2014. 07. 15.

Harmincötödik Fejezet

Sziasztok Drágák!:) Meghoztam az utolsó előtti részt, egyre közelebb a vég. Remélem nem fogok csalódást okozni, és tetszeni fog ez a kis szösszenet. Na, nem rizsázok, jó olvasást Édesek!:)xx

ps: köszönöm az előző részhez a pipákat, és a kommenteket Reninek, Dominak, Mirinek és Panninak!:)xx


Harry Styles

Riadtan ébredtem fel, a homlokomon végigfolyt egy izzadságcsepp egészen az államig. Csak álom volt – próbáltam magam nyugtatni, mindhiába, tudtam, hogy megtörtént. Éjszakák óta kísért annak a napnak a szörnyűsége, amit sosem fogok tudni elfelejteni. Ahogy ott fekszik a karjaimban, ahogy a levegőt egyre nehezebben veszi, ahogy magamhoz ölelve zokogok. Sosem sírtam még életemben úgy, mint akkor. A tudat, hogy elveszíthetem teljesen kikészített, ügyetlenül vettem a karjaimba, botladozva haladtam a jól ismert kijárat felé. A mentő hangja, a kórházi szobának a szörnyű illata, a kifehéredett teste. Összerezzentem, amikor a csengő hangja megszakított a visszaemlékezésben, az ajtó felé botladoztam, kikerülve a dobozokat, amikbe a ruháim voltak, hiszen hamarosan elhagyom ezt a helyet.
- Hello – köszöntem az ajtón kívül álló személynek, próbáltam összekapni magam, szemeimet fáradtan megdörzsöltem, próbáltam alkalmazkodni a folyosóról beszűrődő fényekhez.
- Hazz. Előrébb hozták a tárgyalást. Holnap délután kettőre be kell jönnöd a bíróságra.
- D-de – dadogtam.
- Készülj fel a legrosszabbra Hazz. Búcsúzz el a barátaidtól, és szólj a szüleidnek. Nincsen haladék. Mindent megpróbáltam, sajnálom – rántotta meg a vállát, elszorult a torkom.
- Kösz, hogy szóltál Zayn – motyogtam, a fiú intett, majd elhagyta a helyet. A telefonom után keresgéltem, a kezem remegett az idegességtől. Az egyetlen ember, akivel beszélni akartam az Matt volt. Egy könnycsepp hagyta el a szememet, amit dühösen töröltem le. Nem fogok soha többé sírni – ígértem meg magamnak, utáltam, hogy ennyire érzékeny lettem a történtek után. A névjegyekben lapoztam, kikerestem a számát, majd a hívás gombra érintettem ujjaimat. Csak reménykedni tudtam, hogy nincsen órája, de a hosszúnak tűnő másodpercek egyre jobban teltek. Már épp feladtam volna, amikor az ismerős hang kissé bosszúsan beleszólt.
- Igen? – tudtam, hogy nem nézte meg a hívót.
- Huh, zavarlak? – kérdeztem a suttogásra utalva, hangja rögtön komolyabb lett.
- Órán vagyok, de mondd Harry – suttogta.
- Itt volt Zayn. Áttették a tárgyalást holnap kettőre.
- Holnap? Szerdán? – kérdezte értetlenül, mire megforgattam a szemeimet. – A szüleidnek szóltál már?
- Tegnap érkeztek meg, és beszéltem velük. De erről még nem tudnak. Mit csináljak Matt?
- Mivel?
- Inkább kivel – mormoltam, szorosan lehunytam a szemeimet, ujjaim a tarkómra csúsztak idegességemben. – Nem hagyhatom csak úgy itt.
- Meg fogja érteni haver. Szeret téged, várni fog rád. Csak ne baszd el többet – éreztem a hangján, hogy vigyorog, legszívesebben leütöttem volna, mégis irigyeltem, amiért ennyire viccesen tud kezelni minden helyzetet. – Egyébként köszönj el tőle levélben. Értékelni fogja, hidd el – hallgatott el egy pillanatra, majd folytatta. – A cuccaidért akkor menni fognak a szüleid? – terelte a témát, bólintottam, bár ő ezt nem láthatta.
- Igen – motyogtam rekedten, de mielőtt bármit is mondhattam volna még, a háttérből zaj hallatszott. Mr Petterson. Az órára figyeljen, kérem! – mondta idegesen egy hang, felröhögtem, amikor Matt zavartan köszönt el, majd bontotta a vonalat. Az eszem azt súgta, hogy igaza volt. Végtére is, egy levelet nem lehet olyan bonyolult megírni, vagy mégis?

Lena Becker

Távolról érzékeltem, ahogy egyenletes pityegés zavarta meg az öntudatlanságomat. Sötétség vett körül, amelyből próbáltam kitörni. Csak rohantam a semmibe, ki a halálból, amelyben éreztem magam. Hirtelen fogalmam sem volt, ki vagyok én, hol vagyok, és hogy mi történt. Abszolút semmiről, mindössze annyit tudtam, hogy ebből a borzalmas helyből ki kell lépnem. Úgy éreztem, mintha az élet és a halál közt lebegnék, de nem tudtam, hogyan kerültem ide, és miért. Majd minden egyes lépésnél kezdtek visszatérni az emlékek. A szüleim arca, a régi barátaimé, a gimnázium időszaka, majd az egyetemi napok. A történések sorra követték egymást, végül megállapodott egyetlen méregzöld szempáron.
- Harry – szuszogtam, a külvilág egyre inkább érzékelhető volt számomra, egyenetlenül kapkodtam a levegőt, amikor ismét szólásra nyitottam a számat. – Harry – a szívverésem felgyorsult, és ezzel együtt a pityegés is gyorsabb ütemet vett fel. Majd valaki megfogta a kezemet, és megszorította azt.
- Lena. Hé, kicsilány. Nyugi – suttogta egész közelről, szemhéjaim ólomsúlyként nehezedtek le, de minden erőmet összeszedve próbáltam őket kinyitni. Párszor pislogtam, hiszen a fehérség hirtelen elvakított, majd kissé résnyire összehúzva a szemem néztem fel Matt mosolygó arcára. Rémülten néztem szét, miközben megállapítottam, hogy egy kórházban vagyok, majd tekintetemmel az én zöld szemű hercegemét kerestem, mindhiába. Nem volt itt.
- Hol van Harry? – suttogtam, mosolya azonnal elhalványult, a fehér paplanra nézett, mely rám volt terítve.
- Hívom az orvost – állt fel, de kezei után nyúltam. A mozdulat hirtelen ért, összerándultam a fájdalomtól, ami belém hasított.
- Ne – suttogtam erőtlenül. – Tudni akarom, hogy hol van Harry! Mennyi ideje fekszem itt? És ő miért nincs itt? Elhagyott? – kérdeztem kétségbeesve.
- Lena ne butáskodj! Szeret Téged! – mondta tétován, könny szökött a szemembe hangja hallatán. – Ő, nos… - kissé hátrébb lépett, kezével az ágyam melletti szekrénynek a fiókjába nyúlt, és egy borítékot vett elő, amit átnyújtott. A nevem szerepelt rajta, a betűk kerekítése tipikusan Harry írását idézték fel bennem. Miért írt levelet? – Mindent érteni fogsz, ha elolvasod – bólintottam, majd a mellkasomhoz szorítottam. Matt elhagyta a szobát, pár percig némán ültem, nem tudtam rávenni magam, hogy elolvassam. Próbáltam felidézni az utolsó pillanatokat, amikre emlékeztem, és noha pár részlet kimaradt, az utolsó dolog, amit hallottam Harry hangja volt, és szemének kétségbeesett csillogása. Erőt vettem magamon, és felemeltem a vékony borítékot. Kezeim remegtek, de megálltam a mozdulatban, mielőtt feltéptem volna. Összerezzentem az ajtó nyikorgására, egy fiatal, fehér köpenyes orvos lépett be a helyiségbe.
- Hogy van hölgyem? – kérdezte mosolyogva, barna szemei az enyémet keresték.
- Egész jól, bár iszonyatosan elzsibbadt a lábam, és a karom.
- Ez érthető 5 nap kóma után – mondta, nekem pedig elállt a szavam.
- Mi? Öt nap? – a szívem hevesebben kezdett el dobogni, és elkezdtem sejteni, mi történt Harryvel. Nem, az nem lehet.
- Nyugodjon meg, kérem. Emlékszik arra, mi történt magával? – bólintottam, hangok nem hagyták el a számat. – Mindenre? – kérdezte bizonytalanul.
- Igen. Bár néhány helyen vannak homályos foltok, de pontosan tudom, mi történt – suttogtam. – Miért?
- Nos, az emberek jelentős többsége amnéziás lesz az ilyesfajta megrázkódtatások miatt. Hatalmas szerencséje volt, ugyanis a golyó fontos belső szerveket nem érintett, és idejében cselekedett a barátja, akivel volt – mosolygott, bár nem tűnt valódinak a gesztus.
- Ő hol van most? – kérdeztem reménykedve, hátha választ tud kérdésemre.

- Fogalmam sincsen. Eleinte minden egyes percét itt töltötte, majd nyoma veszett – rántotta meg a vállát, nekem pedig egyre inkább beigazolódott a gyanúm. Ó, én gyönyörű szerelmem.

15 megjegyzés:

  1. Na most én vagyok az első, sajnálom, hogy az előző részhez nem komiztam.
    Siess a kövivel xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs miért bocsánatot kérned!:) Megpróbálok sietni, de nem ígérek semmi!xx

      Törlés
  2. jézusom!! *-* hát ez valami... uhh, nem jutok szóhoz:D nagyon jó lett, várom a kövi részt!! remélem az is ilyen hamar elkészül, mint az utóbbiak;) xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! Amint tudom írni fogom, hiszen én is szeretném minél hamarabb hozni!:)xx

      Törlés
  3. Jujjci :))
    hat ez valami eszmeletlen lett...nagyon tetszik *--* halok,de kajakra *------*
    Nagyon siess a kovivel,mert ez is valami eszmeletlen lett.:))
    Sokkolva vagyok,nem tudom mit mondani!
    mostanaban nem vagyok valami nagy kommentiro,tul rovideket irok.
    sorry :/
    Puszi Domi ♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mondtam már, hogy ne kérj bocsánatot. minden egyes szó jól esik, hidd el:) Próbálom minél hamarabb hozni! Örülök hogy tetszik!xx

      Törlés
  4. Nagyon jo lett!!! Alig varom a kovi reszt!! :))))

    VálaszTörlés
  5. ohhh de szomi :( <3 de nagyon jo lett !!! <3

    VálaszTörlés
  6. Hi!!:)
    Imádom a blogod...;) Hamar hozz kövit létszi...!! Egy óiási kérésem/kérdésem van.... Nem lehetne 2.évad...?? Szerintem nem csak én örülnék neki... Zsofi:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:) Örülök, hogy tetszik!:)xx Már írás alatt van, remélem ma be tudom fejezni, és fel is teszem!:)xx Huh, még nem gondolkodtam rajta igazság szerint

      Törlés
    2. Létsziiii gondold azért át;))
      Zsofi:))

      Törlés
  7. Szia!nagyon imadom!mar varom a kovit:))

    VálaszTörlés
  8. Szia! Örülök, hogy tetszik!:)xx

    VálaszTörlés