolvashattam :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon köszönöm, hogy mindezt leírtad, annak pedig csak örülni tudok, ha tetszett is:) sajnos mostanában nem mondanám magam aktívnak, a dolgok pedig nem úgy alakultak, ahogy szerettem volna, de mindenképp megpróbálok visszatérni:) én köszönök mindent!<3 :)

      Törlés
  13. Nemreg kezdtem el olvasni es minden egyes pillanatban a blogot olvasatam. Istenem eszeveszetten jo blog,orok kedvencem marad mostmar mindig . Koszonom ezt az elmenyt❤Remekul irsz, es sok sikert. ❤Orok kedvenc a blog❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, hogy írtál, rengeteget jelentett ez a komment!<3

      Törlés
  14. Szia! Tegnap este találtam rá a blogodra. Hajnal 4-ig olvastam, aztán bealudtam, és ma kiolvastam. Irtózatosan jól írsz!!! Annyira jó volt a story, hogy el sem hiszem, hogy vége. :( Megpróbálom megkeresni a többi blogodat (ha van) és azokat is biztosan elolvasom! Köszönöm, hogy megírtad ezt a történetet, amely néha megnevetett vagy megsiratott. Puszil Betty.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Annyira örülök, hogy így gondolod, nagyon aranyos vagy!:)xx

      Törlés
  15. Szia❤
    Pár napja találtam rá a blogodra, azóta már harmadjára olvasom újra!❤
    Eszméletlen jó lett, mindvégig átéreztem amit egy adott szereplő szemszögéből írtál, legyen az lány vagy fiú.
    Hihetetlenül tetszettek a fordulatok, a szituációk, bámulatos volt.
    A kedvenc blogjaim közé sorollak, Te állsz az első helyen a "listán".
    Baromira imádtam, el sem hittem, hogy vége.
    Az örökkévalószágig olvastam volna, mert egyszerűen lélegzetelállító volt.
    Gyönyörüen fogalmazol, bő a szókincsed, a helyesírásod szinte mindenhol precíz, pontos.
    Nagyon jól összehoztad ezt a sztorit, s különösen rajongtam azért, hogy ez nem egy tipikus fanfiction.
    Ez annál sokkal több.
    Ez egy csoda, amit egy szintén csodálatos lány dobott össze.
    Kisebb regényt tudnék írni, de inkább nem teszem, mert abba mind a ketten belefáradnánk. Te az olvasással, én meg az írással.
    Jómagam is elkezdtem egy történetet írni, miattad.
    Te vagy a példaképem.❤
    Imádlak.❤❤
    A Sorstalanság blogodat is megtaláltam, azonnal olvasni kezdtem. Bevallom, még kicsit az elején járok, de egyszerűen fantasztikus!❤
    Legyen szép nyarad, pihend ki a sulit!❤
    U.i.:Remélem ünnepeltétek valakivel az 1D hatodik évfoldulóját!�� El sem hiszem, annyira imádom őket❤
    Köszönöm, hogy egy ilyen csodával ajándékoztál meg, amit a blogodnak hívsz.❤
    Mégegyszer köszönöm, s imádlak.❤
    Millió ölelés Lilo.xx

    VálaszTörlés
  16. Drága Lilo!

    Nagyon szépen köszönöm, annyira jól esett ezt olvasni, megdobbant a szívem!:)

    Örülök nagyon, ha elnyerte tetszésed a történet, remélem a későbbi írásaimban sem fogsz csalódni! Csodálatos vagy, mint az összes többi olvasóm, nem győzök elégszer hálás lenni nektek!

    Neked is nagyon szép nyarat, remélem találkozunk még! xoxo

    Millió puszi,

    Essie

    VálaszTörlés
  17. Szia!
    Nagyon kivoltam már éhezve egy jó Harrys törire! Az elmúlt napokban sok blogon jártam, ahol vannak jó ötletek, de a megvalósítás már nem ment annyira.
    Ezt egyszerűen IMÁDTAM!! :D
    Nagyon szeretem mikor a főszereplőnknek van sötét múltja, kemény, durva, köcsög jelleme van, idővel meg lágyul és olyan aranyos lesz! Tényleg nagyon nagyon tetszett! Örülök hogy idetaláltam! Köszönöm az élményt! :)
    Orsy

    VálaszTörlés