Huszonkilencedik Fejezet

Drága Olvasóim!:) Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog! Nem ígérek semmit, hogy a következő részt hamarabb fogom hozni, mert a következő két hetem zűrös lesz, de utána minden tőlem telhetőt meg fogok tenni!:) Mint említettem az előző bejegyzésben, hamarosan vége lesz, a történet megszületett a fejemben, bár annyi VÁLTOZTATÁS talán lesz, hogy mégsem 10-11 fejezet lesz, hanem kevesebb. Nem szeretném húzni sem a történetet, és más egyéb. Remélem nem fogtok csalódni majd benne, a mostani részhez pedig nagyon jó olvasást!:)

ps: köszönöm az előző részhez a pipákat, és a kommenteket - Torinak, Orsinak, Noéminek, Roxynak -. Fantasztikusak vagytok!:)xx

*Harry Styles*

Feszülten zártam be a szobám ajtaját, a nadrágom igen szűkösnek bizonyult a nemrég történt dolgok miatt Lenával. Az ajtónak támaszkodtam kezeimmel, ziháló légzésemet próbáltam csillapítani, de nem ment, ahogy erotikusabbnál erotikusabb képek jelentek meg szemeim előtt. Annyi dolog volt, amit Lenával tudnék tenni. Lehunytam szemeimet, erőltetnem kellett magam, hogy ne rá gondoljak. Az ajkaira, a testére… Fogd be, Styles! – szakítottam félbe gondolataimat, kínosan felröhögtem, ahogyan eljutott a tudatomig, hogy éppen saját magamhoz beszéltem. Összerezzentem, amikor kopogást hallottam az ajtómon, de gyorsan összeszedtem magam, pár mély lélegzetvétel után kinyitottam, ahol két szórakozott szempárral találtam magam.

- Na mi van Styles? Szűkös a nadrág? Hallottam milyen forró volt a hangulat… – röhögött fel Louis, fogalmam sem volt, hogy honnan a francból tudhatta ilyen hamar meg.

- Baszd meg! Ha azért jöttél, hogy jót szórakozz, akár el is mehetsz! – mormoltam, de mielőtt rázárhattam volna az ajtót, kezével megállította, és gyorsan belépett rajta.

- Felhívott El, hogy ma csajos estét tartanak, szóval arra gondoltam, mi is csinálhatnánk egy kanbulit. Pia, buli, csajok nélkül – áradozott, először elvigyorodtam a gondolatra, de azonnal elvetettem az ötletet, és hevesen ráztam a fejem.

- Cseszd meg! Miért?

- Le… – kezdtem volna el, de azonnal közbeszólt.

- Ki ez a nyálas idióta, és hova a faszba tűnt az igazi Harry Styles? Megváltoztál haver. Minden percedet vele töltöd, ami kezd mostmár rohadtul idegesítővé válni. Oké, hogy szereted meg minden, de a szenvedéseidet is jobb volt végighallgatni, mint látni ezt. Eleinte aranyos volt a kis burkotok, de az Isten szerelmére, hányok tőletek. Úgy teszel, mintha nem tudnál nélküle élni. Ha éppen nem vesztek össze, akkor felénk sem nézel. Úgy viselkedsz, mint aki rózsaszín felhők között jár. Rád sem ismerek! – kiáltotta, idegesen nyúlt az ajtó kilincséért, majd leejtette róla kezeit. Meglepett kiborulása, azt hiszem sosem láttam még így. Feszült csend volt közöttünk, majd egy nagyot sóhajtott, és szólásra nyitotta ajkait.

- Moziba mennek ma. Nélkülünk, ezért gondoltam … – hagyta  mondat végét a levegőben szállni.

- Nem mondta. Úgy volt, hogy együtt leszünk. Nem szólt, hogy programja van – motyogtam leginkább magamnak, szemeimet lesütöttem.

- Persze hogy nem. De ezzel nincs probléma Harry – ütögette meg a vállamat, hangja halkabb volt, mint néhány perccel ezelőtt. – Mindkettőtöknek megvan a saját élete. Nem kell folyton egymás nyakán lógnotok.

- Tudom, csak …  – kék szemeit rám emelte. – Csak annyira hozzászoktam már. Tudom, hogy egy érzelmes idiótának tűnök, és sajnálom mindent, de egyszerűen magam mellett akarom tudni. Túl sok mindent elcsesztem már, és most úgy érzem, van valami, amit most talán jól csinálok – mondtam ki hangosan gondolataimat, Lou némán bólintott.

- Jó látni, hogy megváltoztál, komolyan. Csak mindeközben vannak dolgok, amik rossz irányba mentek. Itt vagyunk mi. A barátaid, akikkel nem lógsz együtt. A bulik, ahova nem jársz, és rengeteg órádat elhagytad az egyetemen. Attól, hogy együtt jártok, nem kell megváltoznod. Ne akarj megfelelni neki, ne hagyd el önmagad! – mormolta az utolsó szavakat, bizonytalanul bólintottam, miközben elgondolkodtam. Teljesen elhagytam a régi önmagam.

*Lena Becker*

- Oké, akkor a mozi mindenkinek jó lesz? – pillantott körbe ismét a szobán Rose. Összemosolyogtunk Eleanorral, bólintottunk, majd figyelmünk ismét a vörös hajú lányra tévedt. – A filmet majd eldöntjük ott, vagy keressünk rá a neten?

- Ráérünk Rose – nyugtattam meg, teljesen bezsongott, hogy egy estét ismét együtt tölthetünk.

- Egyszerűen minden fantasztikus lesz! – kiáltott fel boldogan, figyelmem elterelődött, ahogyan megrezzent a zsebemben a telefonom. Óvatosan vettem elő, teljesen megszűnt a körülöttem lévő zaj, ami El és Rose beszélgetéséből adódott. A szívem nagyobbat dobbant, ahogy a feladót megpillantottam. Harry. Teljesen elfeledkeztem róla.

„Mozi a lányokkal, és még csak nem is szólsz? H.xx”

A szívem a torkomban dobogott, nem akartam megbántani, vagy dühössé tenni, hiszen tudtam, tervei vannak estére. Honnan a francból tudta meg?

„Akartam szólni, de teljesen kiment a fejemből. Reggel látjuk egymást, rendben? L.xx”

Küldtem el, a válasz szinte azonnal érkezett.

„Kiment a fejedből? Rosszkislány! Valaki itt büntetést érdemel.. Alig várom, hogy kettesben legyünk. Reggel várlak! H.xx”

- Hé Lena! Velünk vagy? – ijedten kaptam fel tekintetemet, zavartan raktam le a telefonomat magam mellé. – Elmegyünk készülni, te addig intézd el a dolgaidat. Utána reggelig eszedbe se jusson a kezedbe venni a telefont, rendben? – bólintottam, ő pedig kuncogva elfordult tőlem, hogy a szerkényéhez lépjen.

- Sajnálom, tényleg akartam szólni – csaptam azonnal a közepébe, amint felvette Harry a telefont.

- Nyugi bébi, minden rendben. Lou, Adam, Matt és egy pár srác átjönnek pókerezni, szóval majd reggel találkozunk. Érezd jól magad, és ha bármi baj van, telefonálj, rendben?

- Az lesz az első dolgom, én hősöm – kuncogtam, bár abszurdnak tartottam, hogy bármi is történhetne. Szerelmes szavakat suttogtunk egymásnak búcsúzóul, majd végleg bontottuk a vonalat.

Az este hamarabb eljött, mint számítottunk rá, izgatottan ültünk be a legújabb Zac Efron filmre, amit éppen játszottak. Elmosolyodtam, ahogy a szinte telt házban mi a legfelső sort kiválasztottuk, kaptunk pár rossz szót, amiért az utolsó percekben estünk be. Kezünk tele volt mindenféle édességgel, a popcorntól elkezdve egészen a klasszikussá vált kóláig. Sűrű bocsánatkérések közepette próbáltuk elfoglalni a helyünket, folyamatosan térdekbe ütköztünk, mire az emberek rosszállóan csóválták meg a fejüket. Azt hiszem mindegyikünk elkezdte átkozni magát, amiért középen választottunk helyet. Mire végre minden a helyére került, nagyot sóhajtva foglaltuk el a helyünket, és abban a percben megjelent a filmvásznon a film. Rossz szomszédság. A szereplőgárda felvonult, többen felsóhajtottak, amikor a képernyőn megjelent Zac Efron gyönyörű arca.

- Ember! Ez a srác maga az Isten! – kiáltott fel Rose, mire hangos pisszegéssel fordultak az emberek felénk. Lejjebb húzódtam a székemben zavartan, majd teljes figyelmemet a képernyőre szegeztem. Mindhiába szerettem annyira Zac Efront, és tudhattam a plátói szerelmeim között, gondolataimat mégis az én zöldszemű hercegem kötötte le, akit nem tudtam kiűzni fejemből. Az arca, a hangja, az érintése, az egész lénye. Teljesen elkalandoztam, és észre sem vettem, hogy vége a filmnek, mígnem egy bökést éreztem bal karomon.

- Megyünk – biccentett El a kijárat felé, ahol az emberek már kifelé szállingóztak. Bólintottam, tekintetemmel a cuccaim után kutattam, miközben Rose nevetve mesélte el, számára melyik jelenetek tetszettek a legjobban. Mosolyogtam, s fel-felkuncogtam velük együtt, ahogy a beszélgetés egy teljesen más irányba ment. A csípős hideg megcsapta arcomat, ahogy kiléptünk a hűvös téli éjszakába.

- Mi lenne, ha beülnénk a Starbucksba? – vetette fel az ötletet El, miközben egyetértően bólintottam.

- Eszméletlen hideg van – suttogtam dideregve, leheletem látszott a sötét éjszakában. Felkuncogtunk, ahogyan Rose elsütött egy poént, de hirtelen abbahagytam, ahogy megéreztem valaki tekintetét magamon. Hirtelen fordultam hátra, a szívem heves dobogásba kezdett, ahogy egy árnyék húzódott a téglafal mögé, amit nemrég hagytunk el. A mosoly lefagyott arcomról, megpróbáltam megnyugtatni magam, hogy csak képzelődtem.

- Mi történt Lena? Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott! – kiáltott Rose, észre sem vettem, hogy megálltam, így pár lépéssel lemaradva tőlük.

- Semmi – mosolyogtam rá, majd amikor elindultam ők is megfordultak, és a kivilágított épület felé tartottak. Csak pár lépés – suttogtam magamnak, de ekkor minden olyan gyorsan történt. Egy idegen kart éreztem csípőm köré fonódni, míg másik kezével a számat fogta be. Tiltakoztam, kapálóztam, mindhiába. Keze egy pillanatra leesett arcomról, de mielőtt sikíthattam volna, egy fehér anyagot nyomott hozzám.

- Lélegezz! – dörmögte az ismeretlen hang, próbáltam visszafogni levegőmet, mindhiába. Nem bírtam tovább, mélyet lélegeztem, és ez okozta a vesztemet. Nagyokat pislogtam a téglafalra, nem láttam támadóm arcát, a világ elsötétült körülöttem, az elmém zavaros lett. Mégis mi a franc történt?